Tatárjárás.
Tatárjárás.
A szomorú emlékű tatárjárás alkalmával Nyitra vármegye fényesen megállotta helyét s aránylag még legkevesebb pusztulás érte. A sajómezei ütközetben ott volt a nyitrai zászlóalj is. Legjelesebb vitézei hullottak el. Elesett Jakab, a nyitrai püspök; sokan az udvarnoki jobbágyok sorából s a szolgagyőriek közül. Ez utóbbiakból a Hechei testvérek váltak ki. Mihály elesett, Márton pedig vitézségének jutalmául 1268-ban nemességet kapott.
A veszélyben forgó király életmentői sorában is találunk nyitraiakra. 556Ernye, a szolgagyőri vitéz ispán, Kécsi Detrik, meg Forgách Endre, a Huntpázmánok közül, Ghymes ura, ki saját gyorsjáratú paripáját adta a királynak, míg ő maga Tamás nevű testvérével hátramaradt, hogy az üldöző csapatot feltartóztassa. Ő még menekült, de Tamás elvérzett a tatárok súlyos csapásai alatt.
IV. Béla Gömör, Nógrád, Hont és Bars északi erdős részein keresztűl menekült. Kiséretének egyes tagjai, részint a kapott sebek, részint a nagy fáradtság miatt elmaradoztak tőle. Mikor a futó király kilépett az erdők közül s a Zobor lejtőin alászállva, Nyitra vára elé ért, már csak igen kevesed magával volt. A nyitrai várőrség, a vész hallatára felfegyverkezett polgárság, a menekülők siránkozó csapatai meghatva fogadták a szerencsétlen királyt. A várban megpihent, de maradása nem volt, Pozsonyba sietett. A nyitrai várőrség legvitézebb harczosaiból védő-csapatot alkotott s ezzel folytatta útját. Jó részük vele maradt, míg a tengerpart biztos menedéket nyujtó váraiba nem ért.
A tatárok jobb szárnya, a sajómezei ütközet előtt két nappal aratott győzelmet Liegnitznél Venczel cseh királyon. Az út tehát nyitva állott a vad csoport előtt erről az oldalról is. Csakhamar Trencsén alatt termettek s a bélai úton haladva, a Vág balpartját, a Nyitra völgyét árasztották el. Diadalútjok az egyes erős várak előtt megszakadást szenvedett. Ostromra nem voltak kellőleg elkészülve. Kevéssel utób, hogy a király elhagyta volt, megjelent az első tatárcsapat Nyitra városa alatt, az egész vidék itt szorongott mostan. Az őrség s a vele egyesült polgárság ismerte súlyos helyzetét, vitézül állott ki a falakra s mindig visszaverte a vad csorda támadásait. A tatár végre is elunta a dolgot, elvonult, s a vármegye főhelye szerencsésen felszabadult. Utóbb, mikor a király megtért övéi közé, első útjainak egyikében hálás szívvel kereste fel Nyitra várát. Itt volt 1243-ban január 13. és 24-e között s rövid időre Turócz várába távozva, február havában ismét visszatért. Hálája jeléül pedig, mint említettük volt, a hős várost, 1248-iki szabadság-levelével, a királyi szabad városok sorába emelte.
A nagy csapás nem akadályozta a jó német szomszédot, hogy meg ne kisértse az országra való hagyományos vágyakodását kielégíteni. Frigyes osztrák herczeg, teljesen védtelennek hivén Magyarországot, rablócsapataival betört a nyugati végekre. Ott azonban embereire talált. Huntpázmán Tamás unokái, Kozma és Ehellős álltak a védelem élén. Kozma tizenöt sebbel fogságba került, Ehellős azonban visszaverte az osztrákot és sértetlenül megtartotta a végeket. Utóbb is, mikor Béla visszatérvén, Frigyes ellen a bosszúálló hadjáratot vezette. Ehellős, akkor pozsonyi ispán a Forgáchok ősi dicsőségét újabb babérokkal növelte.
