Villongások.
Villongások.
1108. szeptemberében ismét a német és cseh sereg pusztított Nyitra vármegyében. A rendkivül ambicziózus V. Henrik, felhasználva a Kálmán és Álmos közt folyó viszályt, ismét szerencsét próbált a német fennhatóság megalapításával. Pozsonynál lépte át a határt s ugyanakkor szövetségese Szvatopluk, a csehek új herczege, Trencsénnél tört az országba. V. Henrik Pozsonyt zárolta körül, Szvatopluk pedig, kinek vadsága még e korban is közmondássossá vált, a Vág jobb partját égette fel. A magyar sereg a Vág balpartján, Nyitravármegye területén állott. A seregek folyton csipkedték egymást, döntő ütközetre azonban nem került a sor, mert Szvatopluknak vissza kellett sietnie országába, melyet Kálmán szövetségese, a lengyel III. Boleszló támadott volt meg; Henrik pedig elunva az eredménytelen ostromot, visszatért hazájába. A magyarok ekkor átkeltek a Vágon és a Morva vizén s visszaadván a kölcsönt, a morva határokat pusztították el. Ez volt Nyitrának veszte. Kálmán ugyanis, visszavonván seregeit az ország belsejébe, nem tudta megakadályozni, hogy Szvatopluk, kis öcscsével, Ottóval egyesülten, 1109 februárjában, hirtelen az országra ne törjön s a befagyott folyókon átkelve, Nyitra alatt ne teremjen. A becsapás oly hirtelen és váratlan volt, hogy a nyitrai őrségnek éppen csak a kapuk bezárására maradt ideje. Mire Szvatopluk betörésének hire terjedt s a megye lakói mindenünnen Nyitra felé siettek, hogy a várba meneküljenek, Szvatopluk, ostromra nem lévén előkészülve, már visszatérőben volt. Így történt, hogy számtalan menekülő egyenesen neki futott a vérengző ellenségnek. A csehek nagyszámú foglyot ejtettek, számos falut felgyujtottak s gazdag zsákmánynyal tértek haza.
II. István lobbanékony természete, szenvedélyessége sok haszontalan kalandba keverte az országot. Mikor 1123-ban a nyugtalan Jaroszláv védője gyanánt kivezette a sereget Ladomér alá, az urak hangosan adtak kifejezést elégedetlenségüknek. Ámbár Jaroszláv saját vigyázatlansága miatt orgyilok által már elveszett, a király mégis követelte, hogy a város ostromához fogjanak. Ekkor előállott Kozma, ivadéka Pázmánnak, ki Szent Istvánnak a kardot felkötötte, maga is hatalmas ember a Nyitra vidékén, őse a Forgáchoknak 555és mondá: „Uram, mit csinálsz? Ha sok vitézed halálával a várost be is veszed, kit fogsz tenni herczeggé? Nagyjaid közül valakit? Egyikünk sem maradt itt! Vagy talán el akarjátok az országot hagyni, hogy herczeggé lehessetek? Mi, urak, nem támadjuk meg a várost. Ha ostromolni akarsz: ám tedd magad! Mi hazamegyünk és ott más királyt választunk magunknak!”
A hatalmas nyitrai úr szava élénk visszhangra talált a táborban. Előbb a nyitrai seregek, utóbb a többiek is felkerekedtek s elhagyták a tábort. A magára maradt király mit tehetett egyebet, visszatért ő is. Mindazáltal a nyitrai zászlóalj Kozma rokonainak, Lampert ispánnak és fiának, Miklósnak vezetése alatt harczolt a dicsőséges dalmata háborúban s részt vett a görög császár ellen ismételen folyt csatározásokban is. Csak természetes, hogy ahol a magyar királyok háborút viseltek s hadseregükkel részt vettek, ott a nyitrai zászlóalj sem hiányzott a küzdők sorából, sőt sokszor éppen a fővezetést vette át. Igy II. Endre idejében, 1213. nyarán, mikor II. Frigyes a thüringiai landgraffal, Hermannal és a cseh I. Otokárral, IV. Ottó császár ellen harczolt Szászországban, a csehek mellett egy magyar csapat is volt, melynek élén Huntpázmán Tamás, a vitéz nyitrai főispán állott. Holics ostromában részt vett II. Endre alatt a nemesség is s az Abák nemzetségének egész nyitramegyei ága ott harczolt a legvitézebbek között. Mikor pedig Endre hosszas vonakodás után, végre elszánta magát a keresztes hadjáratra, leghívebb követője Tamás fia, Sebes ispán volt, a Huntpázmánok sorából.
A NAGY-BOSSÁNYI VÁRKASTÉLY.
Saját felvételünk.
