Egyházak fosztogatása.

Teljes szövegű keresés

Egyházak fosztogatása.
Igazságtalanok lennénk, ha azt akarnók elhitetni, hogy az egyházi szerek megdézsmálás csak a felkelők szokása volt. Megtették azt háborús időkben a királypártiak is. Igy Oláh Miklós leveleiből tudjuk, hogy a nyitrai püspökség 1529–1534-ig azért maradt üresedésben, mert a bécsi kamarának szüksége volt érczre, a melyből pénzt verhessen. Erre a czélra pedig Szent Zoreárd és Benedek nemes érczből készült koporsója, mely a nyitrai székesegyházban őríztetett, kiválóan alkalmasnak látszott Joviushoz intézett levelében 1530. novemb. 10-éről keltezve ugyanis így ír: „Mikor Nyitrán voltál, hogy a püspökkel barátkozzál, te is láthattad (t. í. a koporsót), nem fogod láthatni ezentúl sem ott, sem másutt e kiváló műemléket, a mint ez eddig a szentek csontjait őrízte magában, úgy most azt az élő emberek belei zárják magukba. Ha talán lehetetlennek látszanék előtted, hogy az élők a halottak koporsóit rejtik beleikbe, a bécsi pénzverők ezen dologról kitünő bízonyítványnyal szolgálhatnak neked; most már, hogy ez a koporsó pénzzé vedlett, semmi sem áll útjában, hogy Nyitra új püspököt kapjon.”
A Bocskayék által okozott károk némi kárpótlására Telegdy János érsek 400 tallért adományozott, „ezüst gyertyatartók és egyéb szükséges kellékek bevásárlására.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem