Telegdy adományai.

Teljes szövegű keresés

Telegdy adományai.
Telegdy érsek egyébként is a nyitrai egyház kiváló pártfogója volt. 1628. április 24-én, mint a nyitrai püspökség adminisztratora, az alsóvárosban létezett Barát-utczát, egy malommal és egyéb tartozékaival, örökös alapítványúl adta a káptalannak. 1656. május 2-án Szelepcsényi György nyitrai püspök kérelmére, a király a Szent Kozma és Demjénről elnevezett ludányi apátság bírtokait adományozta oda a káptalannak. Azonban 661e javak tényleges élvezetébe a káptalan csak később léphetett, a mi egyes kanonokot arra bírt, hogy Szelepcsényitől, mint az apátság előbbi birtokosától, az adományozástól kezdve kárpótlást követeljenek. Szelepcsényi, ki ekkor már esztergomi érsek volt s a kinek a káptalan az egész adományozást köszönhette, igen megütközött ezen háládatlanságon s 1674. okt. 11-én Pozsonyból keményen megdorgálta a káptalant, figyelmeztetvén, hogy egyházi jövedelem után a jövedelem nem az adományozás, hanem a beigtatás napjától jár.
A káptalan, úgy látszik, kielégítő választ adott, mert az érsek még végrendeletében is megemlékezett róla. 1688. nov. 28-án erősítette meg I. Lipót a végrendelet azon pontját, melyben az elhúnyt érsek kajszai, könyöki, ürményi, lehotai és bábi részbírtokait a nyitrai székeskáptalan kebelében fennállott Szent Anna-oltárnak, örökös mise-alapítványképen hagyományozta.

GRÓF APPONYI LAJOS, a főrendiház tagja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem