Káptalan mint hiteles hely.

Teljes szövegű keresés

Káptalan mint hiteles hely.
A káptalannak, mint hiteles helynek, a háborús időkben igen sok viszontagságot kellett eltűrnie. Mikor a török elfoglalta Nyitrát, a káptalan valószinűleg Trencsénben ütötte fel székhelyét, mert egy 1828-iki canonica visitatióból kitünik, hogy ott hosszabb ideig tartózkodott. A hites levéltár pedig Bécsbe került. A Thököly-féle mozgalmak idején úgy a levéltár, mint a székesegyház ismét felszaporodott kincsei Pozsonyban őriztettek és Gubassóczy 662János érseknek egy levele szerint, még 1685-ben is ott voltak. II. Rákóczy Ferencz hadjáratai alatt pedig Mattyasovszky László püspök és kanczellár gondoskodása folytán ismét bécsbe vándoroltak. A franczia háborúk idején pedig Trencsénvármegye Domanizs nevű községében őriztettek.
A káptalani hites hely jegyzőkönyvei 1520–1600 és 1607–1849-ig vannak meg és 137 kötetből állanak. A felek által beadott s a felvett perekre vonatkozó irásos nyilatkozatok, bevallások s egyéb okiratok a megfelelő jegyzőkönyvekhez vannak fűzve.
A káptalan különben értékletéteket is kezelt.
Vágner József adatai szerint 1780–1890-ig a nyitrai káptalannak volt összesen 14 nagyprépostja. Kanonokjai közül a XII. és XIII. századokból: 30-at; a XIV. századból: 44-et; a XV. századból: 62-őt; a XVI. századból: 107-et; a XVII. századból: 96-ot, a XVIII. századból: 62-őt ismerünk névleg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem