Közbiztonság.

Teljes szövegű keresés

Közbiztonság.
A közbiztonsági állapotok, mint az országban egyebütt, úgy Nyitravármegyében is, igen gyönge lábon állottak. Láttuk már az Elefánti családról adott rövid vázlatban is, hogy a Zobor-hegy túlsó oldalán mily erőszakoskodás, mennyi rablás, gyilkosság volt napirenden. Ennek következménye a védnöki rendszer kifejlődése volt. Mikor az egyes nemzetségek már nem voltak eléggé erősek, vagy a családi viszonyok ziláltsága miatt nem igen siettek egymás védelmére, a gyengébbek egyes hatalmas főúrak védőszárnyai alá siettek. Igy tett az egyház is. Ennek daczára csaknem folytonos vetélkedés és viszály dúlt a megye lakosai között. Maga IV. Béla, hogy a turóczi konvent csalai jobbágyait a jogtalan megszállásoktól megvédelmezhesse, 582nyilt parancsot kényszerült kiadni, amelyben az erőszakos megszállókat azzal fenyegeti, hogy jószágaikat földig feldúlatja. (H. O. VI. 101.)
1295 táján Nyárhidát, e virágzó községet, a rablók annyira feldúlták, hogy lakosai elmenekültek s a községben öt háznál több nem maradt épen. 1298-ban pedig a Koros nemzetségbeli Drág fiai panaszolják, hogy Berencsi Erdős sógora, Fekete Demeter, reá tört Berencs nevü falujokra s mikor rablási szándékának ellenállottak, valóságos csatát vívott velök. Az ütközet hevében Fekete Demeter elesett, czinkostársai visszavonúltak, de másnap ismét a falura törtek, azt tövig leégeték, Drág fiainak ingóságait elvitték, a termést elrabolták, Drág fia Bethlemnek kis leányát pedig fogságba hurczolták.
A XV. század közbiztonsági állapotai nem voltak jobbak, az előbbi századokénál. 1404-ben példáúl Ewri Tamás unokái rajta ütöttek Széplakon, Varbóki János birtokán s azt, bár királyi adománybirtok volt, erővel elfoglalták. 1416-ban Zsigmond király indít vizsgálatot Déghi Sebestyén és társai ellen, kik Galanthai Bessenyő István Küpösd nevű birtokát rabolták ki. Az erőszakoskodó urak ugyanis reátörtek Bessenyő István házára, nejét elverték, az ellenálló szolgákat megsebesítették, a szekrényeket feltörték, kirabolták s végül a házat is felgyujtották. 1426-ban Elefánti Mihály elpusztította Szalakuszt, két évvel később pedig a Szeptencziek foglalták el fegyverrel és vérontással az Ujfalussiak szeptenczi birtokát és egy Ujfaluval szemközt lévő, a zobori apátság földjeivel határos földrészüket. 1431-ben Bakoni alias Koromlai Pál nyitrai alispán Leunai Berecz szolgabírót küldte ki, hogy szedje ránczba István fia Lukácsot, a brutális felső-elefánti nemest, ki a pálosok boszantásával, imáik és énekeik zavarásával mulatta magát s ha éppen kedve támadt, az ő erdeikből hozatott fát magának. 1460. és 1488. között nagy per folyt Gúthi Országh Mihály nádor előtt, a Jókutiak meg a Beznákok között. Beznákfalvai Beznák Miklós ugyanis különös kedvét lelte abban, hogy a Jókútiak jobbágyait kínozza, gyötörje, mikor pedig ezt elunta, akkor az asszonyok ellen fordúlt s azokat sorra verette. 1485-ben Szepessy Mihály és neje Katalin, meg Elefánti János özvegye: Margit panaszolják, hogy Zyka Osvát, Bybi Lukács és Aponi Péter házukra törtek, azt és erdejüket elpusztították. 1504-ből és 1506-ból több ilyen erőszakoskodási és birtokháborítási perről maradtak fenn írott bizonyítékok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem