Első társulatok.

Teljes szövegű keresés

Első társulatok.
Károlyi Lajos gróf szervezte a Vág mindkét partján az első társulatokat 1862-ben. Sajnos, a közhasznu törekvésnek véget vetett a Károlyi grófnak már 1864-ben bekövetkezett halála, mely után a társulatok eredmény nélkül feloszlottak és a töltések gondozása ujra a vármegyékre, jobban mondva a vágsellyei járás szolgabiráira hárult, a kik nem rendelkezvén sem rendszeres és állandó műszaki támogatással, sem előkészített védelmi anyagokkal, csupán a mindenütt és mindenkor megbízhatatlannak bizonyult közerővel állandó sikereket nem mutathattak fel; sok esetben mégis nagy veszélyektől és nagy károsodástól óvták meg az érdekeltséget.
1870-ben szervezte a kormány a vágszabályozási hivatalt Mojsisovics Vilmos vezetése alatt, mely elkészítette a szabályozási terveket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem