Bronzkorszak.
Bronzkorszak.
Mint Gomba példája mutatja, a dombos vidéken levő kőkori őstelepek lakottak lehettek még a bronzkorban is, bár igen kevés adat áll ezekről rendelkezésünkre, kétségtelenül még inkább megállhat ez a föltevés az alföldi telepekre vonatkoztatva; ezeknek virágzása ugyanis már a bronzkorba esik. A Cserhátról ismert telepekhez még egy újabban ismertté lett tiszta bronzkori telepet fűzhetünk, a mely Boldog község határában a Csurjány-dűlő egy dombhátán terült el s a mely földbe bemélyített üreglakásokból állott, a telep lakosai házaik körül temették el halottaikat, mert a kunyhók melletti üregekben urnák voltak.
Láttuk föntebb, mint lép lassanként alföldi telepeink életében a réz és a bronz a kő helyére, lassan, mert a rézeszközökkel együtt még sűrűn szerepel az átfúrt kőbalta és kalapács; ezt mutatják a tószegi észleletek, de valószínűleg kiterjeszthetők ezek az alpári telepre is, a melynek lelet-anyaga annyi hasonlóságot mutat emehhez. Természetesen nem meríti ki a tószegi leletanyag minden változatát, de fölleljük benne az ansa lunatás edény-alakokat, a melyek Tószegen már elég korán jelentkeznek s a hosszúkás alakú ú. n. halsütő-tálakat; ellenben hiányoznak a keretelő ízléshez tartozó bekarczolt díszítmények, a melyek Tószegen mind az alsó, mind a középső rétegben jelentkeznek, s hiányoznak az unetitzi típushoz tartozó alakok is. E formák fiatalabb kortársaiként jelentkezik 176Tószegen s átmegy még a legfelső rétegbe is a bütykös díszítésű s a mészbetétes agyagmívesség. Az utóbbi, ellentétben amazzal, az eddigi észleletek szerint, a felsőbb rétegben gyérül. A legfelsőbb réteget a bütykös díszítés mellett, egy magos, bőnyakú, lapított alakú, öblös testű edényalak jellemzi. E forma testének kiemelkedő, csavart bordás díszítése turbánszerű külsőt kölcsönöz. A csavart díszítés a fölső rétegben bütykökkel kombináltan is előfordul.
A bronztárgyak, a melyeket nem tett a környező réteg vegyi hatása felismerhetetlenné, jobbára a korai bronzkorból valók, így az ellapított és felcsavart fejű tűk, átfúrt fejű tűk, a többszörösen hajlított és visszahajlított bronz- és aranysodronyból készült gyűrűk, a szívalakú bronzcsüngők, a kis hengerded spirálisok. A felsőbb rétegekben kevesebb a fémtárgy, ezek gombostűk, keskeny élű, köpűs véső, kard-töredék és öntő-minták czófalvi típusú baltákhoz.
A fém-régiségeken kívül más anyagokat is találunk felhasználva a felsőbb rétegekben; így a szokásos agyar- és kagyló-gyöngyök mellett az éjszaki borostyánkövet és kékmázas kő- és paszta-gyöngyöket, a melyek viszont távoli déli vidék felé, Egyptomra utalnak, a hol e fajta gyöngyök készültek, tanúskodva ekként a kor messzeágazó kereskedelmi érintkezéséről.
A gazdasági életről némi fogalmat nyújt, a lakások belsejében felhalmozott sok termény, búza, árpa, borsó, köles, lencse, vadkörte, sulyom-mag s egyéb vad növénynek gyógyczélra összegyűjtött magvai és a sok őrlő és magtörő kő.
A legutóbbi ásatás több szövetfoszlányt is hozott felszínre, valamint zsinórokká összesodrott fonalakat is.
Az életmód megvilágításához sokban hozzájárul az elejtett vagy leölt állatok csontjainak összegyűjtött anyaga; ezek között a szarvasmarha-félék, szarvasok, őzek, sertés, kutya, juh és kisebb állatok csontjai, halbordák és csigolyák szerepelnek. Mindezeknek az állatoknak csontjait bámulatos ügyességgel dolgozták fel vésőkké, árakká és egyéb szerszámokká. Az alsó rétegben a hatalmas agancs-kalapácsok és csákányok gyakoriak, ezeket, valamint a finom csonttűket, a felsőbb rétegekben nem találjuk. Más, csinosan díszített, gondosan megmunkált tárgyak lépnek a helyükre: zabla-oldalrudak, kis csontkarikák, csinos körkörös díszítéssel, vadkan-agyar lapjaiból készített hajtűk és végül a szakállas nyílcsúcsok, a melyeknek készítésében éri el a tószegi-őslakók ügyessége a legmagasabb fokot.
A tószegi és alpári őstelepekhez fűződik Tetétlen pusztán egy kisebb őstelep, a melyről az Arch. Ért. (1879. 367. 1.) révén veszünk tudomást s valószínűleg őstelep volt a nagykőrösi határban levő Földvár és Csépvár, vagy Csipvár nevű sánczolások helyén is. Az előbbi itt-ott 9–10 méter magas, egész kiterjedésében mintegy tíz holdnyi fennsík. Nagy Géza 1896-iki ásatása alkalmával benne őskori nyomokra nem talált, de az 1879-iki ásatásból, a melyet Hampel .József, Thallóczy Lajos, Pulszky Károly vezettek, került elő néhány szerényebb őskori lelet s néhány tűzhely, a melyek miatt Wagner János a Földvárat és a Csépvárat, a mely kb. 50 m átmérőjű kis sáncz, az őskori telepek közé sorozza.
Míg őskori telepről ilyen kevés helyről van csak tudomásunk, igen nagy a bronzkori temetők száma a vármegyében, az ezekhez tartozó telepek valószínűleg földbe mélyített üreg-lakások lehettek, a melyek kevésbé mély szántásnál nem árulják el magukat. A zsugorított temetkezés aránylag kevés helyen fordult elő; Bene pusztán, Vatyán, Inárcson, a mely helyeken utóbb a halotthamvasztás szokása lép föl; a benei temetkezéseket az ansa lunatának fellépése, a kísérő keramikai mellékleteken teszi érdekessé, egyéb mellékletei, az átfúrt fejű bronztűk, kétségtelenül tanúskodnak kora és a temetkezésnek az ottani urnatemetőkkel való egykorúsága mellett is. A vármegye dunántuli részéből a tinnyei ú. n. rácztemetőből vannak Vásárhelyi gyűjteményében zsugorított sírok mellől kiásott bronzeszközök.
A vármegye területén levő urnatemetők közül, több-kevesebb leletanyag alapján az irodalomban a következők ismeretesek: Budapest-Kelenföld, Albertfalva, Tinnye, Páty és Szentendre a Duna jobbpartján; a Duna balpartján a főváros környékén és a Cserháton, ismerünk urnatemetőt a városligetben, a külső soroksári-úton, Újpesten, Káposztásmegyeren, a rákosi országút mentén, a Zuglóban, Dunakeszin, Pestszentlőrinczen, Aszódon, Őrszentmiklóson, Pusztavarsányban, Mendén, Monoron, Szentlőrinczkátán, Dányon, Boldogon, Tápiószelén, Czegléden kettőt, Abonyban kettőt, Tószegen az Ökörhalomban, Tetétlen pusztán, 177Törtelen; Budapesttől déli irányban és a vármegye alsó részében, Soroksáron, Dunaharasztiban, Ócsán, Sáriban, Inárcson, Peregen, Gyón és Dabas határán, Bugyiban, Gyónon, Ráczkevén, Szigetszentmiklóson, Tököl és Csép határán, továbbá Harta és Bojár között, Vatyán, Benén, Izsákon, Kiskőrösön, Szeremlén és Kalocsán. Korrendi vagy néprajzi osztályozást ezek között a temetők között csak alapos, beható vizsgálat, egész leletanyaguk gondos összevetése alapján lehetne végezni. Itt csak egyes hasonlóságokra utalhatok, a melyek az áttekintésnél szembe szöknek.
Így szembeötlő a hasonlóság a tószegi körhalomból előkerült urnák és a vatyai urna-leletek között; a hasonlóság főleg a Kada publikácziójából kimaradt unetitzi formákban van. Sajnos, az ökörhalmi leleteket nem ismerjük úgy, mint a vatyaiakat, de a vatyai példányok az ökörhalomi temetővel kétségtelen összeköttetésben levő Laposhalom második rétegének, valamint felsőbb rétegeinek kultúrájához is mutatnak hasonlóságot, főleg bekarczolt és bütykös díszítményeik révén érdekes lenne ismerni az összefüggést a keramikai leletek és a bronztárgyak között, mert a míg a keramika már több kései alakot is mutat, a bronz-leletek szinte egy időpont, a korai bronzkor előhaladottabb szakából valónak látszanak, így a kis hengerded rézspirálisok, a lapított és felsodrott fejű tűk, átfúrt fejű és cziprusi tűk, a csüngő spirálisok, a szívidomú csüngők, a széleiken felcsavart trapéz-alakú övlemezek, a csövecskékből összeállítottnak látszó övdíszek, valamint végül a kis háromszögű tőrök is. Ugyanezek a mellékletek kísérték a szigetszentmiklósi és a Vatyához közeli ócsai és inárcsi urnákat is; az utóbbi helyről a kecskeméti múzeum fiatalabbnak látszó tárgyakat is őriz, így a három trébelt aranypitykét, a melyeknek alakját még hallstatti formák kíséretében is megleljük. E fiatalabb formák közé vegyülnek e régebbi alakok a kétségtelenül hosszú életű dunakeszi urnatemetőben is, a melyet Nagy Géza gondos tanulmányában szintén egy csoportba sorozott az ócsai temetővel, hozzáfűzve még a vármegyében levők közül a külső soroksári-úti, a soroksári, peregi, aszódi, tétényi urnatermetőket, de egykorúaknak látszanak ezekkel a káp.-megyeri, a szigetszentmiklósi temetők s az 1906-ban Nagy Gézától kiásott zuglói urnasírok is. Nagy Géza a temetkezési szokás azonossága alapján csoportosította ezeket a temetőket, a melyek mindegyikében a puszta földbe tették le tálalkú, mélyebb edénynyel leborítva a hamvakat rejtő urnát. Kada közleményéből tudjuk, hogy ez volt a szokás Vatyán és ez volt a szokás Tószegen is. Be voltak födve a Kuzsinszky Bálinttól kiásott bugyi urnafészkek is. Kevésbé világos a czeglédi urnatemetőé, a melyben minden nagyobb edény fölött egy kisebb volt.
A tinnyei és szentlőrinczi urnatemetőket Nagy Géza már a vaskorba helyezi, s későinek látszik a Harta és Bojár közötti, valamint a kiskőrösi urnatemető is. A nagyobb urnatemetőkben, mint Dunakeszin és Vatyán, fellép a mészbetétes díszítés, bronzkori fejlettebb formájában s így ezek a temetők már benyúlnak a kifejlett bronzkorba, a melynek szép mészbetétes díszítésével oly jellemző képviselője a szeremlei urnatemető. A N. Múzeum, a halasi főgimnázium gyűjteménye néhány igen szép példányt őriz e helyről, de sajnos, – erre vonatkozó törvényünk nem lévén, – az utóbbi években lábrakapott kereskedői ásatások külföldre juttatták a szeremlei temetőből származó leletek zömét. A szeremlei urnák kétszer öblösített testükkel, kihajló széles peremükkel, itáliai, jelesen vilanova formákhoz állanak közel; de még teljesen szigorú kronológiai támpontok híjján nem tekinthető eldöntöttnek, hogy nem önálló fejlemények-e, a melyek talán inkább a korábbiaknak tartott csehországi és lausitzi kétszer öblösített edényekkel függnek össze, sőt vannak hazai szerzőink, a kik közvetetlenül a kőkori emlékek után sorakoztatják ezeket; de az újabb adatok nem támogatják azt a szeremlei észleletet, hogy az edények zsugorított vázakat kisérték volna s díszítési módjuk a kifejlett bronzkor emlékeihez fűzi őket.
Látjuk, hogy az urnatemetők a bronzkori népesség rendkívüli sűrűségéről tanúskodnak. Még teljesebbé lesz a kép, ha a szórványos leletekre és a bronz kincsleletekre is kiterjesztjük figyelmünket.
Ismerünk a jobbparti részről, Óbudáról lapos rézvésőkkel együtt előkerült tokos vésőket, hurokban végződő korongalakú tekercset, bronz kard-markolatot, tokos és füles vésőt, bronz lándzsa-hegyet.
Dunabogdánynak a kőkori lelhelyek között említett őstelepe a bronzkorban is szerepel, de e mellett szórványos leleteket is említ innen Hampel (Trouvailles 17870): bronzborotvát, kést és tűtöredéket, egy karikát, három beléfoglalt. gyűrűvel.
Herczeghalomról Hampel nagyobb bronzkincset ismertet, a mely ott Metternich-Sándor Paulina herczegnő birtokán került elő 1895-ben; ebből a kincsből 195 darabból álló sorozatot ajándékozott a herczegnő a N. Múzeumnak s azóta is gazdagította a régiségosztály gyűjteményét; ez újabb ajándék is számos megyebeli leletet tartalmazott.
Torbágyról és Solymárról szerény bronztárgyakat, Tinnyéről, ú. n. vezérkorongos fibulát őriz a N. Múzeum, ezenkívül bronzlándzsát és sarlót, az előbbit a már a vaskorba átnyúló urnatemetővel hozza kapcsolatba Nagy Géza. Tétény pedig az Egger testvérek által Londonban elárverezett magyarországi leletek lelhelyei között szerepel.
Szentendréről Hampel három leletet említ (Bronzkor II. 142): egy cserép-edényben lelt kincset, a melynek egy része a N. Múzeumba került; két korongos tűt és tekercset, a mely a Kubinyi-gyűjteményekkel jutott a N. Múzeumba; a harmadik lelet még 1810-ben került elő: kardmarkolatból, egy ép és egy csonka orsó-féle eszközből állott. A legutóbbi években a N. Múzeum e helyről egy hosszú fibulát is szerzett, a melynek nyolczasokká csavart kengyele korongalakú tekercsben végződik. (52–1904).
Budapesten, a Duna medrének kotrása alkalmával, gyakran kerülnek elő bronztárgyak; így 1850-ben egy óriási kardlelet, mely nem tudni bizonyosan hány – az eltérő adatok szerint 12–25 – példányból állhatott s Fejérváry Gábor gyűjteményével külföldre került; hasonlókép külföldre került két másik ugyan-csak a Duna-mederben lelt kard; egyikük liliomlevél-alakú pengéjű, hazai forma; a másik olyan alak, a melyet éleinek körvonalai után hullámvonalasnak szokás megjelölni. Két másik kardot a Margitsziget közelében emelt ki a kotrógép; ezek most a N. Múzeumban vannak; egyik a nálunk nagyon elterjedt nádlevél idomú és markolatlemezes formának szép és teljesen ép példánya; a másik nádlevél alakú pengéjű, bronzmarkolatú kardot, pengéjének szokatlan hajlott volta teszi érdekessé. Ugyancsak a Margitsziget alatt került elő egy lándzsacsúcs, a Gellérthegy alatt pedig egy őskori bronz halászhorog, egy másik halászhorog, egy lándzsacsúcscsal együtt a Kopasz-Zátony tájékáról való; legutóbb: 1908-ban őskori bronzsarlót emelt ki a Dunamederből a kotrógép. A pesti oldalon a festészeti mesteriskola kertjében egy tokos bronzvésőt leltek.
Hampel Váczról több tárgyat említ: egy lelethez tartozó, törthegyű tőrpengét, lándzsacsúcsot, sarlót, tokos vésőt és patkó-alakú, vonalas díszű nyílt karéket. – Ugyaninnen őskori arany lánczszemet (csüngő spirális) szerzett a. N. Múzeum 1904-ben (29/904.) Meg kell még emlékeznünk egy nevezetes váczi tárgyról: egy fibuláról, a mely e fontos őskori ékszer igen korai formájához, az ú. n. Peschiera típushoz tartozik.
Rákosfalváról egy bronzkard-töredéket ismerünk, (102/1904). Rákospalotáról pedig egy nagyobb bronzkincset, a melylyel számosan foglalkoztak. Első ízben Hampel tette közzé a leletet (A. É. XIV. r. f. 52–60), a mely 1878-ban került elő, 38 bronztárgyból állott, a melyek egy összetörött, de összeállítható bögrében voltak a földbe rejtve; utána Reinecke Pál és Kossina Gusztáv foglalkozott a lelettel s mindkettő egyetértőleg a bronzkor II. időszakába helyezte azt. Nézetüknek teljes méltatását találjuk meg Nagy Géza többször idézett művében, valamint az ő saját értékes reflexióit is. A lelet főérdekességét az adja meg, hogy nemcsak az osztrák, cseh és délnémet, de az oderavidéki emlékcsoportokhoz is kapcsolatot alkot. Tárgyai közül itt csak egy korongos végű csákányt, egy magános spirális korongokba kifutó karpereczet s egy széles bordázott karpereczet említek fel.
Nagy Géza Alagról, Sikátorról és Rákoskeresztúrról is említ kisebb bronzkori leleteket. A bronzkori emlékek közé sorozza Hampel a péczeli kétosztályú edényt is. – Isaszegről származó tokos bronzvéső és bronzsarló van a N. Muzeumban (107/1897. és 114/1903.)
Gödöllő vidékéről számos kisebb leletről értesülünk Hampel művéből. (II. 47.) E tárgyak a gödöllői múzeumba kerültek, míg Závodszky gyűjtéséből a. N. Múzeum gazdagodott több gödöllői régiséggel.
Aszódról, a hol fontosabb bronzkori telep lehetett, számos tárgy van a N. Múzeumban; ezek nagyobbrészt Varsányi János gyűjteményéből kerültek ide. 179Mint a gödöllői leletek, ezek is már nagyobbrészt a bronzkor legvégéről, az átmenet időszakából valók, így ezekről, valamint a váczszentlászlói leletekről, az átmeneti jelenségek között fogok megemlékezni, de a Galgavidék s a Csörszárok melléke igen gazdag bronzkori emlékekben. Ismerünk innen leleteket Ikladról, Domonyról, Valkóról, Varsánypusztáról, Turáról, Galgahévízről, melyeket Hampel és Nagy Géza felsorolnak.
Pusztaszentkirályról egy kisebb bronzkincs ismeretes, a mely karra való hengerded tekercsekből, a rákospalotai kincsben levőhöz hasonló karpereczből és csákányból állott; a csákányt főleg gazdag díszítése teszi érdekessé; egyike az e nemben a legszebbeknek. E leletet Tannert Ingolf ajándékozta a N. Múzeumnak.
Tömegesebben léptek föl a szorványos leletek Őrszentmiklóson. Kisebb lelet fordult elő Mogyoródon, Veresegyházán, Váczrátóton, Galgagyörkön is. Tápióbicskéről bronzkori agyagedényt őriz a N. Múzeum gyűjteménye, Szentlőrinczkátáról pedig cserépedényben elrejtett kisebb bronzkincshez tartozó tárgyakat; Tápiószecsőről bronzcsákányt említ Hampel (Bronzkor II. 162.) Tápiószeléről az urnatemetők sorjában már megemlékeztünk, de e helyről a N. Múzeum már a hatvanas években birtokában volt nehány szerényebb bronztárgynak; ezekről nem tudom, hogy az említett temetőből erednek-e ? (33/867.)
Dunavecséről több ízben szerzett a N. Múzeum tárgyakat, de nem bizonyos, hogy ezek mind innen származnak; a napló bejegyzései ugyanis két esetben Dunavecsést említenek s így nem tudhatjuk, Vecsésről vagy Dunavecséről valók-e ezek a leletek? E leletek egyike egy bronzkincs, helyesebben gyűjtelékes bronzlelet, mely bronzrögökből, ép és csonka bronztárgyakból állott.
Alsónémediről való egy érdekes bronzkincs a Nemzeti Múzeumban. Tizenegy körkörösen díszített, középen kiálló csúcsú, korongalakú díszítményt, kis spirálisokat, vésőt, különféle irányú vésett vonalakkal díszített, vékonyodó végű bronzkarikákat és végül egy korongos-fokú csákányt tartalmazott a lelet; az utóbi tárgyat, a fokán és lapjain, csinos, íves vésetek díszítik.
Solton lelt bronzfokos van bejegyezve a N. Múzeum jegyzőkönyvébe (6, 17/1850), úgyszintén Sükösdről egy másik példány (1871/232). Kalocsáról pedig körtealakú fejű; vastagodó nyakú, vésett díszítésű bronztű, (66/1889), továbbá egy bronzkard és karperecz (124/1902.) Izsákon cserépedényekkel együtt lelt öntőminta került be a N. Múzeum gyűjteményébe (68/1866), Majsáról pedig e korba tartozónak látszó cserepek (63/1899). Halasról több bronztárgyat említ Hampel, mint az ottani múzeum birtokában levőt (II. 58.)
Tatárszentgyőrgyről három ízben kapott a N. Múzeum bronzkori cserép- és bronzrégiségeket, a melyek talán urnatemetőből eredhetnek, de leletkörülményeiket nem ismerjük. – Gyónról Halász Boldizsár gazdagította a N. Múzeumot kertjében lelt néhány bronztárgygyal. – Alpárról Majláth Béla gyűjteményébe került nehány bronzrégiség, s meg kell emlékeznünk még egy szép vezérkorongos bronzfibuláról, a melyet a kecskeméti múzeum gyűjteménye őriz.
Az abonyi öreg szőlőkből előkerült bronztőr van a N. Múzeumban s Jenőpusztáról egy lándzsa-csúcs. – Törtelről több ízben előkerült leleteket őriz a N. Múzeum; így 1876-ban (332. N. sz.) egy bronzlándzsa-csúcsot és 1901-ben urnatemetőből származó több régiséget kapott innen.
E felsorolásból – bármily rövid és a részletekre ki nem terjeszkedő volt is az – mégis azt láthatjuk, hogy a bronzkori kultúra a vármegye egész területén el volt terjedve; de látjuk egyszersmind azt is, hogy az nem egységes, egyöntetű; mert az emlékeken a hosszú idő fejlődése, de még a helyi csoportok különbözősége is észlelhető, nem tárnak ezek elénk még tiszta képet, a melyből megalkothassuk a történelem-előtti idők történetét s meghatározhassuk az itt szereplő népfajokat, határozottan elválasztva azoknak hagyatékát, csupán az látszik egyelőre bizonyosnak, hogy az újabb kőkor végével új faj lép fel ezen a területen, a mely alapjában talán még kőkori műveltségű, azonban már a bronz ismeretének birtokában is lehet. Ez az a népfaj, a mely országszerte egy időben egységes tervek szerint emeli czölöpökre épített folyóparti telepeit, így vármegyénkben Tószegen és Alpáron is, Nagy Géza figyelmeztet hasonló jelenségre a tököli ősnép temetőivel képviselt kultúrában. Hogy honnan jött ez az új népfaj, arra is adnak némi feleletet a megyebeli leletek, mind Tószegen, mind korai bronzkori leleteinkben éjszaknyugat felé utalnak egyes jelenségek, a melyekre különösen a leletek felsorolása közben is utaltam. Ezzel szemben más alakok a rézszerszámok között, 180az Ural vidékéhez fűződnek s aligha elég ezeknek magyarázatára a kereskedelmi érintkezés föltételezése. E formák hatása alatt, a melyről Hampel összefoglalói értekezése óta annyi szó esett, Nagy Géza, Posta Béla a turáni faj nyugat-felé terjeszkedését is vitatják. Ezek a formák átmennek a bronz-eszközök közé is s így a rézből valók valószínűleg megelőzték ezeket. Az általuk képviselt kultura súlypontja kívül esik a vármegye területén s csak kisugárzását észlelhetni nehány réz és bronztárgy alakjában. Maga a bronzkor nem mutat ilyen nagyobb népmozgalmakat s a különböző kereskedelmi és kulturhatásokból lassanként kialakul bronzkorunk sajátos ornamentikája és formavilága. A bronzkor vége felé erősődnek ismét az idegen hatások. Nyugatról az Adria éjszaki szögletében honos s itáliai forrásokból táplálkozó hallstatti kultura érezteti erősebben hatását, a mint erre már az aszódi és gödöllői leleteknél és a szeremlei urnaleleteknél is utalunk. Lényegében a bronzkor műveltsége még ez s az átalakulás sokkal inkább a bronztechnika fejlettségében s a díszítő ízlés változásában észlelhető s mellette csak jelentéktelen szerep jut még a vasnak, a melyről az átmenet e korszakát is szokásos nevezni.
Egyik legkevésbé tisztázott emlékcsoportja ez őskorunknak. Többféle befolyás érvényesülésével kell itt számolnunk. Természetes, csak úgy nyerünk valamennyire tiszta képet, ha az egész ország lelet-anyagát vizsgáljuk, mert vármegyénkben igen-igen kevés emléke maradt ennek a korszaknak. Még a vármegye nyugati részéből is, a melyet földrajzi fekvése a túladunai vidékhez csatol, a hol pedig az eddigi leletek tanúsága szerint erősebben látszik érvényesülni az ú. n. hallstatti kultura hatása, csak kevés adatot ismerünk. Ide sorozhatjuk talán a tinnyei urnatemető bronzkori sírjaihoz csatlakozó ama sírokat, a melyekben Vásárhelyi Géza hajlott vaskések előfordulásáról tesz említést, valamint a már említett tinnyei és szentendrei fibulákat. A leírás, a melyet Vásárhelyi az urnákról ad, kevés kétséget enged az iránt, hogy valóban e korszakba tartoznak a leleteket rejtő fényes fekete bütykös díszítésű edények. S ebbe a korba esik egy díszes bronzedény töredéke, a melyet Budakalász és Pomáz határáról szerzett a N. Múzeum; egyike azoknak a nagy trébelt, pontsoros díszű situláknak, a melyeknek kiindulási pontját Itáliában keresik. Az itáliai import azonban nem állott meg a Dunánál s kétségtelenül onnan ered az a valamivel későbbi díszes bronzvödör, ú. n. cordonos cista, melyet Jálics Géza ajándékozott a N. Múzeumnak. Ez abból a fiatalabb típusból való, a melyhez a híres kurdi lelet tárgyai is tartoznak, a mely nem szilárd fülekkel, hanem a bográcsok módjára mozgatható gúzszsal van fölszerelve; a gúzs végein az itáliai készítményekre jellemző madárfejek jelennek meg. Ugyancsak Itáliára utal egy bronzszobrocska töredéke, a melynek lelhelyéül Nagykátát nevezte meg az eladó a N. Múzeumnak. Ez ú. n. hoplita szobrocska, fején nagy taréjú sisakkal. Eredeti tipusa valószínűleg görög földön keletkezett, de kedvelt alakja az itáliai kisplasztikának, kivált ebben a mellén deszkaszerűre ellapított alakjában. A Vásárhelyi gyüjteményben levő óbudai szobrocskákat nem ismerem, de ezeknek az emlékeinknek nagy része itáliai befolyás alatt áll. Az itáliai hatás észlelhető Tószeg legfelső rétegének némely edényén is, bár azok az oldalaikon korongos lapokkal díszített fülformák, melyeket e hatás emlékeinek vélek, görög eredetűek lévén, a még kevéssé ismert balkáni összeköttetések révén is jelentkezhetnek nálunk. Úgy gondolom, e korra tehetem a váczszentlászlói bronz diadémát is; igaz, hogy a kíséretében lelt hazai típusú nagy bronztűk régebbi formáknak látszanak, de ellensúlyozzák ezt a rendszerint késői leleteinkben föllépő bronzedénytöredékek. Vármegyénk keleti határszélétől nem épen távol látott napvilágot, a híres fokorui kincs, mely az idegen hatások alatt a helyi formákból kialakult hallstattkori hazai ízlés egyik legjellemzőbb képviselője s e kincs négy ágú csillag-formáju aranylemez gyöngyeinek alakját látjuk ismétlődni a Budapest-angyalföldi aranykincsben; de itt tömör bronzmagot burkol a vékony aranyborítás. Ez az elburkolótechnika, a mely a korszakra oly jellemző, a lelet egyéb tárgyain, a nagy gömbszelvény alakú pitykéken is jelentkezik. Oly kulturréteget, a melyet ebbe a korba helyezhetünk, mindössze egyet ismerünk Péczel határában. Már rétegzési viszonyai miatt is érdekes ez a telep. A Fáy-féle birtokhoz vezető mély-út falában, négy méter magasságú rétegtől elfedett, mintegy 60–70 cm. vastagságú réteg húzódik; míg a felsőrétegben csak figyelmes vizsgálattal lehet szén és cserép morzsákat felfedezni, addig az alatta levő réteg tisztán kulturképződmény, 181cserép és csont-töredékekkel, szénmaradványokkal, égett foltokkal. Kb. 25–30 m hosszúságban követhető ez a réteg a mély-út falában; így nem keletkezhetett bemélyített putri lakásoktól, annyival kevésbé, mert a felső réteg teljesen megszakítás nélküli. Tehát a telepnek kétségtelenül az akkori földszínen kellett emelkednie s valószínüleg azért hagyhatták el egykori lakói, mert a völgykatlanban az eső és hóvíz miatt kellemetlen volt a lakás. A dombokról lefutó víz rakhatta aztán az elhagyott telep maradványai fölé azt a szürkés, átmosott, iszapolt réteget, a mely erősen elüt a környező lősz-hegyek világos-sárga színétől. Folyók mentén gyakran találkozunk ilyen eliszapolt kulturrétegekkel, a melyek néha még jelentékenyebb vastagságú iszappal vannak elfedve, de a Cserhát könnyen málló dombjai között is gyakori a mélyebb fekvésű helyek ilyen elborítása és felszínének emelkedése. A telep keletkezése talán valamivel korábbi időre esik a hallstatti formák megjelenésénél, de leletanyagában mégis találunk olyan formákat, mint a lapokra tört felületű vagy csavart peremek s az edényfülek alkotása, a melyeknek analógiáit a korai hallstatti kor jellemző dunántúli lelhelyein, nevezetesen a soproni Purgstallon, Kiskőszegen urnasirokban és a keszthelyi Apátdombon levő üreglakóházakban leljük meg. Ezek mellé sorakoznak még az aszódi vezérkorongos fibulák, háromélű nyílcsúcsok és egy üst alakú bronzcsésze, valamint a gödöllői trébelt edények. Nem tudom, idesorozhatom-e az Éber drtól kiásott grafitos felületű, bütykös díszítésű, meredek, magos nyakú kiskőrösi urnákat, mert semmi oly lelet nem kisérte ezeket, a mely korukat teljesen kétségtelenné tenné.
