Irsa.
Irsa.
Irsa, nagyközség a monori járásban, 896 házzal ás 4939 lakossal, a kik nagyobbára tótok és magyarok s ág. ev. és róm. kath. vallásúak. Posta, távíró és vasúti állomása Alberti-Irsa. 1407-ben Albertivel együtt az Irsay család birtoka. Irsay Antal, hűtlenségbe esvén, itteni birtokait 1457-ben a Kozmai testvérek kapták meg. A török hódoltság alatt elpusztult. Az 1690. évi összeírás az elhagyott helyek között sorolja fel. 1703-ban kezdett újra települni. 1715-ben kuriális helységként szerepelt. A jobbágylakosság csak 1718-ban költözött ide. 1737-ben már népes helység s ekkor is az Irsay család birtoka volt. A r. kath. plebániát 1760-ban szervezték újra, anyakönyvei 1745-ben kezdődnek, a róm. kath. templom pedig 1746-ban épült. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Zlinszky József, Bécz István, Bécz Ádám, Irsay István, Irsay András, Mester István, Horváth Imre, Kovács Ferencz és Arcz Simon voltak a helység földesurai, 1848 előtt pedig az Irsay, Buzogány, Szabó és Tassy családok. Jelenleg Irsay András, Pál, Károly, György és Imre, özv. Tassy Kálmánné, Muzsik József örök. és Bleier Gyula örök. a helység legnagyobb birtokosai. A községben fennálló három úrilak az Irsay testvéreké. Az egyik 1871-ben épült, a réginek a helyén. A másikat Irsay Károly 1820–30 között építtette. A harmadik, a Józsefé, a múlt század elején épült. Ennek kertjében egy hársfa áll, mely alatt a hagyomány szerint Bismark, a későbbi herczeg és kanczellár pihent, mikor bécsi attasé korában, az itt állomásozó Schwarzenberget meglátogatta. Az, utód ma is szeretettel gondozza a fát. A zsidó hitközség már a XVII. században fennállott. Birtokában van egy ezüstedény 1675. évből. Az itteni zsidó hitközség 1797-ben a felkelő nemesség fegyvereinek beszerzésére havonként 8 forintott ajánlott fel. 1849-ben báró Haynau táborszernagy augusztus 27-én naponként 500 frt. birságot vetett ki a hitközségre, de mivel e nagy összeget a hitközség nem tudta előteremteni, augusztus 31-én a kecskeméti katonai parancsnokságtól szigorú rendeletet kapott, melyben nem fizetés esetén erős rendszabályok alkalmazásával és a tekintélyesebb hitközségi tagok bebörtönözésével fenyegetődzött. Az 1848–49. évi szabadságharczban a helység lakossága fényes tanújelét adta áldozatkészségének. Bár alig számlált többet 1400 léleknél, fiai közül számosan vettek részt a nemzeti küzdelemben. A községi tanácsterem falába illesztett márványtábla felírata szerint a következő irsai származásúak küzdöttek a szabadságharczban: Martinyi Frigyes ezredes, Horváth Pál alezredes, Tassy-Becz László őrnagy, Horváth Kálmán százados, Bodonyi Kajtár Kálmán százados, Irsai Szabó Péter százados, Tassy Kálmán százados, Vastry 80Gyula százados, Tassy-Becz Marczel százados, Tassy-Becz Ede főhadnagy, Vastry Emil főhadnagy, Perchich Simon főhadnagy, Csalmai Jankovics János főhadnagy, Jeszeniczei Jankovich Imre hadnagy, Vastry Szaniszló őrmester, Lőrincz József őrmester, a ki Budavár bevételénél esett el, Dolinay Dömötör tizedes, Bátky János tizedes, Fábián Ferencz, Kemenár Istvábn, Kardulesz Pál és Katyinszky János (a többinek neve nem maradt emlékezetben.) Az emléktábla a következő sorokkal végződik: „Emléketek örökké éljen minden magyar szívben és tanítsa híven szeretni a hazát.” 1827-ben az egész község leégett. Az úrbéri elkülönzés és tagosítás 1864-ben történt. Volt 23 2/32 úrbértelke. Az ág. ev. templom 1801-ben épült. Van itt községi ipar (Albertivel közösen), selyemgubó beváltóhivatal, Önkéntes tűzoltótestület, daloskör és gőzmalom. Hozzátartozik Mikebuda puszta, melyről már 1376-ból vannak adataink. 1395-ben az Irsay és a Szentiváni Sáfár családok szerzik meg. 1463-ban a Mikebudai, Vértesi és a Szajoli Török család birtokában találjuk. Ez időből való a templom is, melynek csekély romjai maig is látszanak. E rom körül ezelőtt 20–25 évvel Török Aurel ásatásokat végzett, mely alkalommal több régiség került felszínre. A XIX. század első felében a gróf Keglevich és a Majthényi családok, továbbá az irsai közbirtokosok voltak a földesurai.
