Rákoscsaba.

Teljes szövegű keresés

Rákoscsaba.
Rákoscsaba. Nagyközség a fővárostól keletre, a budapest–hatvani vasút mellett. Lakosainak a száma 5500, a kik mind magyarok. Vallásra nézve 55% katholikus, 40% református. A lakóházak száma 700. Posta, távíró és vasúti állomás helyben. A XV. század elején már a Széchiek birtokában találjuk, a kik 1411 előtt Mesztegnyői Szerecsen mesternek elzálogosították. A zálogból Széchi Miklós tárnokmester váltotta vissza, a ki után fia Széchi Tamás vette birtokába a falut. 1471-ben a Széchi család kölcsönös örökösödési szerződésre lép e helységre nézve az Újlakiakkal. 1520-ban Báthori István nádor a helységet Széchi Péternek, Prókopnak és Franknak ítélte oda. Közvetetlenül a mohácsi vész után Széchi István lett a falu földesura, ki 1535-ben bekövetkezett haláláig bírta a helységet. Ebben az évben Werbőczy István birtokába került. 1650-ben Szelényi János volt a helység birtokosa, a ki Csorgolinak, ez pedig Rádaynak adta el, a ki 1723-ban új adományt kért e helységre. A református egyház már az 1626–29. években fennállott. A templom 1627-ben épült, s 1904-ben ujjáépítették. 1690-ben a lakott helységek között írták össze, de mind 1695-ben, mind az 1754. évi összeírásban csak pusztaként szerepel; ekkor a gróf Hardek és a báró Laffert családok birtokában találjuk. A róm. kath. plebániát 1759-ben alapították. Az anyakönyvek 1762-ben veszik kezdetüket. A templom 1787-ben épült. Az elkülönzés a földesúr és a lakosság között 1840-ben történt. 1848-ig a báró Laffert család volt a helység földesura. Jelenleg báró Laffert Matildnak férjezett Antos Istvánnénak és gróf Bolza Pálnénak szül. gróf Vigyázó Józsának van itt nagyobb birtoka. A községben levő régi kúriát a báró Laffert család építtette s ma is azé. Van itt takarékpénztár r.-t. és fogyasztási szövetkezet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem