Tószeg.

Teljes szövegű keresés

Tószeg.
Tószeg. Nagyközség a Tisza folyó és a szolnok–kiskúnfélegyházi vasút mellett. A lakosság 3768 lélek, a kik mind magyarok s róm. kath. és ref. vallásúak. A lakóházak száma 604. Posta, távíró és vasúti állomás helyben van. A középkorban Közép-Szolnok vármegyéhez tartozott, 1508-ban II. Ulászló király Cheői Antal és Tamás magvaszakadtával, Werbőczy Istvánnak adományozta. A református egyház már a XVII. század első felében fönnállott. Szentedényei között említést érdemel egy műbecsű úrasztali kehely 1637 évből, melyet Mészáros Benedek adományozott az egyháznak. 1690-ben elhagyott hely. Ekkor az Ányosoké volt. 1720-ban, 31 adóköteles háztartással, lakosai mind magyarok. Az 1754-ik évi vármegyei nemesi összeírás szerint a Balogh, Hartwig és Bencsik családok voltak a helység földesurai. A község legrégibb pecsétnyomója 1700-ból való. A róm. kath. plebánia 1727-ben keletkezett. A templom 1755-ben épült. 1848 előtt Kostyán Imre, Ruttkay József, Szily István, Ürményi Ferencz, Tallián Ádám, Sivó János, Balogh Gyula, Balogh Antal, gróf Szápáry Ferencz, Kozics Istvánné s mások voltak a helység földesurai. Az önkényuralom alatt 1521851–61-ig Heves-Szolnokmegyéhez csatolták. A tagosztály még 1846-ban megtörtént; ekkor 64 egész úrbértelke volt. Jelenleg báró Harkányi Frigyesnek, Hay Gyulának, Hay Mihálynak, Markbreit Gyula dr.-nak, Neppel Ferencznek, id. Sivó Miklósnak, gróf Vigyázó Ferencznek, gróf Szápáry Frigyesnek van itt nagyobb birtoka. A helységben van hitelszövetkezet, három olvasókör, temetkezési egyesület és gőzmalom részvénytársaság. Határában van az őskori Kuczorgóhalom. A községhez tartozik Paládicspuszta, a mely a XV. század második felében Kinizsi Pálé volt s 1514-ben Werbőczy István birtokába került. 1767-ben Balogh István birtoka. 1848 előtt az abonyi közbirtokosságé volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem