Fejlődés.
Fejlődés.
Megoldást nyervén a redimálás, megkezdődött a munka, minek eredményeképen a város évről-évre nagy lépésekkel haladt előre. Népessége szaporodott s így mindinkább kisebbé vált az ellésieknek magukkal hozott fatemploma, melyet a mai gabnapiacztér ama helyén állítottak fel, hol most is az 1799-ben emelt Szent János-szobor áll. Az új község lakossága mélységes buzgalmában 1749-ben megveti alapját a maig is álló ó-templomnak s a Kővágóérből szállított hatalmas terméskövekre fel is építi azt a város közpénztárából. Az építkezéssel annyira haladnak, hogy 1753-ban, tehát a telepítés 10. évében már használatba is vehetik. Hogy egyéb tekintetben is az első tíz év alatt mily nagyot fejlődött a város, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy 1753 július hó 18-án a Kiskun-kerületek rabitélő székét Halasról Félegyházára tették át.
Még egy szerencsés körülmény játszott közre, hogy a királyi kegy is Kiskunfélegyháza felé forduljon. Midőn Frigyes porosz király Mária Teréziát megtámadta, a királyné 1756-ban ismét a lovagias magyar nemzethez fordult segítségért. A segélynyujtásban a legáldozatkészebb vármegyékkel versenyzett a Jászkunság. Sietve felállította a vitézségével oly hamar híressé és emlegetetté lett nádor huszárezredet. Ebbe a huszárezredbe Kiskunfélegyháza 46 palatinushuszárt állított ki, minek költsége 5316 frtot tett ki. Majd a Jászkun-kerületek részéről a királynőnek 1758-ban felajánlott 25.000 forintos kölcsönhöz mintegy másfélezer forinttal s az 1000 darab körmöczi aranyhoz 498 forinttal járult. De ez még mind nem merítette ki áldozatkészségét, hanem a háború folyamán felajánlott adományokhoz mindig növekvő áldozatkészséggel járult.
A nagy királynő nem is volt érte háládatlan. Mihelyt trónja biztosítva volt s az ország fejlődésére szükséges béke helyreállt, magas kegyét éreztette Kiskunfélegyházával is. Az 1772. esztendőben a már virágzásnak indult községet mezővárosi rangra emelte, kereskedelmének és iparának előmozdítására pedig neki négy országos vásárt engedélyezett, melyek nagy vidék pénzforgalmát terelték ide rövid idő alatt. Ettől az időtől kezdve, leszámítva néhány stagnáló 388időközt, Kiskunfélegyháza mind jobban fejlődik előre. A települő családok legnagyobbrészt földmíveléssel foglalkozván, hangya-szorgalommal fognak a javak gyűjtéséhez. A föld szeretete ösztönzi őket és birtokokat bérelnek a szomszédos Jászszentlászlón már 1749-ben, a mint említettük, 1753-ban magukhoz váltják Csólyos pusztát; majd még nagyobb körzetben terjedve, gazdálkodnak Szankon, Mérges pusztán, Kömpöczön, Páloson, Orgoványon; lassanként megszerzik Kisszállása és Galambos másik felét is. E terjeszkedési vágy hatása alatt szerzik meg később a múlt század 50-es éveiben Halas városával közösen a Kötönynyel határos Harka pusztát, melyet azután elfelezvén, kiegészítettek két harkai birtokos 560 holdjával. Ugyancsak az 50-es években szerezték meg az addig osztatlan Páka puszta nagy részét, mely azután egy egész századon át a 21 birtokos kun község közös tulajdona volt egész 1855-ig, midőn ugyanis a császári királyi főkapitány felhívására Karczagon az összes tulajdonos jász-kun községek a három kerülete között sorsolás útján felosztották, hogy mindenik kerület a maga részét tetszése szerint kezelhesse. Ebben rejlik a magyarázata annak, hogy Páka területén miért volt birtoka annyi messzire fekvő jász és kun községnek, Halastól egész Kunhegyesig s az újabb generáczió talán nem is sejti ezt, midőn a Borsihalom vörösmárvány határkövének fényes lapjain e messze eső kun községek neveit találja bevésve még manapság is.
