Vegyesház királyok.

Teljes szövegű keresés

405Vegyesház királyok.
Magáról Halasról azonban csak 1408-tól kezdve vannak okleveles adataink, mely évben Zsigmond király Halason tartózkodván, ott több birtokügyben intézkedett. Albert király 1439. évi oklevele szerint, Halasnak már városi jellege volt, ekkor Bács-Bodrog vármegyéhez tartozott, s a Hunyadiaknak zálogosították el. Azonban csak igen rövid ideig tartozhatott Bács-Bodrog vármegyéhez, mert 1451-ben Szerdahelyi Imre fia György, a kunok főkapitánya részéről kibocsátott oklevelében már oly kun városnak mondatik, a hol a kun kapitányok az ő 12 tanácsosaikkal együtt törvényszéket tartottak. Ugyanez a Szerdahelyi György 1451-ben kiváltságlevelet állított ki a halasszéki kunok részére. 1456-ban Marczali János, Somogy és Zala vármegyék főispánja és a kunok grófja, V. László király parancsából, a halasi székhez tartozó kunok, jövedelmeit, igazgatását, igazságszolgáltatását és az elüljárók választását rendezte, mely alkalommal mind a regalis – vagyis azok a kunok, a kik magukat a király jobbágyainak tartották és elüljáróikat szabadon választották – mind a kurialis kunok megegyeztek egymás között, hogy a melyik fél az említett rendelkezések ellen vétene, vagy azokat megtörné, a másik félnek 1000 aranyat tartozik fizetni kártérítésül. Marczali Jánosnak e kiváltságlevelét 1457-ben V. László király is kiadta. Mátyás király pedig 1469-ben állított ki a halasszéki kunok részére szabadalomlevelet.
1475 táján pestis-ragály pusztított Halason és a város környékén, azért Mátyás király ez évi oklevelében Tóth László és Domonkos halasszéki kun kapitányoknak megengedte, hogy a fejértói, majorszállási és kempeczszállási kun telepekre, a kipusztult lakosok helyére akárhonnan hívhatnak oda lakosokat. Maga a város a XV. század közepétől kezdve a Hunyadiak birtoka volt, sőt 1490-ben, az országgyűlés beleegyeztével megmaradt Corvin János kezében. Mátyás király halála után a híres fekete sereg, mely akkor Szeged táján táborozott, zsold híján rablásokból tartotta fenn magát. II. Ulászló király megsokalva a panaszokat, 1492 nyarán Kinizsi Pált bízta meg a megfékezésükkel. A fekete sereg, értesülvén az ellene tett intézkedésekről, Halasra vonult, melynek homokhegyei között keresett védelmet. E védett helyen Kinizsi nem merte őket megtámadni, ezért cselhez folyamodva, a török ellen felkelést hirdetett s az alföldi népet kaszákkal felfegyverezve, magához rendelte. Ezzel a Halason táborozó fekete sereget védett helyéből kicsalta, az alföldi felkelőkkel minden oldalról körülvétette s megadásra kényszerítette; a vezérek közül többet kivégeztetvén, a hadat feloszlatta. A feloszlatott fekete sereg egyrésze a király, a nádor és más főurak bandériumaiba vétette fel magát, más része pedig Ausztriába ment harczolni. (Millenn. Tört. IV. 356.) A halasi hagyomány szerint a város éjszaki része fölött lévő „zöld halom” a fekete sereg katonáinak sírja. II. Ulászló Király uralkodása alatt a halasszéki kunok annyira megfogytak, hogy már nem tudták tisztjeiket eltartani, ezért a király 1508-ban felmentette őket ebbeli kötelezettségük alól.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem