Lótenyésztés.
Lótenyésztés.
E vármegye lakosai régtől fogva mindig előszeretettel foglalkoztak a lótenyésztéssel, de reá is voltak erre utalva. Az 1778. évi összeírás szerint a pilisi és solti járások álhattak a lótenyésztés terén első helyen, mert ez az összeírás e járások nagyobb fajta lovairól tesz említést. Fényes Elek 1847. évi leírása szerint a csepelszigeti németek és még inkább a ráczok lovai állották jó hírben, de a rákospalotai, fóti, versegi, tóalmási, zagyvarékasi, és más magyar községek lakosainak is igen jó lovai voltak, mert a Pest–Debreczen között való élénk fuvarozást is ők bonyolították le. Abonyt is jó lótartó vidéknek jelzi. Hartának nagycsontu lovairól tesz említést. Számos kisebb ménesről is megemlékszik. Mindez azt mutatja, hogy e vármegye lótenyésztése már a múlt század elején is fejlett volt.
Galgóczy Károly 1877-ben közrebocsájtott monografiájában a Beniczky-Lipcsey család tázlári, Blaskovich László tápiószentmártoni, Beniczky Ödönné czinkotai, Blaskovich Ernő tápiószentmártoni, Györgyey Adolf tápiógyörgyei, Halász Béla gyóni, a Halász-Konkoly család gyóni, hg. Kóburg vacsi, Kégl István pakonyi, gróf Károlyi István fóti, Karsai testvérek boldogi, báró Lipthay 67Béla sarlósári, báró Orczy örök. ujszászi, báró Podmaniczky János peszéradacsi, báró Prónay Elek tóalmási, báró Prónay Dezső acsai, a Lipcsey család tázlári, Schossberger Zsigmond turai, a telki apátság, a gróf Teleki család révbéri méneseiről emlékszik meg, Nagykőrös r. t. város, Zsámbék, Rákospalota, Páty, Tök, Törökbálint, Szigetszentmiklós, Tápiószentmárton, Telki, Budajenő, Uszód és Tóalmás községek népies tenyésztését pedig elismeréssel említi fel.
A lótenyésztés fejlesztésének megalapozása a lótenyésztésnek állami kezelés utján való ellátásával történt és a magán, de különösen a népies tenyésztésnek ez vetette meg az alapját. Ez utóbbi azonban e vármegye területének nagysága és talajviszonyok változó volta miatt, egyöntetű jelleget nem nyerhet. Az alföldi homokos rónákon a könnyebb, arabs jellégű lovak tenyésztése válik be. A duna- és tiszamenti kötöttebb földeken inkább a csontosabb angol félvér tenyésztése indokolt, míg a vármegye felső és pedig a pilisi hegyvidéki részén, a nehezebb, igavonásra is alkalmas, (Nónius, Furiosó) de nem hidegvérű anyag tenyésztése válik be. És tényleg ez a tenyésztési irány terjedt el.
Minthogy a változó vidékek tenyésztése között határvonalat vonni nem lehet, népies lótenyésztésünk egyöntetűség és minőség tekintetében a szomszédos Heves, Csongrád, Bács és Komárom vármegyék fejlett népies tenyésztését még nem érhette el, de viszont vannak vidékek, melyeknek népies tenyészanyaga e vármegyék népies tenyésztésével szemben már nincsenek hátrányban. Igy Czegléd, Nagykőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas r. t. városoknak a monori, abonyi, solti, kalocsai, kiskőrösi (alsórész) járások több községének – különösen katonai szolgálatra – kiváló jó anyaga van.
Báró Podmaniczky Gyula összeírása szerint e vármegyében a következő birtokosok tulajdonában vannak számbavehető ménesek: Beniczky Ádám Zsámbok,* Beretvás Endre örök. Tóalmás, Blaskovich Ernő Tápiószentmárton, Geréby Imre örök. Adacs, Glancz Sándor Monor, Gosztonyi Tibor Váczhartyán,* Gróf Adolf Fülöpszállás, Györgyey Illés Tápiógyörgye, Hajós József Dömsöd, báró Harkányi Frigyes Abony, Hauer Béla Harta, kalocsai érsekség Hajós, gróf Károlyi Sándor örök. Fót, Kakucsi Liebner József Kakucs, gróf Nemes Vincze örök. Solt, báró Podmaniczky Géza Kartal, gróf Ráday Gedeon Iklad, Sefcsik István Jászkarajenő, Strassburger Antal Páhi-Tabdi, gróf Szapáry István Alberti, Szappanos Elek Tázlár, Szász-Kóburg-Gótai Fülöp herczeg Pusztavacs, gróf Teleki Gyula Solt-Révbér, gróf Teleki József Dunatetétlen. E méneseknek egy része a telivér-tenyésztés terén is kiválik.
Időközben megszüntek.
Időközben megszűntek.
Meg kell itt emlékezni a Blaskovich Ernő tápiószentmártoni ménesében nevelt Kincsem nevű (Cambuscan-Waternymph) minden idők legjobb kanczájáról, mely Európa minden nevezetes pályáján 54 versenyben futott és győzött; 384.815 korona pénzdíjat s ezenkívül számos tiszteletdíjat nyert.
E méneseknek kihatásuk van a népies tenyésztésre is, mely ez idő szerint katonai szolgálatra alkalmas lovak nevelésére, könnyebb hintós és gazdasági szükségletek ellátására irányul. – A hidegvérű anyagot igen kis mértékben, egyes nagyobb gazdaságok szükségletére tenyésztik.
A vármegye lóállománya – mint jeleztük – minőség tekintetében fejlődött, de a létszám nem emelkedett. Ennek oka abban keresendő, hogy a legelőfelosztások, birtokmegoszlások és parczellázások következtében a lónevelés a téres legelőkről az udvarokra, kifutókra szorul; a vármegye felső részén pedig, hol a tejtermelés a fő, a szarvasmarha-tartás a lótenyésztés rovására terjed.
A vármegye lóállománya a múltban és ez idő szerint a következő: 1884-ben 108496, – 1895-ben 106007, – 1904-ben 101137, – 1908-ban 104963 és 1909-ben 102507 drb.
A tenyészkancza-állományt statisztikailag megállapítani nem lehet, mert a kanczáknak nagy számát nem használjak tenyésztésre. Némi támpontot azonban mégis nyújt az 1895. évi összeírás, mely szerint a négy éven felüli kanczák száma 43541 darab, az 1 éven alóli csikók száma pedig 7656 volt; ebből tehát az következtethető, hogy a kanczáknak legfeljebb negyedrészét használták tenyésztésre.
A tenyészmének túlnyomó részét a nagykőrösi magy. kir. ménteleposztály bocsátja a tenyésztő közönség rendelkezésére, a községekben elhelyezett fedeztetési állomások útján. Igen tekintélyes azonban a száma a tenyész-igazolványt 68nyert és községi tulajdonban levő magán-méneknek is, melyeket tenyésztésre másoknak is átengednek. – Bár a hatóság szigorúan ellenőrzi, hogy tenyészigazolványt nem nyert méneket köztenyésztésre ne használjanak és az ilyeneknek a tulajdonosait érzékenyen bünteti, az ellenőrzés, az Alföldön kifejlődött tanyarendszer mellett, igen meg van nehezítve. E tekintetben azonban a helyzet évről-évre javul s a zugmének száma csökken.
A nagykőrösi méntelepnek a teleposztálya látja el ez idő szerint a vármegye ménszükségletét. Ezt a teleposztályt 1868-ban szervezték és a várostól átengedett és átalakított kaszárnya-épületben helyezték el. Ezelőtt a vármegyei fedeztetési állomásokra kiosztott mének a nagykőrösi, dorozsmai és bajai ménteleposztályokon voltak szétosztva; Beniczky Ádám lótenyészbizottmányi elnök indítványára azonban, a törvényhatóság 1903-ban kieszközölte, hogy a vármegyében szükséges összes méneket csak Nagykőrösön helyezzék el. Ez idő szerint mintegy 150 (144) darab mén áll ott a pestmegyei tenyésztők rendelkezésére, melyek 1910-ben 50 fedeztetési állomáson vannak elhelyezve.
A fedeztetési állomásokat 1873-ban állítottak fel. 1873-ban még csak 18 fedeztetési állomás volt, 1874-ben már 25, a fedező mének száma pedig 80 volt; 1877-ben 28 állomás keletkezett 83 ménnel. Ez idő óta a következő táblázat tünteti fel a fedeztetési állomások terjedését és a tenyésztési eredményt:
1892
|
évben
|
46
|
állomás
|
107
|
ménnel
|
1893
|
évben
|
46
|
állomás
|
121
|
ménnel
|
1894
|
évben
|
48
|
állomás
|
126
|
ménnel
|
1895
|
évben
|
48
|
állomás
|
123
|
ménnel
|
1896
|
évben
|
51
|
állomás
|
127
|
ménnel
|
1897
|
évben
|
53
|
állomás
|
136
|
ménnel
|
1898
|
évben
|
53
|
állomás
|
149
|
ménnel
|
1899
|
évben
|
52
|
állomás
|
149
|
ménnel
|
1900
|
évben
|
53
|
állomás
|
156
|
ménnel
|
1901
|
évben
|
52
|
állomás
|
152
|
ménnel
|
1902
|
évben
|
55
|
állomás
|
164
|
ménnel
|
1903
|
évben
|
52
|
állomás
|
150
|
ménnel
|
1904
|
évben
|
52
|
állomás
|
147
|
ménnel
|
1905
|
évben
|
52
|
állomás
|
146
|
ménnel
|
1906
|
évben
|
50
|
állomás
|
144
|
ménnel
|
1907
|
évben
|
50
|
állomás
|
148
|
ménnel
|
1908
|
évben
|
49
|
állomás
|
149
|
ménnel
|
1909
|
évben
|
49
|
állomás
|
148
|
ménnel
|
Tenyésztési eredmény 1908-ban 6880 kancza után, 4241 csikó volt.
A tenyész-igazolványokkal ellátott magán-mének száma 1904-ben 29, 1905-ben 31, 1906-ban 23, 1907-ben 25, 1908-ban 29, 1909-ben 26, 1910-ben 30.
A törvényhatóság már 1872-ben megalakította a lótenyészbizottmányt, mely 1886. évtől egyúttal a vármegye gazdasági egyesületének lótenyésztési szakosztályaként is működik; ennek tagjaiból alakul ki, de elnökeit mindenkor a törvényhatósági bizottsági közgyűlés választja. A lótenyészbizottmány feladata a fedeztetési állomások javaslatba hozatala, az állami mének megválasztása, a fedeztetési állomásoknak helyi bizottsági tagjai által való felügyelete, a magántulajdonban levő méneknek járási bizottságai útján évről-évre való megvizsgálása, mely alkalommal a köztenyésztésre alkalmas ménekre fedeztetési igazolványt állít ki. Általában feladata: a vármegye lótenyésztésének fejlesztése érdekében a törvényhatóságnak és a minisztériumnak javaslatot tenni, a hatósági rendelkezések végrehajtását ellenőrizni, a jutalomdíj-kiosztásokat, kiállításokat rendezni s a katonai lóvásárokon a tenyésztők érdekeit képviselni.
Az utóbbi években a lótenyészbizottmány évenként mintegy 1500 korona állami és 300 korona egyesületi díjat osztott ki, a 3–4 helyen tartani szokott lótenyésztési jutalomdíjosztások alkalmával, a kis-tenyésztők között. Gazdakörök útján pedig 300 koronát juttat ugyane czélra, hogy azokat a lótenyésztés érdekében való közreműködésre serkentse.
Az 1885. évi budapesti, az 1888. évi nagykőrösi, az 1899. évi szegedi országos kiállításokon, a törvényhatóság támogatása mellett, gyűjteményes kiállítást rendezett, a vármegye népies tenyésztésének bemutatása czéljából. Az 1890-ben Bécsben tartott nagyszabású gazdasági kiállításon a kistenyésztőktől vásárolt, 24 darab jól belovagolt és behajtott lovat állított ki, hogy a vármegye kisgazdáitól nevelt anyag használhatóságát beigazolja. Ez a kiállítás ott általános feltünést keltett, az első díjak egyikét (Ehrendiplom) nyerte el és a lovak nagyrészét külföldre vásárolták meg. Hasonlóképen történt az 1896-ban megtartott millenáris kiállításon is, mely alkalommal 30 lovat állítottak ki. Ezeket a nagyobbszabású kiállításokat 1890-ben Beniczky Gábor, 1896-ban gróf Teleki József lótenyészbizottmányi elnökök rendezték.
A bizottmány Kalocsán több ízben nagyobbszabású lóvásárt rendezett. Népies lóversenyeket is több helyen rendezett, így Kalocsán több ízben és Nagykőrösön. Tervbe vette továbbá egy állandó versenypálya alakítását is. Czegléden 691899, 1900, 1901, 1903, 1904, 1907. években, az úrlovasok szövetkezetének közreműködésével, az állam és a vármegye támogatásával, rendes versenyeket tartottak és egy-egy versenyen mintegy 6000 K. versenydíjat fizettek ki a nyerteseknek. Az ilyen versenyeket népies versenyek követték.
