Sertés.
Sertés.
E vármegye sertéstenyésztését a múlt század elején Fényes Elek 1847. évi leírásában, igen virágzónak mondja; e szerint „a sertéstartásban is főgazdasága fekszik Pest vármegyének, kivált Kalocsa tájékán, hol ezt a nagy kiterjedésű gyökeres, bozótos, posványos helyek s a kukoriczatermesztés hatalmasan előmozdítják; lehet mondani, hogy az elhíresedett bajai sertésvásárt főképen e vidék virágzó sertéstenyésztése tartja fenn. Megkülönböztető jele a kalocsai sertésnek a nyulánk test s a hosszú fül.” Kalocsa után Nagykőrös tartott legtöbb sertést. A Kiskunság is sok sertést tenyésztett. Az értékesítés a pesti és egyéb piaczok ellátása útján történt s így e téren, különösen a szalona és zsíradék értékesítésében élénk kereskedelem fejlett ki.
A sertés-fajta, a fentiek szerint, bizonyára a mangalicza volt. Úgy látszott, hogy a sertéstenyésztés, mely a múlt század elején virágzó volt, visszaesett; mert Galgóczy 1877-ben írott monografiájában jelzi, hogy az a 139.913 darab sertés, mely összeíratott, a népesség háziszükségletére is alig elég és a kereskedelmi nagyhízlalásra aránylag igen kevés anyagot ad.
A sertéstenyésztés túlnyomólag, mint ma is, a földmívelő nép kezén volt, bár Galgóczy megemlékszik egyes birtokosokról is, kik a faj-egyformaságra és kiegyenlítettségre gondot fordítanak. A népies tenyésztés azonban még alacsony fokon áll, úgy hogy csak némileg is kiegyenlített egyforma községi sertésnyájat látni ritkaság. Egyik okául ennek azt veti, hogy a községi kanok mellett, a pásztorok vegyes fejletlen kanokat is tartanak. A mi a fajtát illeti, előbb a rövidorrú, apró, hegyes fülű kis mangalicza volt elterjedtebb, melyet a konya fülü, szőke nagy mangalicza váltott föl. A népies tenyésztésben tényleg állandóan és még ma is a mangalicza a túlnyomó és köztenyésztésre csakis ez a fajta van megállapítva. Új abban azonban a hússertéssel Polland China-Yorkshir és Berkshirrel való keresztezésnek is nyomát látjuk, mert a sertésvész pusztítása közben, különféle kocza-anyagot szedett össze a nép. 1884-ben azonban már 289.056 darab sertést írtak össze, tehát épen kétszer annyit, mint a mennyit Galgóczy említ. Ebből 181.394 a kisgazdák tulajdonában volt.
A sertéstartás ez idő óta fejlődött; de megakasztotta fejlődésében az óriási károkat okozó sertésvész, mely e vármegyében 1895-ben lépett fel, néhány év alatt óriási pusztításokat okozott és még ma is gátolja sertéstenyésztésünk fejlesztését. A létszám a régibb összeírásokhoz képest apadt: 1895-ben 304.168 darab, 1904-ben 243.798, 1905-ben 218.025, 1906-ban 216.731, 1907-ben 231.601, 1908-ban 236.804 és 1909-ben 202.202 darab sertést írtak össze.
A sertéstenyésztés irányítására a törvényhatóság annyiban hat közre, hogy a köztenyésztésre használható fajtát szabályrendeletileg megállapította; erre a kondorszőrű fehér mangaliczát – mely népies tenyésztésre legalkalmasabbnak bizonyult, – jelölvén meg. A vármegye gazdasági egyesülete, járási bizottságai útján, évről-évre a tenyészkanokat is megvizsgáltatja s a nem alkalmasakat a tenyésztésből kizárja, míg az állam jófajta tenyészkanoknak mérsékelt áron való kiosztásával támogatja a községeket. A községi apaállat-gondozókat, a vizsgálat alkalmával kiosztott jutalomdíjakkal serkenti a gazdasági egyesület.
Ezt a tevékenységet azonban éveken át megbénította a sertésvész, mert megtörtént, hogy a kipusztultak helyébe beszerzett új kanok rövid idő alatt szintén elpusztultak. A vész az utóbbi időben szelídebb lefolyást nyert és hathatós állategészségügyi ellenőrzés következtében némileg lokalizáltatik.
A köztenyésztésben megállapított fajtán kívül, egyes nagyobb tenyésztők angol sertés-fajtákkal is kísérleteznek és több helyen eredményesen.
A sertéshízlalás a vármegye területén igen el van terjedve. Sokan Kőbányán hizlalják fel az összevásárolt vagy tenyésztett anyagot. Nagyban hízlalnak Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán, Nagykőrösön, Váczon, Monoron, de különösen Czegléden. Kisebb-nagyobb mérvű értékesítésre való hízlalás több községben történik és a vészen átment sertésért magas árt fizetnek.
Ez idő szerint jelesebb tenyésztést űznek: a kalocsai érseki és káptalani uradalom, Darányi Béla Pusztaanyácsa, Dinnyés Lajos Alsódabas, Forster Kálmán Bugyi, Gosztonyi Miklós Kisnémedi, Gulner Gyula örök. Abony, Györgyey Illés Tápiógyörgye, 70Halász Gyula Káva, Katona Lajos, Ferencz és Gyula Boldogkáta, Kóczán László Maglód, L. Kovách Gáspár Káva, báró Podmaniczky Géza Kartal, gróf Ráday Gedeon Iklad, gróf Serényi János Duka, gróf Teleki József Solt, Windisch József Keczel.
