Az elpusztult város.
Az elpusztult város.
A török uralom alól fölszabadult Vácz szomorú állapotban volt. „Egy romba dőlt város, vagy inkább csak helye volt az – írja Bél Mátyás (Not. Hung. III. 144). – A várból ugyanis néhány füstös és kormos falnál egyéb nem maradt fönn az annyiszor elhamvasztott város pedig már csak néhány rossz anyagú viskóból állott. A város területét árok környezte és tőlgyfagerendákkal kirakott töltés; de ez is sok helyen meg volt szakadozva. A kapuk boltozatai megrepedezvén, hajdani erősségökre épen nem emlékeztettek. Az utczák, melyek többnyire nyugattól keletnek feküdtek, romdarabokkal és omladékokkal voltak többnyire beszórva és szeméttel rútítva, mindez szánalmas állapotban mutatta 511be az egykor oly virágzó és tekintélyes várost. Templomainak épületanyagát még az alapokból is kiásták és a vár megerősítésére fordították, még az egykor oly nagyszerű szentegyházaknak is alig maradt fönn valami nyoma. A legelső vármegyei összeiráskor, 1690-ben, Váczott lakott helynek vették, de még a következő esztendőben is csak 1 1/4 porta után vetettek ki reá 125 mérő gabonát a katonaság élelmezésére. A lakosság nagy sanyarúságban sínylett. Ezt a rombadőlt és kipusztult várost újra kellett fölépíteni és benépesíteni, mely feladatnak megoldása a bujdosásaikból visszatért püspökökre várt. S valóban olyan szent buzgalommal fogtak hozzá székvárosuk helyreállításához, mint hogyha a város lakosságának elődjeik iránt tanúsított jóindulatát akarták volna meghálálni. A mikor ugyanis a püspökök előbb nógrádi várukba, majd a Szepességbe menekültek, a város lakosai a javadalmuktól megfosztott püspököknek önként ajánlottak meg 500 forint évi fizetést.
