A nemesi felkelések.
A nemesi felkelések.
Itt érdemesnek tartjuk egykorú szóhagyomány és Wertheimer Ede „Ausztria és Magyarország története a XIX. század első tizedében” czímű műve nyomán megjegyezni, hogy ámbár a főispáni minőségben a vármegye élén álló Pálffy család tagjai aulikus szempontból előtte jártak még a többi mágmánsainknak is, Pálffy Lipót gróf, a nemesi felkelés vezére, 1805. nov. 7-én díszmagyarban megjelent a francziák Köpcsény melletti táborában, és figyelmeztette a franczia parancsnokot, hogy itt a semleges Magyarország kezdődik Felszólalására Davous proklamácziót bocsátott ki, a mely szerint a franczia nem harczol a magyarok, hanem csak az osztrák császár ellen.
Azt is megemlítjük, hogy a győri, helyesebben kismegyeri ütközetben (1809 jun. 14.) Pozsony vármegye nemessége elég dicsőséggel vett részt. Ugyanis olgyai Olgyay Boldizsár* felkelő főhadnagy nagyszámú franczia katona, élelmiszer, podgyász, ló és hadipénztár elfogásáért magas katonai 639rendjelet, az 1810. évi szept. 3-án tartott megyei közgyűlésen pedig Csiba Dávid nemesi felkelő, a megye rendeinek jelenlétében, vitézségi érmet kapott. Keglevich Ferencz gróf az ugyanakkori 462. sz. alatti feljegyzés szerint már korábban 100 arany jutalmat igért annak a pozsonymegyei felkelőnek, a ki elsőnek kap vitézségért kitüntetést. Beváltotta-e ezt az igéretét, az a megyei feljegyzésekből nem tünik ki.
Az olgyai Olgyay-család, mely családfáját az első település koráig fel tudja vinni, Pozsony vármegye történetében nagy szerepet játszik. 1824-ben Olgyay Zsigmond alispán. A mult század 40-es éveiben Olgyay Titus volt főjegyző, követ, alispán, 1861-ben ismét alispán. Az 50-es években és 62-ben a nagytehetségű és igen jellemes embert magas hivatalokkal kecsegtették, ő azonban inkább megfogta az eke szarvát, hogy nagyszámu családját csekély jövedelméből fenntarthassa, de a csábításoknak mindig rendületlenül ellentállt. Ugyanilyan jellemes ember volt Olgyay Lajos szolgabíró és több izben országgyűlési képviselő, valamint Olgyay Miklós, kir. törvényszéki bíró, kinek fia Árpád, jelenleg tiszti főügyész. Ifjabb Olgyay Zsigmond táblabíró és képviselő volt, fia Oszkár, mint ny. államvasúti főfelügyelő Pozsonymegyében gazdálkodik.
A nemesi felkelés ügye egészen a 30-as évekig sokszor foglalkoztatta a vármegyét, egyrészt azért, mert a szegény nemesek felfegyverzése és a vármegye területén való élelmezése a vármegyét terhelte, a vármegyének pedig pénze nem lévén, az esztergomi káptalantól vett föl 1805-ben 8000 frtot, a mely adósságnak miként leendő törlesztése sok fejtörést okozott a vármegyének; másrészt meg azért, mert a mint azt az 1832. évi márcz. 10-én tartott ülésben hozott határozat bizonyítja, a kormány a nemesi felkelést minden áron be akarta illeszteni az álló hadsereg keretébe, s többek között azt kívánta, hogy minden nemes két évig tényleg szolgáljon a hadseregben, mi ellen a vármegye rendei erősen állást foglaltak; kifejtették, hogy mily hátrány volna ez a nemes ifjakra nézve, a nem nemesekkel szemben és e helyett azt javasolták, hogy megyénként vagy bizonyos kerületenként állítsanak fel egy-egy központi fegyverraktárt s a nemesség időnként rövid ideig tartó, de az álló hadseregtől elkülönített hadgyakorlatokra hívják be. Mivel azonban a nemesi felkelés a XVIII. század elejétől kezdődőleg már túlélte magát ezen a téren újítás nem történt.
Megemlítendő még, hogy az 1809. évi május 3-án tartott űlésben 600 lovas felkelő felfegyverzése iránt történik intézkedés, és hogy az 1811. évi április 29-én tartott közgyűlés feljegyzése szerint a nemesség lusztrálása nyomán kimondotta a vármegye, hogy 45 lovas és 825 gyalogos nemesi felkelőt állíthat ki; végre, hogy az 1816. évi febr. 1-én tartott űlésen felolvasott nádori leirat szerint a nemesi felkelésben részt vett és erre önként jelentkező tisztek hasonló rangban átvétettek a rendes hadseregbe.
