A magyar nyelv ügye.
A magyar nyelv ügye.
A magyar nyelv ügye erősen foglalkoztatta a megye rendeit. Az 1805-iki országgyűlésen a rendek latin helyett már magyar nyelven írnak föl a királyhoz; a perek a törvényszékeknél magyar nyelven folytathatók. A király megígérte az 1792. évi VII. és IX. törvényczikk végrehajtását, a mely szerint csak magyarul tudók alkalmazhatók a kinevezés alá tartozó hivatalokba; de mindemez intézkedések végrehajtása nagyon lassú lépésekkel haladt előre, amint ezt a megyei levéltárban levő feljegyzések is bizonyítják.
Pálffy Lipót gróf, főispáni helytartó, 1810. évi április 9-én magyar nyelven tartott beszéddel foglalta el állását, de úgy látszik, főleg csak azért, hogy a megye rendeiben kedvet keltsen a jogokat sértő királyi leiratok végrehajtására. Az 1811. évi aug. 5-én készült követ-utasításokban erélyes hangon szorgalmazzák a rendek a magyar nyelv jogainak elismerését, az 1815. évi febr. 15-én tartott gyűlésben pedig a rendek kimondták, hogy „a nemzeti nyelvnek gyarapítása iránti gondoskodás arra emlékezteti a karokat és rendeket, hogy már régen eltelt légyen az az idő, melyet még 1806-ban a magyarul nem tudó némely ügyészek tekintetéből olyképp határoztak meg, hogy két esztendő mulva mindennemű törvényes állapotoknak magyar nyelven kellessék előadatni és folytattatni. Ehhez képest, minthogy még az is, a ki a nemzeti nyelvnél az idegent jobban kedvelné, erőltetés vagy erőszak ellen okosanéppen nem panaszkodhatna, de egyébiránt is, a tanult megyebeliek közül alig, vagy legalább kevesen volnának, a kik a hazai nyelvben elég alkalmatosan nem írnának és beszélnének; ehhez képest a törvényes dolgok is, valamint szinte minden egyéb állapotok a megyénél magyar nyelven folytattatni rendeltetnek és ezen végzéseink szoros megtartására mind a bírák, mind a felek köteleztetnek.” – A vármegye maga szolgáltatta erre a jó példát, a mennyiben jegyzőkönyveit már 1807-ben magyarul vezettette. Igaz, hogy a jegyzőkönyvekben ilyen kifejezések olvashatók: „tudomány fejében szolgál” (tudomásul szolgál), „tűzhányó csapatok” (tüzérek) „böcsületbeli tisztviselők” (tiszteletbeli), „vonaték” (kivonat), „köztudományul véve”, „példázmány”, „napkönyv”, „nyelvtenésztés”, „emésztési adó”, (fogyasztási), „rosszá hagyás”, (rosszalás), „hangászat”, „mentő himlő”, „növendék katona” (újoncz), „újoncz-ügyész” (joggyakornok), mely szavak némelyike azonban tökéletesebb ama használatban levőknél. A jegyzők ezenkívül gondosan 640kerülték az idegen szavak használatát. Elképzelhető az öröm, midőn 1818. aug. 24-én a helytartótanács valamely közömös ügyben magyar nyelven felelt a vármegyének. Ennek bizonyítására szolgálhatnak az 1818. évi aug. 24-én 722. sz. a. hozott határozatnak következő szavai: „Ezen kegyes intézet a legnagyobb bizonyságul szolgálna az iránt, hogy a nemzeti nyelvben a legszövevényesebb tárgyakban is alkalmatosan lehet a remek szavakat és kifejezéseket ejteni és ennélfogva már a mult gyűléskor állapodtak volna meg a megyebeli rendek, hogy kivéve azon tárgyakat, a melyek iránt kegyes közbenjárás iránt kéretik meg a helytartótanács, minden egyebekben a fölirások magyar nyelven történjenek. És az ez iránt ugyanakkor megrendelt és elbocsájtott alázatos jelentés a jegyzőkönyvbe igtattani rendeltetett a következő szavakkal:”… (Következik ezután egy szépen szerkesztett felirat.)
Az 1825-ben összehívott országgyűlésre, valamint a későbbiekre kiadott követi utasításokban mind erélyesebb hangon szorgalmazzák a rendek a magyar nyelv terjesztésére alkalmas eszközöket, 1831. jan. 4-én pedig küldöttséget rendelnek, melynek feladata arra való eszközökről gondoskodni, hogy a magyar nyelv a vármegyében mindinkább terjesztessék, s végzésileg kimondták, hogy kivéve a felirásokat és a küföldi hatóságokhoz intézett megkereséseket, minden elintézés magyarul történjék; más nyelven szerkesztett beadványokat hivatalból vissza kell utasítani és az uradalmakat felszólítani, hogy az úriszékek jegyzőkönyveit, sőt számadásaikat is magyar nyelven vezessék. Egyúttal jegyzőkönyvbe vették, hogy Zichy Károly gróf és Esterházy Károly gróf uradalmaiban az egész ügykezelés magyar nyelven folyik. Itt érdemes megemlíteni a szlavóniai Verőcze vármegye átiratát, melyben a megkereső vármegye a magyar nyelv terjesztése iránt intézkedéseket kíván. (1832. máj. 21.)* A megye rendeinek s a többi törvényhatóság követeinek buzgólkodása csakhamar megteremtette a sikert, mert a követek 1835. decz. 4-én jelentik, hogy az országos rendek kimondották, hogy vitás esetekben jövőre a törvények magyar szövege lesz az irányadó, a mit a vármegye rendei helyeslőleg tudomásul vettek. 1837. május 8-án a vármegye elhatározta, hogy még a katonaságtól sem fogad el ezentúl német nyelven szerkesztett megkereséseket és erről a katonai hatóságot értesítette. Ennélfogva már 1838. máj. 14-én a katonai bíróságnak német nyelven és Szakolcza városának latin nyelven küldött levelét a vármegye elintézetlenül visszaküldte. Ugyanakkor Bartakovics magyar nyelven való vitelére utasította, tudomásul vette. Ugyanúgy nov. 9-én uradalmaiban, az Esterházyak cseklészi uradalmában, a nagyszombati káptalan és Motesiczky Pál uradalmaiban az ügykezelés nyelve a latin, Ullmann (később Szitányi) Móricznál, a Pálffyak vöröskői uradalmában, a bohuniczi és Motesiczky István uradalmában német. Ezeket és a többi uradalmakat is, melyekben idegen nyelven folyt az ügykezelés, felszólították, hogy a czifferi és vedrődi Zichyek példájára a magyart tegyék az ügykezelés nyelvévé, decz. 10-én pedig felkérték a nádort, hogy a megyével magyarul levelezzen. Ezeket a felszólításokat, illetőleg kérelmeket a megye rendei 1839. nov. 2-án ismételték és ugyanakkor utasították a követeket annak a kieszközlésére, hogy az országgyűlés jövőre a királyhoz is magyar nyelven írjon fel; 1842 júl. 4-én pedig a helytartótanácshoz írtak fel annak a visszás állapotnak a megszüntetése iránt, a mely szerint a vármegyéből újonczozott, Sándor czár nevét viselő 2-ik ezred katonáinak a pap az evengéliumot és a felsőbbség a napiparancsot tót nyelven hirdeti ki. 1844 nov. 9-én utasították a megyei adószedőket, hogy jövőre a katonáknak csak magyar nyelvű nyugtatványokra fizessenek. A kanczellária ama határozatával szemben, hogy a törvényeket az országban dívó különféle nyelveken kinyomtatja, a vármegye a fordítások terjesztésére ismételten megtagadta a közreműködést, azzal a megokolással, hogy ez csak zavarokat idézhet elő.
A kelet, a mennyiben a szövegből ennek ellenkezője ki nem tünik, mindig a tárgyalás napját jelzi.
Anyagi áldozatoktól sem riadt vissza a vármegye, midőn a magyarság megerősítéséről völt szó. Így 1821 aug. 26-án utasította a vármegye tisztikarát, 641hogy Kőrösi Csoma Sándor utazásának előmozdítására a vármegye területén hathatós eszközökkel gyűjtést rendezzen. A Nemzeti Színház is gondoskodásuk tárgya volt, a mit az 1815 febr. 15-én kelt határozat bizonyít, melylyel a tisztviselők a színház számára való gyűjtésre utasítatnak, a minek meg volt a kellő eredménye, a mennyiben az 1816 márcz. 15-én kelt jegyzőkönyv szerint StermenszkyJános hegyentúlu főszolgabíró 413 frtot és később 245 frtot küldött be. Az 1818 jún. 15-én és 1820 április 17-én kelt határozatok bizonyítják, hogy a vármegyének állandó gondja volt a gyűjtések folytatására. 1837 aug. 21-én ismét 636 frt 50 krt küldet ily czélra Pestre. Jellemző és a vármegye rendeinek gyakorlati felfogását bizonyítja az 1839. évi jul. 1-én kelt jegyzőkönyv tartalma. A követek ugyanis jelentik, hogy az ország nemeseitől viselendő 1 millió pengő frt megajánlására van az országgyűlésen indítvány. A terv szerint 400.000 frt a Nemzeti Színházra, 400.000 frt a magyar nyelv terjesztésére szükséges intézetekre, 200.000 frt pedig a Magyar Tudományos Akadémiára volna fordítandó. Erre a következő utasítást kapták a követek: „Ámbár a rendek a MagyarTudós Társaságnak és a magyar színháznak a magyar nyelv kiművelődésére és pallérozására való hatását elismerik, ott mindazonáltal, a hol nyelv nincsen, annak kiművelését lehetetlennek és ennélfogva a nyelv terjesztését előzőleg szükségesnek tartván, e czélra minden intézkedéseket, a melyek a magyar nyelv terejsztésére szolgálnak, előmozdítani, egyúttal pedig preparandia iskolákat fölállítani és azokba alkalmatos iskolamestereket és falusi jegyzőket képeztetni szükségesnek vélik, minélfogva a követ urak azt, hogy a megyebeli rendek a Magyar Tudós Társaságnak és színháznak gyarapodására a mostani körülállásokban még semmit sem ajánlanak, kinyilatkoztatják egyszersmind, hogy a fönnebbi czélra minden iparkodásukat odafordítani fogják, hogy a magyar nyelvnek általános elterjedéséhez szükséges költségeket, annyit, a mennyi kívánatni fog, megajánljanak.” Utóbb, 1844 február 26-án ugyancsak a népnevelés előmozdítása érdekében utasítást nyertek a követek, hassanak oda, hogy alapul véve a népesedés arányát, a katholikusok 10, az ágostaiak 2, a reformátusok 3, a görög-keletiek pedig 4 tanítóképző-intézetet nyerjenek államköltségen. A népiskolákra is volt gondjuk, a mit bizonyít az, hogy 1837 febr. 2-án örömmel vette tudomásul a vármegye, hogy Zichy Károly gróf Czifferen magyar népiskolát alapított, Esterházy Károly gróf pedig Szereden, a hol 76 gyermek jár állandóan iskolába s állandó küldöttséget rendelt ki, melynek feladata volt a népnevelés ügyét ellenőrizni.
A régi pozsonyi országház.
Körper felvétele
De a katonaság megmagyarosítására, illetőleg a magyar államnak a katonaság körében való érvényesülésére is kiterjedt a vármegye figyelme. 642Az ország rendei – a követeknek 1831. évi jan. 3-án tett jelentése szerint – 1830-ban elhatározták, hogy a kormány által 10 évre kért 28.000 újonczot csak azzal a föltétellel szavazzák meg, hogy „az 1792: X. törvényczikk és az 1807: I. törvényczikk nagyobb foganatossága eszközlése végett a magyar és határőrző seregben egyedül magyar tisztek alkalmaztatssanak és ezek közt a többi ausztriai birodalomnak seregeitől külön lépcsőnkénti fölebbmenetel a tisztekre nézve megengedtessen”. A király a magyar tisztek kinevezését kilátásba helyezte ugyan, de külön előmenetel iránt nem rendelkezett. A rendek fentartották követelésüket, mire a nádor elegyes űlésben azt a nyilatkozatot tette, hogy „minekutána Ő Felsége a fennálló törvények eszközlését megigérte, a nádor 38 esztendők lefolyása alatt tett szolgálatainak jutalmát veendi, ha a rendek ezen kívánságuknak további sürgetésétől mostan elállani fognak”. Erre az ország rendei a nádor kérelmére megszavazták az újonczokat, a kik közül Pozsony vármegyére 1822 esett. – A jegyzőkönyv fogalmazásából kitetszik, hogy a vármegye rendei nem lelkesedtek nagyon a hadsereg tényleges állapotáért. 1832. évi november 11-én utasításúl kapták a követek, hogy szorgalmazzák a magyar katonaság hazaszállítását. Hasonló utasítást adtak 1847 okt. 18-án, különösen hangsúlyozva a magyar tisztek kinevezését mind a hadseregnél, mind a határőrvidéken, melynek polgárosítását szorgalmazták.
A nemzet mindig sérelmesnek tartotta azt, hogy az uralkodóház tagjai, kik iránt pedig nehéz időkben kimutatta tántoríthatatlan hűségét, oly ritkán mutatkoznak az ország területén belül, nyelvünket meg nem tanulják, a mi az ország fejlődésére nagy hátránynyal jár. Ezt tekintve, a vármegye rendei 1830 aug. 11-én utasításul adták a követeknek, hassanak oda, hogy a király és trónörökös az év egy részét hazánkban töltse. 1832 nov. 15-én ugyancsak annak szorgalmazására utasították a követeket, hogy az öreg király legalább időnként, a megkoronázott V. Ferdinánd ifjú király pedig állandóan hazánkban tartózkodjék. Ferencz királynak 1835-ben bekövetkezett halála után a vármegye rendei oly hathatósan követelték azt, hogy Ferdinánd az „ötödik” czímet használja, hogy midőn 1835 okt. 5-én Pálffy Ferdinánd Leopold gróf új főispáni helytartó kinevezési okirata fölolvastatott és ebben Ferdinánd király elsőnek volt czímezve, a vármegye rendei kemény eszmecsere után, csak gyakorlati szempontból és óvás mellett egyeztek bele abba, hogy a főispáni helytartó a kinevezési okirathoz csatolt esküminta értelmében I. Ferdinándnak tegye le az esküt.
