A szólás- és sajtószabadság érdekében kemény harczokat vívott a vármegye. Már 1823 janur 23-án utasítást ad a követeknek, hogy a sajtószabadság érdekében állást foglaljanak. 1836. évimájus 4-én ismét utasítja őket, hassanak oda, hogy a megyei és országgyűlésen tartott beszédekért senkit se lehessen felelősségre vonni, a mely jog úgy is megilleti a nemest a Hármaskönyv II. részén 69. czíme és az 1635. évi LXXXIX., az 1625. évi LXII., és 1723. évi LVII. törvényczikk értelmében. Különösen nagy hatással volt a vármegye közönségére a követeknek az a jelentése, mely szerint Wesselényi Miklós báró a szatmári gyűlésen tartott beszédéért hűtlenségi perbe idéztetett, Balogh János, Bars vármegye követe hasonlókép perbe fogadtott. Még nagyobb elkeseredést szült Pest vármegyének az az értesítése, hogy a felségsértéssel vádolt országgyűlési ifjakat fegyveres kézzel elfogták, katonai őrizet alatt tartják, ügyük tárgyalása titkos űlésben foganatosíttatott, védő ügyvédjeiknek pedig esküt kellett tenni arra, hogy a titkos űlésben hallottakat senkivel közölni nem fogják s ez által a vádlottakat a szabad védelemtől megfosztották. Pozsony vármegyének e tárgyban elfoglalt álláspontja következtében julius 2-án király leirat érkezik a vármegyéhez, a mely a rendeket meginti, hogy a felírásokban ezentúl tiszteletteljesebb hangot használjanak, mert „Az ügyek nem a levelezések száma, hanem belső értékük és az igazság szerint fognak elintéztetni.” A rendek mindazonáltal kijelentették, hogy határozatukhoz ragaszkodnak és magukat királyi leiratokkal nem engedik kormányoztatni. Augusztus 21-én a kenczelláriától érkezett hasonló tartalmú leirat, a melyet azonban a rendek egyszerűen félretettek. Ez alkalomból, egszersmind Bars vármegyének ama panasza következtében, hogy az országgyűlésen mondottakért egyeseket hűtlenségi perbe fogtak, a követeket a legszigorúbb eljárásra utasította a vármegye. Pest vármegye gyűlésén Ráday Gedeon gr., országgyűlési követ ugyanebben a tárgyban erélyes hangon beszédet mondott, a mit Bécsben olyannyira 645rossz néven vettek, hogy a megyéhez egy királyi leirat ment, a mely szerint Rádaynak az rszággyűlésen megjelenni nem szabad és ha ezt mégis megtenni merészelné, szándékában meg fog akadályoztatni. Erre a felháborodás tetőpontra hágott. Pest vármegye panaszos átiratával a többi törvényhatóságokhoz fordult és mivel a leveleket a postán rendszerint elsikkasztották, azokat kéz alatt küldötte meg a megyéknek. Pozsony vármegye székháza ekkor rossz karban lévén, a gyűléseket többnyire a vidéken tartották. 1839. évi június 12-re Somorjába volt a közgyűlés kitűzve. A gyűlésen Pálffy Ferdinánd Leopold gr., főispán helytartó elnökölt, ott volt a két alispán is, Bittó Béni és Németh János. A főjegyző felolvasta Pest vármegyének Ráday gr. ügyében érkezett panaszos levelét. Elkeseredett vita keletkezett. A főispán és vele a konzervativ párt emberei feliratot akartak a koronához intézni, ennek ellenében az ellenzék vezérszónoka, a tüzesvérű Somogyi Antal olyan határozatot javasolt, mely a vármegye követeinek megtiltja a tanácskozásokban való részvételt mindaddig, míg az országos sérelem orvoslást nem nyer. A szavazással megállapított többség a határozat mellett foglalt állást, a főispán mégis a felirati pártnak a többségét jelentette ki. Az első alispán újra összeszámlálta a szavazatokat és megállapította, hogy a felirat mellett a főispán szavazatának beszámításával csak 30-an, ellenben a határozat mellett 34-en foglaltak állást. Ekkor Benefai Bacsák Miklós, tiszt. főügyész kelt föl, a ki különben nem tartozott a túlságosan liberális elemek közé és állásából 646folyó kötelességére hivatkozva, felszólította a főispánt, hogy a határozatot a többség akaratának megfelelően hirdesse ki újra. A főispán azonban kívánságának teljesítését megtagadta s föltéve süvegét, a gyűlést berekesztettnek mondta, azután maga mellé véve a két alispánt, elhagyta a termet. A megye rendei együtt maradtak és Somogyi Antal több törvényre és megyei határozatra hivatkozva bizonyította, hogy a főispánnak nincs joga a gyűlést érdemleges határozat meghozatala előtt feloszlatni. Erre a rendek Dóka László főbírót helyettes alispánnak kikiáltván, elnöklete alatt folytatták a gyűlést. Először is Apponyi György és Chernel Ferencz táblabírákat, Jankó Mihály főjegyzőt, Bacsák Miklós főügyészt, Földes Joakim főbírót és Bittera János esküdtet Szápáry Sándor gr. elnöklete alatt kiküldték oly czélból, hogy a főispánt visszahívják a gyűlésbe. Midőn pedig a küldöttség eredménytelen eljárásáról tett jelentést, a szavazatok újból való összeállítása után kimondották a rendek, hogy a követek mindaddig, a míg a sérelem orvosolva nincs, az országos tanácskozásokban részt nem vehetnek. Azután a jegyzőkönyv hitelesíttetvén, berekesztették a gyűlést, a melyen a tisztikaron kívül 2 főrend és 19 táblabíró is részt vett. A főispán panaszt emelt a vármegyéje ellen s már július 1-én királyi leirat érkezett a vármegyéhez, a melyben határozatáért megdorgálják, és a rendeket utasítják, hogy a tanácskozást zavaró egyéneket puhatolják ki és tegyék meg ellenük a törvényes lépéseket. A vármegye a királyhoz intézett feliratban sajnálatát fejezi ki azon, hogy a felség a vármegyét a főispán egyoldalú feladása következtében megdorgálta, de kijelenti, hogy a vármegye közönsége részéről szabálytalanság nem történt. A főispán követett el törvénytelenséget, midőn a gyűlést ok nélkül berekesztette. Kifejti annak káros következményeit, ha a főispánnak joga volna a neki nem tetsző többség láttára a gyűlés feloszlatni és kéri a főispánt arra utasítani, hogy jövőre ilyen törvénytelenségeket ne kövessen el. Erre nov. 2-án egy semmitmondó kanczelláriai leirat érkezett, a vármegye óvást emelt az ellen, hogy a főispán törvényes eljárásra utasítást nem kapott, a mire az ügy elintézést nyert, annyival is inkább, mert Ráday Gedeon gróf a további kellemetlenségek elkerülése végett lemondott követi állásáról.
Érdekes a vármegyének 1832 november 15-én hozott határozata, melyben utasításul adja a követeknek, szorgalmazzák a főrendiháznak oly módon való átalakítását, hogy addig, a mig a tényleg jogosultsággal bíró főrendek élnek, ezek jogaikat el ne veszítsék ugyan, de jövőre a főrendiháznak tagjai csak olyanok lehessenek, a kiknek legalább 50 egész jobbágytelkük, vagy ennek megfelelő birtokuk van és e mellett évenként legalább 6 hónapig az országban laknak, továbbá a főrendek száma lassanként 120-ra apasztassék, az országgyűlés költségeit pedig a nemesség viselje. Az 1838 máj. 13-án kiadott követi utasításokban pedig ki van mondva az az óhaj, hogy a követ addig, a míg küldői föl nem mentik őt, hivatalt ne vállalhasson. 1844 febr. 26-án kimondotta a vármegye, hogy a követek igazolása jövőben is föltétlenül a küldők hatáskörébe tartozzék. Ugyanakkor azt is kimondották, hogy a külföldön lakó magyarok aránylagos adóval rovassanak meg, mert ezek „az ország pénzét külföldre czipelik, a mely dolog hazánkra nézve annál fölötte 647károsabb legyen, mivel azoknak más útoni visszaszivárgása nem remélhető, s ennélfogva az ebből eredő nagy veszteség az adó által némileg pótoltassék”. 1844 szept. 30-án a vármegye a követeknek utasításul adta, hogy az ősiség eltörlésére törekedjenek.