Küzdelem a sérelmes intézkedések ellen.
Küzdelem a sérelmes intézkedések ellen.
Mint a többi törvényhatóságok, úgy Pozsony vármegye is nehéz küzdelmet folytatott 1813–1825-ig a sérelmes intézkedések: az újonczozás, adómegajánlás, devalváczió, az adónak ezüstben való fizetése, a só árának felemelése, az országgyűlés össze nem hívása, szóval az alkotmány rendelkezéseinek teljes figyelmen kívül hagyása ellen. Ebben az időszakban a kormányszéknek az volt a szokása, hogy a törvénytelen intézkedéseket tartalmazó leiratok kettős boritékban érkeztek a vármegyéhez. A belső boritékon levő azzal az utasítással, hogy ez csak a gyűlés napján bontandó fel. Így volt czímezve az 1811 márcz. 15-én tárgyalt leirat, mely szerint a bankjegyek értéke 1/5-re száll le, a mit a vármegye részéről hatalmas titlakozás követett. Erre április 22-én rosszalást tartalmazó királyi leirat volt a válasz, mire a vármegye felirattal felelt, kifejezvén benne azt a törvényes álláspontját, hogy a kérdés csak országgyűlési határozattal intézhető el. Erre a feliratra természetesenújabb leirat érkezett jún. 18-án, melyre újabb felirat ment. Aug. 15-én, szept. 16-án, nov. 25-én egy-egy zárt levélhez volt szerencséje a vármegyének; ezekre ismételt felirat intéztetetett a királyhoz, az országgyűlés is összegyűlt, de csak azért, hogy újonczokat ajánljon meg s a sérelem továbbra is megmaradt. 1822 okt. 15-én két leirat érkezett, melyekben ki volt fejezve az a vélemény, hogy mivel „úgy a császári hadak, mint a magyar katonaság” ezüstben kapja fizetését, jogos az a követelés, hogy az adó jövőre ne bankóban, hanem ezüstben fizettessék. A leirat ügyében összehívott gyűlés rendkívül zajos volt, a mit az 1541. sz. a. hozott határozat bizonyít, mely szerint: „A főispán úr a legutóbbi közgyűlés alkalmával e tárgy (t. i. a leirat) fölvételében némelyek által tett sértegető és alaptalan kiabálások iránt való tiszteletlenséget jelentvén, az ügészi hivatal ilyen esetekben tiszti kötelességére figyelmeztettetik. Mivel a vármegyének nem állot módjában az, hogy 643a bécsi kormány által a valuta tekintetében tett és életbeléptetett intézkedések végrehajtását megakadályozza, ismételt erélyes hangú felterjesztések után a törvénytelen rendeletek végrehajtotta.
Bartal György.
Hasonló bajok voltak a törvénytelen újonczozás elrendelésével is. Így 1812 julius 16-án a főispán leiratot mutatott be, mely szerint a Napoleonnal kötött szövetség következtében 311 újonczot kellene kiállítani. A vármegye, hivatkozással az 1504: I. és 1791: XIX. törv.-czikkre, az újonczok kiállítását megtagadta. A főispáni helytartó a kérelem teljesítését szorgalmazta, mire: „voltak is némelyek a statusok közül, a kik a főispán úr vélekedéséhez hozzájárultak, de a többség ellentmondott. Látván a gróf adminisztrátor úr, hogy többszöri sürgetésére és kérelmére is, a Karok változatlanul megmaradtak véleményük mellett”, a többség határozatát kimondta azzal a hozzáadással, hogy önkéntesek és pénz elfogadtatik. – 1813 április 18-án ismét érkezett egy fejedelmi leirat, melyben a vármegyétől gabona, ló, vágómarha és 335 újoncz követeltetik, ezenkívül a zsidóktól 12 katona. A vármegye azonban, „habár a főispán úr minden kigondolható és tehetségében levő móddal iparkodott a rendeket meggyőzni”, a kívánságot határozottan megtagadta és felírt; de május 17-én, újabb fejedelmi leirata mégis teljesítette a fejedelem kívánságát. 1814 jan. 31-én ismét királyi leirat érkezett segedelemért s 1427 újoncz kiállításáért. A rendeletet óvás mellett végrehajtották, de szorgalmazták az országgyűlés összehívását. 1815 máj. 15-én ismét fejedelmi leirat érkezett újonczok és adó megszavazása iránt. A leiratban a fejedelem már elismeri a nemzetnek az adó és újonczok megszavazása iránt való jogát, de tekintve a veszedelmet, szorgalmazza az újonczok kiállítását és a segítség megszavazását. A vármegye korábbi határozatához képest kijelenti, hogy a rendeletet végre nem hajtja; de kész önkéntes adományokat elfogadni és ily értelemben felír. Aug. 1-én a főispán panaszszal telt beszédet mond, melyben előadja, hogy önkéntes adomány czímén mindössze csak 50 mérő rozs, 50 mérő zab és 73.308 forint folyt be, a mi alig egy ötöde a kívánt összegnek. Ezért erélyesebb intézkedést szorgalmaz, a mit azonban a vármegye rendei annál inkább megtagadtak, mert ugyanakkor érkezett egy kettős boritékú királyi leirat, melynek tartalma az volt, hogy a só mázsája 2 frttal drágább lesz. Ez ellen az intézkedés ellen is erélyes feliratot intéztek a királyhoz, de azért a só olcsóbb nem lett. 1816 febr. 1-én az ország által egy hó alatt kiállítandó 60.000 újoncz iránt érkezett leirat, ugyanúgy 1821 jún. 25-én ismét törvénytelen újonczozás szorgalmaztatik. A vármegye fölír a törvénytelenség ellen, mire november 29-én királyi leirat érkezik, melyben a felség kijelenti, hogy „elfoglatságánál fogva” most nem tarthat országgyűlést, de majd ennek is megjön az ideje. Erre a vármegye kijelenti, hogy önkéntes toborzás ellen nincs kifogása, de az újonczozásnál hivatalosan részt venni nem fog. Utóbb azonban meggondolva a dolgot, egy 1822 május 14-én érkezett leirat következtében az újonczozást óvás mellett elrendelte.
Végre a király 1825-ben az országgyűlést összehívta, melyre Pozsony vármegye követekül a tudós beleházi Bartal Györgyöt és a liberális kisjókai Takáts Gáspárt* küldte. A sérelmek azonban csakhamar még egy újabbal szaporodtak, mert az országgyűlés panaszló feliratára a király azt válaszolta, 644hogy ő hajlandó ugyan tanácsosait esetről-esetre meghallgatni, de rendelkezéseit jövőre is mindig tiszta lelkiismerete és meggyőződése szerint fogja tenni. Ez az alkotmánynyal és a királyi hitlevéllel homlokegyenest ellenkező álláspont a rendeket annyira elkeserítette, hogy Pozsony vármegye a legtöbb vármegyével egyetértőleg 1825 nov. 29-én azt az utasítást adta követeinek, hogy „ezen, a kormányzást határozottan fenéklő állítmányok visszavonásáig bármely hasznos törvénynek megállapítása szükségtelen és haszontalan, a követek tehát mindaddig, a míg Ő Felsége átlal ezen állítmányok vissza nem vonatnak, semminemű munkálkodásba ne ereszkedjenek”. A nádor belátta a helyzet nehéz voltát és közbenjárónak ajánlkozott, a minek meg lett a sikere, mert a király egy „Doluit paterni cordi nostro” kezdetű leiratával sajnálatát fejezte ki a félreértés fölött és kijelentette, hogy az alkotmányt híven megtartani kívánja. A vármegye rendei, meghallgatva e tárgyban a követek jelentését, a király leiratát azzal vették tudomásul, hogy ennek tartalma nem a királyi kegyelem kifolyása, hanem e nyilatkozat megtételére a király esküjénél fogva kötelezve volt és ezt jegyzőkönyvbe is vétették. Különben, hogy az 1825-iki országgyűlésen az intéző köröknek mennyire nem tetszett a szabadelvű áramlat, az kitünik abból, hogy Takáts Gáspár szabadelvű irányban magyarul felszólalván, az elnöklő nádor rendreutasította őt a következő emlékezetes szavakkal: „Jam dictum est ablegato comitatus Posoniensis, ut hac re supersedeat, et si hanc rem adhuch semel attingerit, iubebo dominationem vestram hinc esixxe”. (Magyarul: Már figyelmeztettem Pozsonymegye követét, hogy erről a dologról többé ne szóljon, és ha a kérdést még egyszer érintené, parancsolni fogom, hogy helyét hagyja el.)
A kisjókai Takáts családnak tajga Gáspár, az 1825-iki országgyűlésen követ volt és a legliberálisabb irány híve. 1828-ban alispán lett. Ambrus és Kálmán 1861. és 67-ben szolgabírák voltak.
