Grinád.

Teljes szövegű keresés

Grinád.
Grinád, a Kiskárpátok alatt fekvő tót és német kisközség, 217 házzal és 1190 róm. kath. és ág. ev. vallású lakossal. Neve az idők folyamán több változatban szerepel. Legrégibb neve, mely 1373-ban említtetik, Villa Kikuleu, vagyis Kékülő. Később, mikor németeket telepítettek ide, Grünau lett a neve, majd meg a tótok ajkán Grinava, végül Grinád. A szentgyörgyi várhoz és uradalomhoz tartozott és ennek sorsában osztozott. 1553-ban a Serédy, 1647-ben az Ujfalussy, a XVII. század vége felé a Bornemisza családé volt, míg végre a Pálffyak birtokába került és most is id. Pálffy János grófnak van itt terjedelmesebb birtoka. A XVIII. század második felében még két birtokosával találkozunk. 1749-ben ugyanis Partinger Mihály örökösei perrel támadják meg Maholányi Tamásné bárónét itteni malma és birtokrésze miatt. 69A község birtokában 1662-ből való oltalomlevél van, mely a lakosokat a hadisarcz alól felmenti. A Rákóczy-féle felkelés alatt sokat sanyargatták őket. 1715-ben már mezővárosként szerepel. 1828-ban az egész község leégett. A róm. kath. templom XV. századbeli építmény, az ág. h. ev. templom pedig újabb, jelentéktelen épület és magánházból alakították át templommá. Ide tartoznak Grünfeld major, Sztrapak malom, Erdőőri lak és Temetősor. A község postája, távírója és vasúti állomása Bazin.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem