Hideghét.

Teljes szövegű keresés

Hideghét.
Hideghét, szintén egyike a Felső-Csallóköz magyar kisközségeinek. Házainak száma 15, róm. kath. vallású lakosaié 153. 1294-ben egyszerűen Heet néven van említve, a mikor Ehun fia Tamás és Czik fia Thama ezt az örökölt birtokukat László comesnek zálogosítják le. 1305-ben Jakab pozsonyi bíró testvérének adja itteni birtokát. Egy 1308-iki oklevélben már Hideghét néven szerepel és ez okiratban az itt lakó pozsonyi nemes várjobbágyok vannak említve. 1394-ben már Némethét a neve és ekkor Zsigmond király Kanizsai János esztergomi érseknek adományozza. Később már Gnadendorf német neve is felmerül. Az 1553-iki portális összeírásban Török Balázs van említve birtokosául. A XVII. század vége felé a Maholányi, 1787-ben a Bertalanffy, később a Jeszenák bárói, a Balassa és a Bittera család bírta. Ma Hörandner Károlynak van itt kastélya, melyet a XVII. században valamelyik Hideghéti építtetett. Más forrás szerint ez a kastély előbb kolostor volt és Balassa János alakíttatta át kastélylyá. Az idők folyamán sok kézen fordult meg, míg végre vétel útján a mai tulajdonos birtokába került. A községben szeszgyár is van, mely szintén Hörandner Károlyé. Temploma nincsen. Postája és távírója Féll, vasúti állomása Misérd.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem