Hidaskürt.

Teljes szövegű keresés

Hidaskürt.
Hidaskürt, a budapest–bécsi vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség. Körjegyzőségi székhely, 242 házzal és 1671, róm. kath. vallású lakossal. E község neve 1271-ben Kwrt, a mikor V. István király, Miklós pozsonyi várjobbágyot a jobbágyi kötelék alól felmenti és a falut neki adományozza. Későbbi ura trencséni Csák Máté volt. Idővel Nagykürt és Kiskürt falvakra szakadt, de volt külön Kürt és Németkürt falu is, mind a három a Mátyusföldön. Nagykürt és Kiskürt az 1553-iki portális összeírásban Mérey Mihály, Serédy Gáspár és Keresztes Lukács birtokaként szerepel, Kürt pedig Báthori Andrásé és a borostyánkői uraké. Majd a Levánszky és a Dobrovszky családot is itt találjuk, később meg az Esterházyakat és most Esterházy Miklós grófnak 71van itt nagyobb birtoka. Katholikus templomát 1759-ben Esterházy Károly gróf, egri püspök újjáépíttette. 1763-ban földrengés volt a községben, mely a templomot is megrongálta, de a püspök ismét helyreállíttatta. Az egyház birtokában 1729-ből való aranyozott ezüstből készült, érdekes szentségmutató van, melyet Budai Mihály és neje Kása Judit ajándékozott az egyháznak. A község postája és távírója Diószeg, vasúti állomása pedig Galánta. Hidaskürthöz tartozik Alsórét és Sorjákos puszta is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem