Illésháza.

Teljes szövegű keresés

Illésháza.
Illésháza, csallókozi magyar kisközség, mely 73 házat és 593 róm. kath. vallású lakost számlál. E község 1238- és 1239-ben Általútaljaföld néven, a Salamon nembeli Illésházy és a Szerhásházy (később Esterházy) családok törzsfészkeként van említve. Itt állott az Illésházyak ősi kastélya, melyet Illésházy István a XVI. század végén újonnan felépíttetett, de Rudolf király a XVII. század elején lerontatott. Az 1553-iki portális összeírásban az Illésházyak mellett még Csorba Farkas is birtokosa. 1709-ben özvegy Maholányiné szül. Péterffy Judit birtoka. Később csak az Illésházyak az urai és ezek kihaltával a Batthyányiak öröklik, míg azután házasság útján Pálffy Béla 73gróf tulajdonába került, kinek itt most is nagyobb birtoka van. Ősi templomát Illésházy János gróf 1780-ban kibővíttette és átalakíttatta, mint arról az egyik boltíven olvasható fölirat tanúskodik. A szentély falába van illesztve Illésházy Mátyás gyulafehérvári prépost vörösmárvány sírköve 1510-ből és az utolsó Illésházy (István gróf) díszes síremléke 1838-ból. A török világban Mansfeld Károly tábornok négy napig táborozott itt és innen Komárom felé vonult. A Rákóczy-féle felkelés alkalmával elpusztult a község. Három dűlő tartozik hozzá, u. m. a Szerhásházi, Salamoni és Szent-Péterföldi. Mind a háromnak történeti jelentősége van, a mennyiben az első a Szerhásházyak, illetőleg az Esterházyak ősi fészke volt, a második pedig a Salamon nembeli Illésházyaké; Szentpéterföldje pedig 1469-ben van említve, a mikor az itteni plébános, Zerhas Lászlónak a pörbe idéző levelet kézbesíti. Az Aranyász nevű dűlőn, a Kis-Duna mellett, melyen hajdan révje is volt, azelőtt aranyat mostak. Ide tartoznak Fehérág, Kissziget és Sorják majorok, továbbá Szent-Péter telepítvény. A községben fogyasztási szövetkezet és gazdakör van. Postája és távírója Nagymagyar, vasúti állomása pedig Szempcz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem