Kajal.

Teljes szövegű keresés

Kajal.
Kajal, a budapest–bécsi vasútvonal közelében fekszik. Magyar kiszközség, 296 házzal és 1465, nagyobb részben róm. kath. vallású lakossal, kik mellett azonban az evangélikusok is elég szép számmal vannak. E község első nyomára 1628-ban találunk Petrus et Georgius de Kyal nemesek nevében. Régi birtokviszonyait, illetőleg régi nemesi birtokosait nem ismerjük; csak 1754-ben merűlnek fel a Kamocsay és Soós családok, kik között egy itteni birtok miatt pör folyik. Lakosai még IV. Béla alatt nyertek nemességet, és a község bíráját ma is hadnagynak nevezik. Harczosgyepi nevű dűlőjének, úgy látszik, történeti jelentősége van. A XVIII. század elején messze vidéken híres juhtenyésztése volt. 1813-ban a Vág áradása romba döntötte. Az árvíz 1840-ben és 1894-ben ismétlődött, de kevesebb veszélylyel; több izben tűz is pusztította. A katholikus templom a XVI. században épült, az evangélikus pedig napjainkban, 1898-ban. Kajalhoz tartozik Óny puszta, melyről már Gány községnél is szó volt. 1283-ban IV. László király Lodomér esztergomi érseknek adományozza, 76de már korábban, 1252-ben is említve van. 1296-ban, a mikor Anja néven szerepel, Mihály gróf visszaváltja az esztergomi érsekségtől. A XIV. században Oun, Oln és Anya névváltozatait említik. 1326-ban Orros Péteré, ki hűtlenség bűnébe esik s I. Lajos Morochuk honti főispánnak adományozza, de néhány évvel később Orros Péter ismét visszaszerzi száz ezüst márkáért. Az 1553-iki portális összeírásba 4 portája van felvéve. Van saját postája. Távírója és vasúti állomása Galánta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem