Tájszólás a magyaroknál.
249Tájszólás a magyaroknál.
A megyei tájszólásra nézve általánosan jellemző a következő kis mese:
Mikor én még bajczos legény vótam, apám mëg futilóti gyerëk vót, e’kű’dött engëm szántonyi nígy ökörree’, de kettő nëm a mienk vót, kettő mëg a másé. A min’ szántogatok, eetörött az ustornyelem. Gondú’kottam magomba, hogy micsináljok. Mire visszatértem, akkora nagy (jegënye) pálmofa lëtt belülle, hogy në láttom fő a tetejire. Gondú’kottam magamba, lësz-e rajta ustornyél. Annyira másztom, annyira másztom, hogy rajta ëgy likat talátom, a likba jegënyefiak vótak. Belészúrtam az öklömöt, assë gyött ki, belészúrtam a fejemët, assë gyött ki. Gondú’kottam magamba, micsináljok. Haza futottam. Apám ippen a kerbe jáczczott kisfejszéjjivee, én mëg eekpatam tűle, mire a mindefféle kicsiny gyerëk eekezte a sírást. Én mëg kivágtam a fejemët a likbú, a jegënye fiakot a fogaim közé szëttem, azok mëg eebërrentek velem. Annyira vittek, annyira vittek, a hogy Vöröstengër közepibe értünk. Gondú’kottam magamba, hogy micsináljok; bárcsak vóna nálom ëgy kis madzag! Szërëncsére zsebëmbe vót ëgy kis korpa, abbú hama-hama madzagot sodortam és leereszkëttem a tengërbe. Erre a tengër két ódala annyi halat öntött ki, hogy tizënöt szëkér sëm bírta vóna eevinynyi, de ëgy mesztelen czigánygyerëk ott futkározott, nos, az mind a keblibe rakta, mëg hazavitte.
Záradékul még egy példát idézünk:
„Jó röggeet Këlëmpa sógor!” „Agygyon Isten Boráros sógor. Má mëgin veszekëdik a zidő”. – „Az ám, peig ippen a színámot köllött vóna haza lóditanyi, de mos má mëgëtte a fene! Há’ sógor behordta-e az övét?” „A szigetbű behoztam, hanem a rakotlási még kint van.” „No akkor há jó van! Én má nëm tom, mi lësz ebbű a zidőbű, peig má ölöget elázott a főd, még a kurumpi töve is.” „Kihúzza a hetet sógor, én má rávigyáztom, hogy ha hetfín kezdi, há vesárnopig ee nem akar ányi; ippeg úgy van, mikor a szél fúj.” „Há Isten álgyo mëg, menek, mer a pocziknak hozunk bort; tennap mëg a Neipórnak vittünk kűszenet, hónap mög aakaamossén (alkamasint) a Szajf susztërt kő a szëmczi vásárro vinnyi.” „No há Isten álgyo meg sógor!” „Hasonlókíppen.”
A tót nyelvnek a vármegyében sincs semmi különös sajátsága. Legföljebb a malaczkai járás felső vidékén, azokban a községekben találhatók az általánostól valamivel nagyobb eltérések, a hol az ide telepedett habánusok laktak és laknak, és azokban a községekben, melyek azelőtt horvátok voltak, de eltótosodtak. Ezeknek a részletesebb ismertetése azonban inkább ethnographiai szakmunkába való.
Pozsonymegyei régi fazekasmunkák és hímzések.
Spitzer Mór széleskúti gyűjteményéből
