Az apátságok állapota.
Az apátságok állapota.
A somogyvári apátság a mohácsi vész után sok viszontagságot szenvedett. Peregi Albert apátsága alatt Török Bálint foglalta el Somogyvárt s 1538-ban ott is tartózkodott. Török Bálint fogságbajutása után Báthori András kiszabadította az apátság javait Török örököseinek kezéből, Ferdinánd király pedig 300 forintot utalványozott a vár védelmére. Ekkor István apát állott a monostor élén, a ki már Peregi Albert előtt is szerepel az 1530–35. években somogyvári apátként.
István apát 24 hajdut fogadott a vár védelmére, e mellett minden igyekezetét arra fordította, hogy az erőszakosan elfoglalt egyházi javakat visszaszerezze. 1554-ben I. Ferdinánd király az apátságot Kecskés Farkasnak adományozta. Mivel azonban a törökök már annyira elpusztították az apátsági javakat, hogy azoknak jövedelméből az apát nem tudott volna megélni, ezért a székesfehérvári prépostsági javakat csatolta az apátsághoz. 1554–55 telén azonban Somogyvár a törökök birtokába került. A szerzetesek elmenekültek, az apátság megszünt s az 1562. évi nagyszombati zsinaton az apátságnak még fejét sem említik. A XVII. század elején a somogyvári apátság a zseliczszentjakabi apátsággal van összekapcsolva. A XVII. század második felétől kezdve csak mint czímzetes apátságot adományozzák.
A zseliczszentjakabi apátságot Szerdahelyi Dersffy Miklós özvegyétől, mint kegyúrtól, 1542-ben Martonfalvy László, a somogyvári apátság perjele nyerte el, a ki csak sok pereskedés után tudta az apátság lefoglalt javait visszaszerezni. De alig érte el czélját, a törökök menekülésre kényszerítik a szentjakabi várból. László apát 1551-ben Pannonhalmára kerül; kevéssel ezután lépéseket tett, hogy a csekélyjövedelmű zseliczi és a bakonybéli apátságokat egyesíthesse. 1561-ben kérelmet intéz eziránt az esztergomi érsekhez, ki megadja az engedélyt, de az egyesítés nem sokáig állott fenn, mert II. Mátyás király a zseliczszentjakabi apátságot 1614-ben a somogyvárival egyesítette s az egyesített apátságokat Pápay János vasvári kanonoknak adományozta (Pannonhalmi Szt. Berenedekrend tört. IV. 141–42. – XII. 249–250.). Pápay utódai már csak Zseliczszentjakab apátjai voltak. 1633 óta czímzetes, 1690 óta ismét javadalmas apátságként adományozta a király egészen a XIX. század elejéig, azóta nem töltötték be az apátságot.
A babócsai apátság birtokai a mohácsi vész utáni korszakban a Báthoriak kezére kerültek. Az 1554–55. években azonban Babócsa is török kézre kerülvén, birtokai veszendőbe mentek, az apátságról pedig megfeledkeztek. A török hódoltság után az apátságot I. Lipót király 1693-ban Bechinia Bernát Kajetán szerzetesnek adta; 1701-ben Bakich Péter szerémi püspök kapta az apátságot, a ki kísérletet tett az apátság javainak visszaszerzésére, de közel tízévi (1707–1716) fáradozása meddőnek bizonyult és Babócsa czímzetes apátság maradt (Pannonhalmi Szt. Benedekrend tör. XII. 345–47.).
1542-ben még megvoltak a vetahidai és a toldi páloskolostorok (Egyháztört. Eml. 18. 90.), bár az előbbi sokat szenvedett Török Bálint erőszakoskodásaitól, a ki a kolostor birtokait elfoglalta s azokat hívei között osztogatta szét. Kőröshegyen az 1531–25. években ferenczrendűek voltak, de nemsokára ezek is elhagyták 541az itteni kolostort. A törökök fenyegető magatartása következtében a Ferenczrend káptalanja 1546-ban elrendelte, hogy a szerzetesek költözzenek ki a hedrahelyi kolostorból (Kollányi Ferencz: A magyar ferenczrendiek a XVI. század első felében. 54. l.). Ekkor már csak a segösdi ferenczrendűek voltak a szerzetesek közül az egyedüliek, a kik a mindegyre fenyegető veszedelem közepette hűen, kitartottak ősi székházukban; de néhány év mulva nekik is menekülniök kellett.
