Csokonai pártfogói.

Teljes szövegű keresés

Csokonai pártfogói.
Csokonai szerelmi csalódásának fájdalmával, Lilla bánatos emlékével szívében hagyta el 1798 április havában Komáromot, hogy sajgó sebével a „világ tolongása elől” Somogy rengetegébe menjen „haldokolni”. Ilyen szomorú hangulatban jutott Csökölbe, földije és debreczeni iskolatársa, Kis Bálint segédlelkész házához. A csendes lelkészlak vidám, boldog családi körében Csokonai bánata megenyhült és itt több költeményt is írt. Innen Hedrehelyre vándorolt, hol barátjánál Szokolai Dániel megyei esküdtnél ismét több jó napot töltött. Csokonainak ebben az időben az volt a főczélja, hogy összegyűjtött munkái számára kiadót, valamely főúri meczénást szerezzen. Minden alkalmat megragadott tehát, hogy a somogyi fűurak figyelmét magára vonva, őket tervének megnyerhesse. Így azon alkalommal, midőn gróf Széchenyi Ferenczet Somogy vármegye főispáni székébe iktatták (1798 júl. 4), „A haza templomának örömnapja” czímmel egy több mint 300 soros alkalmi költeménynyel tiszteli meg Széchenyit, a ki 100 forinttal jutalmazta a költőt. A vers Sárközy István költségén jelent meg. A főispáni beiktatáson maga Csokonai is résztvett, és a bevonulás jeleneteit a „Dorottya” I. énekében örökítette meg. Néhány nap mulva (júl. 7.) „Isis és Osiris” czímmel gróf Széchenyinének nyujt át egy költeményt, a kitől 50 forint jutalmat kap. Egy harmadik verset „Czindery sírja felett kesergő özvegy”, Czindery Pálnénak ajánlott, a ki 12 aranynyal jutalmazta. A somogyi főuraknak bőkezűségéről a költő a „Dorottya” egy jegyzetében hálásan emlékezik meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem