Zichy Antal.

Teljes szövegű keresés

Zichy Antal.
Zichy Antal, író, a Kisfaludy-társaság és a M. Tud. Akadémia tagja, főrendiházi tag, szül. Zalán 1823-ban. A jogot a pesti egyetemen elvégezvén, csakhamar Moson vármegye aljegyzője és tiszti ügyésze lett. Az 1847–48-iki országgyűlésre képviselőül választották meg és az országgyűlést Debreczenbe is elkísérte. Már előbb foglalkozott az irodalommal és Debreczenben a Jókai „Esti Lapjá”-nak is munkatársa lett. A szabadságharcz után somogyvármegyei jószágain élt, majd az első országgyűlés összehívásakor a tabi kerület képviselőjeként újra felvette nyilvános szereplését az irodalomban és a politikai életben. Az 1865–68-iki országgyűlésen több bizottságban szerepelt előadóként és szakreferensként. Elévülhetlen érdemeket szerzett a közoktatási törvény létrehozásában és életbeléptetésében, és a székesfőváros tanügyi osztályában is nagyon fontos és hasznos munkásságot fejtett ki. Politikai és társadalmi működésén kívül az irodalom terén is igen nagy és értékes alkotásai vannak. Már fiatal korában feltünt az „Életképek”-ben, „Honderű”-ben stb. közölt költeményeivel és czikkeivel. A 60-as években a „Pesti Napló”-ban megjelent czikkei, valamint röpirataiban A kérdéshez (1861), Szabadelvű konzervativ politika (1862), Csonka miniszterium mint közvetítő (1866) stb., alapos tudással tárgyalta közjogi viszonyainkat. Majd történelmi tanulmányokba merült, melyeknek eredménye Macauly fordítása, Anglia története a forradalomig (1866), Az angol forradalom története (1867) czímű munkái és Stuart Mária (1865), Strafford (1865) és Cromwell czímű drámai trilógiája, melyek közül a Cromwell a Teleki-díjat nyerte el. A Kisfaludy-társaság 1866-ban tagjául választotta és 1868-ban a Szónoklatról szóló értekezésével foglalta el székét, míg az Akadémiában Horatius szatiráinak műfordításával tartotta székfoglalóját. Később az Akadémia tiszteletbeli tagjának is megválasztatván, egy Lessing-tanulmánynyal köszönte meg megtiszteltetését. A nyolczvanas években sokat foglalkozott Széchenyivel és ezidőben jelentek meg tőle: Eszmék, adatok, adomák Széchenyi István gróf naplójából (1880), Széchenyi István gróf életrajza (1897), Psychiatria és politika. Kiadta és jegyzetekkel ellátta gróf Széchenyi István munkáit és levelezéseit stb. Ezeken kívül lefordította Lessing Bölcs Náthánját, munkatársa volt a „Budapesti Szemlé”-nek, „Arany Koszorújá”-nak, a „Pesti Napló”-nak, tagja volt az Akadémia Teleki-pályázat drámabíráló-bizottságának, elnöke az Akadémia I. osztályának stb. Meghalt 1898 május 19-én Budapesten.

Zichy Antal.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem