Kőkorszak.
345Kőkorszak.
A felszínre került őskori régiségek és részben a feltárt őstelepek, ma már meglehetős tiszta képet adnak Somogy vármegye őskori életéről, mely ha a haladottabb kőkorban, az ú. n. neolith-korban, nem is öltött nagyobb méreteket, de a bronzkorban már növekedett és tetőpontját a Krisztus előtti három utolsó században, a keltaság nagymérvű beözönlésével és terjeszkedésével érte el.
Somogy vármegye öskorának érdekes képét adja a Kaposvíz mentén sűrűn egymás mellé rótt őstelepek sorozata, különösen azok középpontja, a szalacskai magaslat.
Az ősember legszívesebben vert tanyát a természetalkotta sziklabarlangokban, melyek biztos menedéket nyujtottak családjának nemcsak a zivatarok, de a vádak ellen is. Somogy magaslatainak legnagyobb része az őstenger vízsodraitól összehordott agyag- és homokképződmények s így az itteni talajviszonyokhoz mérten teremtett magának otthont az őslakója.
Verejtékes munkával méhkasalakú vermet vájt lakásául és annak kéményszerű nyílásán át, növényrostból font hágcsó segélyével, közlekedett. A harangalakú veremlakások nem igen voltak 3 méternél szélesebbek s ez mégis elég volt egy nagyobb család befogadására, mert az őskori kutatások eredménye azt bizonyítja, hogy az őskori emberek zsugorított helyzetben aludtak, a hogy temetkeztek. Ha laza volt a földréteg, oldalfalait befonták rőzsével és belsejét kitapasztották.
Helyenként a veremlakást egy másik, kisebb, hasonló helyiséggel is megtoldották. A mellékhelyiség nyílását később berakva, ez szolgált éléstárául, a télre bevermelt gyökerek, gyümölcsök és füstölt húsneműek számára.
A magaslatokon barlangszerűen bevájt üregekben tanyáztak s azok nyílását állatbőrrel fedték el. Találni ily barlanglakások nyomait a szalacskai hegyoldalban is. Ma is ép állapotban van egy ily barlang, a Kadarkúthoz tartozó Szent Imre határában levő Törökvár, vagy vári dombon. Az átvizsgált barlangszerű üreg 11 méter hosszú, 120 cm. széles. Az üreg valószínűleg később, a betyárvilágban, búvóhelyül is szolgált. A megejtett kutatás, habár a földbarlang nyílása előtt megvan az őskorban szokásos köralakú tanyázóhely, mégsem vezetett leletekre, a mi azt bizonyítja, hogy utólag is használták és feldúlták. Nincs azonban kizárva, hogy a barlang belsejében eszközlendő ásatások, mégis leletekre vezetnek.
A neolith-kor ősembere eszközeit kőből és az elejtett nagyobb állatok csontjaiból készítette. Somogy vármegye ősembere a kőanyagot eszközeihez a szomszédos őstelepekről, különösen a Mecsekhegy tájáról, cserekereskedés útján szerezte be és azokat csiszolással, vagy tűzön való szilánkolással idomította. Ruházatul az elejtett állatoknak csontárral kilyuggatott és szarvasínnal összerótt bőre szolgált. Edényeit durva, szemcsés, iszapolatlan agyagból, szabadkézzel készítette s azokat napon vagy füstön szárogatta, keményítette.
A somogyi őstelepek közel szomszédságában levő, tolnamegyei, feltárt neolithtemetők tanulságai szerint zsugorított helyzetben temetkeztek, halmot emelve a tetem fölé, melléje rakva kőfegyvereit, az asszonyok sírjaiba pedig a kezdetleges agyaggyöngyöket és átfúrt kagylókból és csigákból készült ékszereit.
A kőkori telepek nyomán a Kr. előtti 2000 évet megelőzőleg új népáradat hozta az emberiség bölcsőjéből a bronzkori műveltséget. Az új vándortörzsek szellemi fölényükkel uraivá lettek Somogy kőkori telepeinek. Állatbőrök helyett szőrmeruhát viseltek, barlang- és veremlakások helyett czölöpviskókat emeltek a vízborította területeken, különösen a Balaton beágazásainál. Edényeiket finomabb, iszapolt agyagból készítették és gyakran berakott mészdíszítéssel látták el. Meghonosították a hullaégetést. A máglyán elégett hamvakat urnákba gyűjtve, bronzékszerekkel és fegyverekkel együtt, a magaslatok hegyoldalaiba vermelték el.
I. A kéri lelet.
II. A kéri lelet.
