Anarcs.

Teljes szövegű keresés

Anarcs.
Anarcs, kisközség 144 házzal és 1183 túlnyomóan ev. református vallású lakossal. Postája van, távírója és vasúti állomása Kis-Várda. Egyike a vármegye legrégibb községeinek, mely az ott talált őskori leletek szerint már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. Anarcs első ismert ura az anarcsi Tegzes család. Azután következtek a Báthoryak, a Nyáryak és több előkelő erdélyi család. IV. László király korában „Onorcs” néven van említve, majd később Kis- és Nagy-Anarcs néven. A XV. század elején a Bacskay, a vége felé pedig a Várday család volt a földesura. A XIX. század első felében a Kutyori, a Czóbeleket és a Szerencsyeket találjuk itt, mint birtokosokat. Jelenleg Czóbel Istvánné, szül. br. Mednyánszky Margitnak, Rézler Györgynek és Eisenberger Erzsébetnek van itt nagyobb birtoka. A reformáczió idejében a kis-várdai pap megcsonkított testét az anarcsi határban levő u. n. vári tóba lökték. Dűlő-nevei közül figyelemre méltók a Mártonfája, Kincses és Csobor. A községben egy ev. ref. templom és egy róm. kath. kápolna van. A református templom egyike a legrégiebbeknek; gót ízlésben épült, 1275-ben. Sírboltjában nyugszik 3 Czóbel: Imre, Lászó és Albert, báró Vécsey Leopoldina, Vay János, gróf Teleki Borbála stb. Az egyház birtokában egy 1739-ből származó érdekes és értékes himzéssel ellátott terítő van, a következő felirással: „Én penig háladó szóval áldozom tenéked és amit fogadtam, megadom. Az Úré a szabadítás. Gr. Teleki Kata, báró Lázár Jánosné 1739.” A kath. kápolnát gróf Teleki Borbála építtette 1792-ben. A községben szeszgyár és szíkvízgyár is van. Házsorait két régi nemesi kúria diszíti. Az egyiket Czóbel László építtette és ebben jelenleg Czóbel Imre, neje gr. Vay Evelin és leányai: Emma, özv. br. Huszárné és Minka, az ismert költőnő, lakik. Ez az urilak egész múzeuma az érdekes tárgyaknak. Az egyik szobában láthatók Luther és Calvin eredeti, régi arczmásai, melyeket még báró Vécsey generális hozott el, 13mint hadi zsákmányt, a wittenbergai városháza nagyterméből. Itt van továbbá Simonyi óbester kardja, több pompéji váza, egy párosi márványból készült remek szobor, mely alvó gyermeket ábrázol, számos bronzkori tárgy, régi eredeti festmények, az egyik Palma Vecchiótól. Czóbel Minka dolgozó szobája tele van Mednyánszky, Büttner és Katona festményeivel. A másik urilakot a Telekiek építtették és ez jelenleg Rézler György tulajdona.

Anarcs: Czóbel Imre kúriája.
Saját felvételünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem