A láp a néphitben.
A láp a néphitben.
Régebben a lápot inkább képzelték, mint ismerték; a mi természetes is, mert járhatatlan lévén, a kutató előtt csak egyes részek voltak megközelíthetők. A képzelet azután csudálatosan borzalmas képet alkotott róla. Megnépesítette sárkány-kígyókkal. Igy a kihalt, híres Báthoryak czímerében levő három sárkányfogról, körítve a farkát rágó sárkány-kígyóval, azt hitték, hogy egyik ős (Bátor Opos) az ecsedi lápban lakó kártékony sárkányt megölvén, innen nyerte czímerét. A családi ereklyék között II. Rákóczi Ferencz látta is a buzogányt, melylyel a sárkány megöletett, de megjegyzi róla, „hogy e fegyver kicsinysége igen kétségessé teszi a hagyományt”.
A sárkány-kígyókról való hiedelem mindvégig fentartotta magát. A múlt század végén is akadt lápotjáró pákász, ki teljes meggyőződéssel állitotta, hogy látott piros tarajos sárkányt, rá is lőtt, de az nem ártott annak, mert nyomtalanul eltünt.
Közhiedelem volt a feneketlen mélység is. Állítólag száz öles kötél sem ért feneket. Azt is hitték, hogy soha be nem fagy. Igaz, hogy a sűrű nád jó meleg 27takaró volt a lápon, de mégis befagyott nagy hidegben, csak itt-ott volt a víznek gyors mozgása, vagy meleg forrása, mely a befagyást sokáig hátráltatta vagy gyengítette és a legcsikorgóbb télben is volt hely, hol a bolyongó beszakadt. Szirmay, Szatmár vármegye első monografiájának írója, rémítő csudának nevezi, mely számtalan károkat okozott a közjónak és egynéhány népes helységet úgy elnyelt, hogy azoknak csak a régi írásokban akadunk gyászos emlékére. A valóságban a láp nem nagyon tünteti fel az elnyelt községek romjait. Tudomásunk szerint csak Sárvárnak (nagyecsedi határ) és Bürgezdnek (tyukodi határ) elpusztulása bizonyítható be, de az sem a láp miatt. De milyen volt hát az a láp?
