Kováts Lajos.
Kováts Lajos.
Kováts Lajos képviselő és publiczista, szül. 1812 február 25-én, Homokon. 1827-ben Pozsonyba ment, midőn Széchenyi fellépése új eszmékkel termékenyítette meg a magyar társadalmat. Ez eszmék hatása alatt határozta el, hogy a közgazdasági pályára lép. Selmeczbányára ment tehát, hol a bányászati akadémián befejezte tanúlmányait. Itt egy bányászati szótár elkészitését tervezte s 1832-ben Széchenyi is buzditotta a munkára őt s az általa gyűjtött társaságot és igérte, hogy közbenjár az Akadémiánál a kiadás érdekében. De Selmeczről társaival eltávozván, nem lehetett a művet befejezniök. 1834-ben az 376erdélyi országgyűlésre Kolozsvárra ment, hol báró Kemény Zsigmonddal megismerkedvén, köztük csakhamar meleg baráti viszony fejlődött ki. Visszatérvén vármegyéjébe, eleinte bányászattal akart foglalkozni, de kamarai hivatalt politikai elvei miatt nem akarván vállalni, csak magánbányászathoz kezdett. Ezt is abba hagyta, mikor Szatmár vármegye megválasztotta táblabírájává; ettől kezdve élénk részt vett a politikai küzdelmekben és csakhamar az ellenzék és a fiatalság vezére lett. 1869-ben követséggel is megkínálták, a mit azonban nem fogadott el. Ez időben Kemény Zsigmond mellett szerkesztőtársa lett az Erdélyi Múzeumnak, a hol ellenzéki szellemben írt czikkeiben nagy írói tehetséget árúlt el. 1842-ben Gyulafehérvár küldte követül az erdélyi országgyűlésre. 1845-ben ismerkedett meg Széchenyivel és ez időtől annak munkatársa, leghívebb segéde, barrátja és követője volt. 1847-ben Széchenyi meglátogatta a várost és ekkor Szatmár-Németi mindkettőjüket diszpolgárává választotta. Midőn Széchenyi közlekedési miniszter lett, Kováts lett az osztályfőnöke. Teljesen reá bízta a vám- és vízépítészeti ügyek vezetését és Széchenyi betegsége idejében az egész magyarországi közlekedésügyet Kováts maga vezette. A szabadságharcz alatt a békepárthoz tartozott és ez irányban nagy hírlapírói munkásságot fejtett ki az Esti Lapokban. A szabadságharcz után a kiegyezésnek volt erélyes és lelkes szószólója. Utolsó társadalmi alkotása volt a Széchenyi Társulat. Meghalt 1890 decz. 19-én, Szatmáron. Mint publiczista, különösen politikai vezérczikkeivel keltett feltünést, mint közgazdasági író korának legalaposabb képzettségű és legelsőrangú munkásai közé tartozott. Az Akadémia 1846-ban levelező-tagjának választotta meg.
Munkái: Kísérlet a rendezési kérdések megoldása tárgyában (1863). Der Theiss-Köröser Kanal (1864). A békepárt a magyar forradalomban. Válaszul Irányi röpiratára (.1883). Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve 1846–1848. Két kötet (1889). – Ezenkívül alapítója volt a „Független” czímű politikai lapnak is, melyet 1863 jan. 1-től nov. 17-ig szerkesztett.
