Magánvállalkozók.
Magánvállalkozók.
Csakhogy ez már keveset segített a bányászat s a város sorsán. Az apró magánbányák már teljesen feloszlottak, a kincstáriak pedig pangottak. Nagy vagyonú magánvállalkozók vásárolták össze a magánbányákat és ezek még jobban rontották, – helytelen versenyükkel, – a kincstári bányák sorsát is. Szatmári György pécsi püspök és a Thurzó család volt közöttük a leghatalmasabb. Ezek alatt lassanként rendkívül sanyarú lett a legszegényebb bányamunkásnép sorsa. Valósággal kiszipolyozták őket s a ki tehette, messze elvándorolt a hajdan oly csábító Asszonypataka aranytermő határairól. Belviszályok is dúltak a városban. Az általános keresetforrás csökkenésével leszállott az egész polgárság jólléte, a czéhek kebelében gyakran törtek ki heves és keserű gyűlölködések. A város ősi német és újabb magyar lakossága között kenyérharczok dúltak. Igy 1506-ban a német mészárosok nem akarták többé megengedni a magyaroknak a húsvágást és mérést. A királynak kellett július 26-án kelt oklevelében megengedni s biztosítani a magyar mészárosok szabad húskimérési jogát. Még erre sem csillapúlt le a gyűlölség s az indúlatok feszültsége. A német mészárosok külön czéhben akartak élni, míg végre Batthyányi Benedek kincstartó oly egyezséget alkotott közöttük, hogy közös székben egyenlő jogokat élveznek. Ezt a megegyezést 1507 május 25-én megerősítette s két hónap múlva, júl. 30-án, Veres János és Kysmester János magyar mészárosok kérésére, Kolosmonostori Joó Bereczk esztergomi pap és hites jegyző átírta Ulászló két fontos rendeletét.
A város társadalmának összes rétegeiben tapasztalni lehetett ezt a konczot, érdekeket féltő, keserves hangulatot s 1510-ben a város polgárainak lecsendesítésére II. Ulászló Geszti Mihály deák nagybányai kamaráshoz intézett levelében megtiltja a kincstári tiszteknek az idegen borok behozatalát.
Bomló és egyre szomorúbb világ képe ez. Nagybánya a maga kis világában az ország helyzetét tükrözte vissza. Itt éppen úgy hulladozik a Hunyadi-palota faláról a vakolat, mint fényes Budavárában, s éppen úgy nincs költség a romlás lassan előtünő foltjait eltisztítani, mint a királyi vár körül. Sőt elkeseredett és kegyeletlen kezek egyre nagyobbá teszik a pusztúlást a város külső képén, mint a hogy a nép anyagi viszonyait folyvást jobban aláássa a balsors és a fék nélkül uralkodó kamaraispánok és nagy vállalkozók jogtalan, jellemtelen kapzsisága. A híres város, a mely még alig félszázadja harminczezer aranyforintnál több jövedelmet ád a királyi kincstárnak, s a mellett évről-évre jobban gazdagodott, most odáig sülyed a nyomorba, hogy II. Lajos király 1525 április 17-én Budáról azt írja Thurzó Elek kincstartónak, hogy a város lakosait, a kik Cheresnyebánya és Ghenczpatak nevű bányáit minden segítség nélkül hűségesen mívelték, minden rendes és rendkívüli illeték fizetése alól felmenti két esztendőre. Ez már nem is segítség. Az adómentesség a legszomorúbb tünet. A hol már arra van szükség, ott véghetetlen a nyomor.
