Mátyás király alatt.
Mátyás király alatt.
Most ismét új helyzetbe került a város. Mátyással a király lett közvetetlen tulajdonosa; de előbbi fontosságát ezzel elvesztette. Hunyadi családbirtokai között egyetlen aranybánya volt, s ezért szemük fénye, aspiráczióiknak egyik főtámasza. Az országos politikában azonban egyáltalán nem esett ilyen súlylyal a mérlegbe. Asszonypataka már nem ígérhetett az ország uralkodójának olyan hasznot, mint egy családnak, ha még olyan hatalmas és vagyonos is volt az, mint Hunyadi János.
Annál keservesebben érezte a város az uralkodó kegyének híját, mert a belső, napi bajokon kívül, valóságos veszedelem volt reá az oláhság, a mely már ekkor körülözönlötte az erdős hegyeket s mint vad és féktelen horda környezte a gazdag zsákmányt. Nemcsak határát pusztította el, s magánosokat fosztogatott ki, a kereskedők útját tette veszélyessé, hanem magát a várost is többször megrohanta s ellenük, a folyvást romló várfalakon és bástyákon nem is tudtak kellően védekezni. És a király csak 1469-ben engedte meg, hogy a lerombolt erődítvényeket fölépítsék. Nagybánya különben nem közönséges 203erősség lehetett. Mikor I. Ulászló alatt 1460-ban Albert lengyel herczeg nagy sereggel tört be az országba s annak keleti részén rabolva és pusztítva rohant végig, mind a három bányavárost kifosztotta, de Nagybánya csak külső részében szenvedett tőle, míg Felsőbányát rettentően feldúlta.
Ugy látszik, a város esedezései mégis meglágyították a király szívét, a kinek bölcsesége fölfedezte, hogy súlyos csapás a nemrégen még virágzó várost új pusztúlásnak engedni; 1484-ben tehát külön királyi oklevelet adott ki, a melyben megújítja a városi bíró itélkezési jogát és a polgárok szabad kereskedési kiváltságát. Talán több kedvezést is adott nekik, mert a nép ugyanolyan ragaszkodással őrízte meg emlékét századokon át, mint az ország többi bányavidékén. Mondát is beszélnek róla máig, a mely igazságát a szokott formában, álruhában kiderített cselszövény és gazság leleplezésével illusztrálja. A Szent István templomához ő építtette azt az oldalkápolnát, a melyből ma is megvan egy felírásos kő. Ha meggondoljuk, hogy a bányamívelés ekkor még teljesen ösztönszerű kutatási elvekkel és egyáltalán tudományos feldolgozástól nagyon messze álló módon folyt, ámulva kell elismernünk, milyen óriási szorgalommal, kitartással s valószínűleg az embererőnek szertelen pazarlásával végezhették a munkát. Mátyás alatt érte el a legnagyobb termelőképességét a bányászat. Igaz ugyan, hogy a kincstár lehetőleg teljesen kizsarolta az összes bányákat s elnyomta a magánbányászatot, erőszakkal kényszerítvén a lakosokat a kincstári bányákba, de 1468-ban a kincstári bányák jövedelme fel is ment 20,000 aranyra s a város az asszonypataki, offenbányai és szebeni pénzverésért 13,000 arany forint bért fizetett.
Ez már ismét nem volt egészséges állapot. Mátyás király óriási hadműveletei tömérdek pénzt emésztettek fel s kivált uralkodásának utolsó évtizedében minden segélyforrást a végső cseppig ki kellett merítenie. Nagybányán ennek a gazdasági politikának az lett a következése, hogy minden erőt fölemésztett a kincstár bányászata. A kamaragrófok a rablóbányászatig mentek, hogy kicsikarják az évi legnagyobb jövedelmet, s nem az volt a legszomorúbb eredmény, hogy a népet kimerítették és elkeserítették, hanem hogy magát a bányamívelést túlhajtották az egészséges határon. A város népe elszegényedett, a magánbányák tönkrementek, a határbeli erdőségek teljesen kipusztúltak, mert ráadásul a szomszédos Drágfiak nem engedték meg, hogy a bányához a kővári erdőségeket használják, a mi száz évi bajnak és perpatvarnak lett oka.
Mátyás király halálakor mint sokszorosan megtámadott, mindenféle kórságokkal teljes város, ment neki Nagybánya a rájövő szörnyű súlyos megpróbáltatások idejének.
Kamaraispánja a király halálakor Zöld István volt, a kit Mátyás esküvel kötött le a Corvin János hűségére. De a város a királyválasztás küzdelmeiben a lengyel János Albert pártjára szegődött. Valószínűleg azért, mert ez a trónkövetelő esett legközelebb hozzá s bizonyosan sűrű és nyomatékos intéseket, fenyegetéseket és biztatásokat is kapott tőle. Ha csakugyan megválasztották volna, útjába is esik s a bányavidéknek már szomorú tapasztalatai voltak a lengyel hadak bosszújáról. 1490 végén csakugyan be is vonúltak a király-jelölt lengyel herczeg hadai. Mikor Nagybánya befogadta őket, bizalmában nagyon megerősítette, hogy Szatmár vármegye nagyurai, a Báthoryak s velük a Perényiek, Rozgonyiak János Albertben látták Mátyás király legméltóbb örökösét. A kiváló személyes tulajdonságokkal felruházott ifjú herczeg egy évvel az előtt verte szét a Litvániába betört tatár seregeket s a diadalmas hősnek Nagybánya, ha akart volna, sem mert ellentállani.
