A magyarság néprajzi képe.
A magyarság néprajzi képe.
A magyarság néprajzi képe nem valami színes. Megvan ugyan a vármegyének a maga önálló jellege, de ezt mélyebben futó erek és idegek adják meg, a mit felületes néző nem láthat meg az első pillanatra.
A vármegye az országnak legelzártabb alföldi részei közé tartozott; sőt részben ma is az. Valóban ősi szűz területeken nyit utat itt a vonat, mert utak nélküli, járhatatlan föld ez. A vármegye négy nyugati járásában alig gondozott föld-utak vannak s a talaj olyan nehéz, agyagos, hogy őszi és tavaszi esőzések idején hat lóval sem lehet átvontatni az üres szekeret a szomszéd faluba. Ez a rossz közlekedés okozza, hogy a vármegye szinte zárt terület volt. Talán ez is egyik oka, hogy Szatmár vármegye magyar népe a magyar faj legértékesebb részei közűl való. Mutatja mindjárt néprajzi megjelenése. Ezen a világtól elzárt vidéken él a legtisztább, legegyszerűbb életszokású s legkevesebb tájkiejtéssel tarkított nyelvű nép. Öltözete, ruházata, építkezése, életmódja, mind a legtisztesebb középútat jelzik a magyarság különféle vidékein élő szokások között. Annak is, hogy irodalmilag igen kevesen érdeklődtek e nép iránt, az a főoka, hogy átlagos szemű embernek igen kevés itt a látnivaló. Kevés a rikító, kiabáló szín és hang, s nagyon is nyugodt az élet. Kevés a kuriózum, annál több a normális tipus.
Néprajzi tekintetben a magyarság területén feltünően elváló részeket nem találni. Mégis vannak vidékek, a melyek lényeges eltéréseket mutatnak. Az éjszak-keleti rész a Tiszahát, s erősen hasonlít a beregmegyei Tiszaháthoz, jobban, mint a délre fekvő területekhez. A Paládok, az Erdőhát, az Ecsedi láp környéke, a Nyirség, az Érmellék, s az Avas magyar része különböznek egymástól bizonyos színben, bár mégis egy néprajzi területnek lehet tekinteni az egészet.
