A jezsuiták vagyona.
A jezsuiták vagyona.
Időközben a jezsuiták földi javakban is gyarapodtak. Megkapták királyi adománylevéllel Berenczét, a szatmári református főiskola faluját, melyet mint látszik, az intézet azért veszített el, hogy tanulói az 1672. évi fölkelés alkalmával fegyvert ragadtak és kevés kivétellel a csatamezőn hullottak el. Az övék lett Pap Dániel szatmári birtoka, az 1669-iki csínyben résztvevő Mikolay Boldizsár hiripi és kisnaményi jószágai, azonfölül kisebb-nagyobb telkek és jogok Mikolában, Szárazberken, Szinérváralján, Józsefházán, Simában, Nagybányán, Ferenczéren és Rákos-Terebesen. Házakat és telkeket nyertek még a hívek hitbuzgóságából is Szatmáron.14) De ők mindezzel meg nem elégedve, ki akarták tudni összes jogaikból a református papokat. 1694-ben Sárpataki János várbeli udvarbíró segítségével lefoglalták az ezeknek járó dézsma-negyedet, azon a czímen, hogy az a reformáczió előtt a katholikus plébánosé volt. Ugyanaz a Sárpataki, mint a városra küldött királyi biztos, letette hivatalukból az újonnan választott református bírót és tanácsosokat és katholikusokat ültetett helyökbe.15)
14) Országos Levéltár: Urb. et. Conser. Fasc. 47. Nr. 39.
15) Prot. Polit. Tom. 2.
1695-ben a tisztújítás Erőss Gábor udvarbíró közbejöttével hasonló erőszakoskodás közben ment végbe. Ez királyi biztosi minőségében a jezsuiták következő kívánalmait terjesztette a városi tanács elé. A piaczi jövedelem fele legyen a katholikusok kórházáé, a másik fele maradjon a reformátusok hasonló czélú intézetéé. A református papoknak járó vámot is oszszák meg velök. Adják vissza a katholikusoknak a nagyharangot, mert az jog szerint őket illeti. A tanács természetesen tagadó választ adott, mire a jezsuiták a várbeli német katonaság segítségével lefoglalták a malom egyik kövét és csak 1698-ban bocsátották vissza régi tulajdonosaik birtokába, bizonyos egyesség mellett.16)
16) Városi levéltár: Act. 1695. Fasc. 4. Nr. 350. Act. 1697. Fasc. 4. Nr. 390.
III. Károly.
Ez időben valósította meg Göde Péter házfőnök azt a leleményességre valló ötletét, hogy magát szatmári parochusnak czímezte; ennek azonban a 249város állhatatosan ellentmondott és tiltakozott beiktatása ellen az egri káptalan előtt.17)
17) U. o. Act. 1695. Fasc. 4. Nr. 376.
A református lelkipásztorokat akkora félelem szállotta meg, hogy 1696-ban a papi gyűlésre sem mertek elmenni, nehogy azalatt, míg ők vidéken járnak, a jezsuiták parochiáikat elfoglalják. De ama régi ellentétnél fogva, mely a traktus és a szatmáriak között volt, a vidéki atyafiak ezt az eljárást ismét úrhatnámságnak tulajdonították. A városi tanács vette őket védelmébe. „Csudálkozunk bizonyára rajta, és mások is, kiknek hírekkel esik a dolog, csudálkozni fognak, ha Kegyelmetek Ekklézsiánknak ilyen sok fárasztásaiban és háborgattatásaiban, a melyekben méltó volna, hogy az Anyaekklézsiáért Kegyelmetek az egész Traktusban imádkoznék, hogy sem mint afféle fárasztására való deliberatummal terheli, affélékre reá mehet. Gondolkozzék Kegyelmetek és konsziderálja, elegen vagynak, a kik minket fáraszszanak; és vagynak olyanok is, a kik ezen Kegyelmetek deliberatumát oly effektusba kívánnák venni, hogy ő Kegyelmek innen in perpetuum kirekesztetnének.”18) Színleg megjuhászodott ugyan erre az egyházi gyülekezet és azt írta vissza a tanácsnak, hogy míg ez a félelmes idő tart, az a pap, a melyiken a hivatalos kötelességek elvégzésének sorrendje van, otthon maradhat: de azért ugyanazon napon és helyen hozott határozatában kijelentette, hogy mivel a szatmáriak az egyházi törvények ellenére hoznak maguknak papot, a honnan tetszik, és mivel a zsinatnak, mint valami lónak, gyeplőt akarnak a szájába tenni és azt szeszélyök szerint kormányozni, ezentúl a szatmári papokat sem gyűlésre hívni nem fogják, sem pedig, ha Szatmárról távoznának, más parochiára meg nem választják, sőt még bizonyítványt sem adnak nekik tisztes viseletökről.
18) U. o. Actor. 1696. Fasc. 4. Nr. 348.
