Felszinalakulás.
Felszinalakulás.
A Magyar Nagy-Alföld helyén ősidőkben emelkedett, cseh masszivumhoz hasonló, gránitból és kristályos palákból álló hegység, eddig még pontosan meg nem állapított mélységbe sülyedt a melyből csak itt-ott maradt meg egy-egy rög. Az évmilliókon át tartott sűlyedés helyén keletkező medenczét a tengerek vize töltötte meg, a melyet a harmadkor utolsó epochája (felső neogén) ezután a medencze peremén közben felgyűrődött hegylánczok (Kárpátok) öve elzár az oczeánoktól. Ez a pontusinak vagy pannoniainak nevezett beltenger lefolyástalan volt. Keleten a krassószörénymegyei hegyek szegélyezték s ama vidék fölött, a hol ma Temes vármegye termékeny földje terül el, évek százezreivel azelőtt tenger hullámzott. Ebből a különben nem mély- és mindinkább kiédesülő tengerből szigetekként kiemelkedtek a Versecz és Buziás vidéki kristályos kőzetekből álló hegytömegek.
Terjedelmében ez a tenger mindinkább fogyott, felszikkadt a száraz klima hatása alatt, úgy hogy a következő geologiai korszak végén kisebbszerű tórendszerré zsugorodott össze, a melybe a Kárpátokból lerohanó vadvizek hordták a hegyek kőzettörmelékét. Míg az öregebb szemű hordalékokat a folyó vize, kilépve a síkságra, esésének csökkenése helyén, közvetetlenül a hegyek lábán rakta le, 2legyezőszerűen szétterülő, kúpfelülethez hasonló halmazban, addig a finom homokos és iszapos részeket a folyók messze a szárazzá, sőt eleinte sivataggá vált. szakadatlanul megrogyó és jelenleg is még sülyedése közben meg-megrázkódó medencze legmélyebb területeire vitték, illetőleg miután a fiatalabb negyedkorban keletkezett aldunai szorosokon át lefolyást találtak, egy másik, az előbbinél mélyebben fekvő medenczébe rakják le. A diluviumban alakult képződmények már biztosan száraz területen alakultak és részben a folyóvíz, részben a szél működése eredményének tekintendők. A geologiai tegnap, a diluvium után következő alluviális korszakban a folyók működése tovább tart, de ez a medenczében már nem annyira feltöltő, mint inkább egyengető, eltakarító jellegű. A klimának megváltoztával pedig a szubaerikus, a szél hatása alatt létrejött képződmények keletkezése is megszünik.
Víz és szél azonban még mai nap is változatlan energiával munkálkodnak a térszín domborzati viszonyainak kialakításán és hellyel-közzel ugyancsak meggátolják az embert, kulturális feladatainak megoldásában. Az Alföld és így e vármegye földjének felépítésén azonban nemcsak a külső erők, a víz és szél működtek, hanem a föld mélyében rejlők, a vulkánikus erők is. Ezek különösen a Magyar Nagy-Alföld peremén, az őshegységnek leszakadása és a Kárpátok hegylánczolatának felgyűrődése alkalmával és idejében fejtettek ki intenziv tevékenységet és hosszú vonulatban követik a kárpátok belső peremét. Temes vármegye területén a neocén epocha vége felé két vulkán működhetett, a Gátaljától délre fekvő Sümeg és éjszakon Sziklás és Lukácskő között. A megye földjének legősibb részei azonban azok, a melyeknek kőzetei még jóval e vulkánok működése előtt keletkeztek és az őskori kristályos palák s a mezozoos korszak képződményei.
Vegyük rendre a különböző geológiai korok képződményeit és lássuk, rövid vázlat keretében, minő szerepkör jutott mindegyiknek a vármegye területén.
