A határőrvidéki alaptörvény
377A határőrvidéki alaptörvény
Túlságosan sokat foglalkozott Ferencz kormánya a délmagyarországi Határőrvidékkel. Pedig az nem volt egyéb, mint szerbekből, németekből és oláhokból hatalmi intézkedéssel megalkotott abszolutisztikus állam az államban, a hol egy szál magyar embernek sem volt helye. Ferencz 1807 aug. 7-én újjá szervezte a határőrvidéki igazgatást s a szervezési munkálatot „Határőrvidéki alaptörvény”-nek nevezte el, mely az országgyűlés hozzájárulása nélkül egészen 1850-ig maradt gyakorlatban. Ennek az alaptörvénynek folytonos javítgatása kötötte le nagy mértékben a bécsi kormány figyelmét. Az alaptörvény rendelkezése szerint a Határőrvidéken az összes földbirtokot katonai hűbérré nyilvánították. Tulajdonos a császár volt, a határőr csak „birtokló”, ki örökösödési haszonvételi joggal bírta földjét határőri kötelezettségeinek teljesítése fejében. Minden határőr kivétel nélkül mind az országban, mind az országon kívül hadi szolgálat teljesítésére volt kötelezve. Míg az országban szolgált, addig a családja élelmezte. A családi élet az együttlakás vagyis a „házközösség” elvére volt fektetve. Oly házközösség, melynek minden egyes családrésze katonát nem állíthatott, egymástól szét nem válhatott. Iparra, kereskedelemre, tudományos életpályára nem igen mehettek. Ezt az alaptörvény legszűkebbre korlátolta. Tartoztak a határvidéki közintézményekre minden hold földtől egy egésznapi kézi és egy félnapi vontató napszámot ingyen teljesíteni s holdanként 12 krtól 3 frtig földadót fizetni.
