Temesvár ostroma
Temesvár ostroma
A péterváradi fényes győzelem nagy esemény Temesvár történetében. Ez tette lehetővé Temesvárnak, a magyarországi török uralom ez utolsó bástyájának elfoglalását. Alig hogy megnyerte Savoyai Jenő a péterváradi csatát, azonnal intézkedett győzelmének kiaknázására. Pálffy János tábornagyot, e vidék régi ismerőjét, tizenhat ezredből álló lovas hadosztálylyal, Württemberg herczeget pedig tíz zászlóalj gyalogsággal gyors menetekben Temesvárra indítá, hogy a várat újabb védelmi eszközök és készletek beszállításától elzárják. Maga Jenő herczeg aug. 14-én követte őket a sereg többi részével és a hó végén Temesvárott termett.
Ezzel végre elérkezett Temesvár visszahódításának korszakos eseménye, mely befejező jelenete azoknak a dicsőséges hadi műveleteknek, melyek Magyarországot a török járom alól felszabadították.
Jenő herczeg a Nagy-Palánk városrészszel szemközt foglalt állást. Az 1716. évi esős, vizenyős idő annyira felduzzasztotta a Kis-Temest, melyet a török hódoltság óta Begának neveztek el és a várat környező mocsarak is annyira elöntötték az egész vidéket, hogy az ostromot csak a partosabb éjszaki és keleti oldalról lehetett megkezdeni. Minthogy azonban attól lehetett tartani, hogy a törökök a Kis-Palánk vagyis a déli oldal felől, hol a nedves talaj miatt sem vívóárkokat, sem párhuzamokat nem lehetett ásatni, valamelyes módon segélyt hozhatnának, a herczeg Pálffyt állította oda vitéz magyar huszárjaival, hogy erről az oldalról is biztosítsa magát. S így éjszak és kelet felől a gyalogság, dél felől a lovasság táborozván, a császári hadsereg mintegy kört alkotott, melynek középpontja az ostrom alá veendő vár volt. A táborok között hídakat vertek a mocsarakon át, a közlekedés megkönnyítésére.
Az első támadást a kormányzó basának a városon kívül fekvő nyaralója (a régi Praesidenten-Garten, most a szerb püspökség tulajdona) ellen intézte Jenő herczeg, mintegy jeladásul, hogy az ostrom megkezdődött. A törökök nem sokat törődtek a nyaraló kéjlakkal, hanem felgyujtották és eltakarodtak alóla. Aug. 5529-én harmincz gránátos egy dzsámit támadott meg a Nagy-Palánk közelében s mert ezt alkalmas sztratégiai pontnak tekintették, mindjárt el is foglalták s benne maradtak. E török templomtól balra, száz lépésnyire a Nagy-Palánk czölöpös kerítésétől, kezdte meg Jenő herczeg szept. 1–2-ika között éjjel a futóárkok ásatását. Szept. 6-án 18 ágyúból indította meg a vár lövetését. Szept. 8-án híre futott, hogy 13–14.000 tatár átkelvén a Dunán, a Temes vidékét pusztítja és a tábor élelmiszer készletét akarja megsemmisíteni. Pálffy huszárjai csakhamar megfutamították a portyázókat.
A temesvári kormányzó beglerbég basa segédtársának, Mehemed basának vezérlete alatt álló 18.000 főnyi sereg elkövetett minden lehetőt, hogy Temesvárt fényes portának megtartsa. A basa szept. 9-ikén kirohant a várból s karddal kezében dühösen támadta meg Jenő herczeg munkásait. A vívóárkok befödésére összehordott fa- és rőzsekészletet égő fáklyákkal akarta felgyujtani, de csakhamar visszanyomták a várba. Szeptember 19-én teljes erővel megkezdődött a vár és város bombáztatása. A következő napon pedig gróf Steinville érkezett meg a táborba Erdélyből négy zászlóalj gyalogsággal, három század gránátossal és két ezred vértessel. A vár lövetése most éjjel-nappal megszakítás nélkül folyt.
Háromheti heves ostrom után felszólította Jenő herczeg a török kormányzót a vár átadására. A basa szerényen ugyan, de nyomatékkal válaszolá, „miszerint jól tudja, hogy a herczeg nagyobb és erősebb várakat vett már be, de neki feladata, a reábízott Temesvárt a legvégsőig védelmezni és úgy járni el, mint azt a szultán méltósága megkívánja; miért is minden felhívást és ajánlatot a megadásra föltétlenül visszautasít”.*
Horváth M.: VII. k.
A tagadó válaszra az a remény bátorította föl a török várparancsnokot, hogy minél előbb segédcsapatokat kap Belgrádból. S csakugyan szept. 22-én híre jött, hogy a Temes felől sietve közelednek a török fölmentő hadak. Másnap déltájban Kurd basa vezérlete alatt 20.000 mozlim lovas iszonyú Allah-kiáltással csapott Pálffy táborára, hogy magát keresztülvágva, bejusson a várba. Kurd háromszor támadott, de mindannyiszor visszaverték. A várbeliek is hasztalan kísérlették meg a kirohanást a török segédcsapat támogatására. Mindannyiszor hősiesen visszaverték őket. 4000 ember elvesztése után Kurd végre belátta fáradsága sikertelenségét és a Temesen, majd nemsokára a Dunán is visszavonult Belgrádba.
