Partos.

Teljes szövegű keresés

Partos.
Partos. A Berzava-csatorna mentén fekvő nagyközség. Házainak száma 171, lakosaié 1609, a kik vegyesen magyarok és románajkúak, római katholikus és görögkeleti vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása Bánlak. A középkorban Temes vármegyéhez tartozott. 1481-ben két ily nevű helységről: Magyarpartasról és Tótpartasról emlékeznek meg az oklevelek. Mindkét helységben 1481-ben a Partasi család volt birtokos. A hódoltság alatt nem pusztult el. Az 1717. évi összeírás szerint, a verseczi kerülethez tartozott és 18 lakott háza volt. A gróf Mercy-féle térképen, Partha néven, szintén a lakott helyek között találjuk. 1779-ben Torontál vármegyéhez csatolták. A XIX. század elején a gróf Draskovich család volt a földesura, 1838-ban pedig Karátsonyi Lázár. Jelenleg gróf Karátsonyi Jenőnek van itt nagyobb birtoka. A görög-keletiek temploma 1717-ben épült; mellette a görög-keleti szerzetesek (kalugyerek) részére kolostor is állott, mely azonban megszűnt. A régi templom helyén később új templom épült. A községhez tartoznak Nagyréti-, Rárós-, Abbazia- és Zsombék-puszták, továbbá Deszpot- és Kovács-tanya. A középkori Nagypartassal szerepel Péterlaka, mely az 1332–37. évi pápai tizedjegyzékekben Peturlaka néven fordult elő. 1446-ban Partos és Szóka között feküdt Vissád helység is, melyet 1442–46-ban Temes vármegyéhez számítottak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem