Teremi.

Teljes szövegű keresés

Teremi.
Teremi. Azelőtt Kis-Teremia. A nagykikindai járásban fekvő nagyközség. Házainak száma 270, lakosaié 1231, a kik nagyobbára németajkúak és római katholikus vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Mária-földe. E község az egykori Kutas-Teremi helyén épült, melynek történetét Máriafölde községnél ismertettük. Kutas-Teremi, a Temesvár visszavétele alkalmával indított hadjáratok alatt elpusztulván, egy ideig marhakereskedőktől bérelt legelő volt. A temesvári igazgatóság e pusztára Vesztfáliából, Elszászból és Lotharingiából származó német és franczia gyarmatosokat telepített, a kik két községet alapítottak, Marienfeldet és Albrechtsflurt. Az utóbbi a mai Teremi. Telepítését Neumann temesvári igazgatósági tanácsos, az 1770–71. években fejezte be. Az első település alkalmával 80 házat építtetett, de a község lakossága rövidesen újabb települőkkel jelentékenyen gyarapodott, úgy hogy 1838-ban már 1176 lakosa volt. Ekkor gróf Nákó Sándor volt a földesura. A római katholikus templom 1856-ban épült; 1770-ben már iskolájuk is volt. 1849 augusztus 6-án Dembinszky Henrik honvéd tábornok hadát, mely a szőregi csata után Temesvár felé húzódott, az osztrákok 122itt érték utól, heves összeütközés ellenére sem tudták a honvédeket útjok folytatásában meggátolni. 1873-ban a kolera dühöngött a lakosok között. Van itt hitelszövetkezet és társasegylet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem