Tiszahegyes.
Tiszahegyes.
Tiszahegyes. Nagykikindától nyugatra fekvő nagyközség. Házainak száma 583, lakosaié 3380, a kik nagyrészt szerbajkúak és görög-keleti vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Bocsár. E helység eredetileg a mai Tiszahegyestől keletre, körülbelül egy mértföldnyire feküdt, azon a helyen, melyet a nép az ott található rommaradványokról ma is Gradistye néven nevez. Régi neve Hegyesegyház volt. Az első adatot Róbert Károly király korából találjuk róla. 1339-ben a csanádi káptalan a király parancsára megújítja határait és beiktatja régi birtokosát Miklós fia Bálintot. 1433–1442-ben a Berekszói Hagymási család birtokában találjuk. 1458-ban Mátyás király Horogszegi Szilágyi Mihálynak adományozta. Ennek halála után Kinizsi Pál temesi főispán nyerte adományul, a ki itt kastélyt is építtetett, melynek nyomai ma is láthatók. 1489-ben Kinizsi Pál a kastélyt, a falut, valamint a hozzátartozó Hollós-pusztát Haraszthi Ferencznek s nejének adta el. A kastély alkalmasint Bali bég 1529. évi rablóhadjárata alatt pusztult el, de a falut a Beregszói Hagymási család ismét megszerezte s 1561-ig bírta, a mikor I. Ferdinánd a hűtlenségbe esett Hagymási Kristóf itteni birtokait Kerecsényi László gyulai kapitánynak adományozta. A XVII. század közepén is még lakott hely volt. 1647-ben Erdélyi István balassagyarmati alkapitány bírta. A török hódoltság alatt a falu a régi Hegyes közelében állott és ekkor Idios néven volt ismeretes. Szerb lakosai a törökök kiűzetése után is megmaradtak. 1717-ben a becskereki kerületbe osztották be 30 házzal. De a folyton zaklatott lakosok 1720-ban a falut elhagyták és a temesvári igazgatóság csak nagy bajjal tudta őket ismét összeszedni. 1738 őszén a pestis pusztította a lakosokat, majd a környéken csatangoló rablók veszélyeztették a közbiztonságot, úgy hogy 1739-ben a Ghillányi ezred egy osztályát kellett ide helyezni. 1751 május 5-én a marosi szerb határőrvidéki katonaság részére letelepülési helyként jelölték ki. 1838-ban Tajnay János volt a földesura, kinek akkoriban híres gazdasága volt. Jelenleg báró Baich Iván a legnagyobb birtokosa. A lakosok önkéntes tűzoltó-egyesületet és szerb földmívelő szövetkezetet tartanak fenn. A görög-keleti szerbek temploma 1787-ben épült. A községhez tartozik Morotva-puszta, Iván-major és Margit-major. Morotva-puszta területén a középkorban egy hasonnevű falu feküdt, mely Halász és Morotva összeolvadásából keletkezett. Midőn II. Endre király 1211-ben a tihanyi apátságot megerősítette összes birtokaiban, a megerősítő levélben szerepel Morotva is, az apátság ősi birtokaként, a hol az apátság halászai laktak. Szomszédja: Halászfalu eredetileg a Csanád nemzetségé volt és e nemzetség többi birtokainak a sorsában osztozott. A nemzetség valamelyik tagja azután a tihanyi apátságtól megszerezte Morotvát s összekapcsolta Halászfaluval. 1285-ben már Halászmorotva néven szerepel. Ez időtájt a kun származású Kór nemzetség eszközölt ki rá adománylevelet. 1321-ben Róbert Károly a Kór nembeli Kondam ispánnak adományozta. Fia György kérelmére Nagy Lajos király 1350-ben kivette a falut az összes országos biróságok hatásköre alól. Idővel a Csanád nemzetségből származó Telegdyek visszaszerezték itteni birtokukat, a melyre Telegdy István új adománylevelet nyert. A török hadjárat alatt elpusztult. A XVII. században rácz pásztorok telepedtek ide; de 1717-ben mindössze hat házból állott és lakosai is lassanként elszéledtek. 1723-ban már ismét pusztaként szerepel. A mai Morotva-puszta határában állott a középkorban Solt község is. Ez is a Csanád nemzetség ősi birtoka volt. 1447-ben Dánfi Lászlónak is volt itt birtoka, a ki azt Nagymihályi Lászlónak zálogosította el. Úgy látszik, hogy e birtokrészt Muronyi Kónya Demeter szerezte meg, a kinek az özvegye 1479-ben, a budai káptalannak adományozta. A török hódoltság alatt magyar lakosai kivesztek és helyükbe szerbek telepedtek, a kik a község nevét Szutára változtatták. 1647-ben és 1700-ban még lakott hely volt, de ezután nyoma veszett. Tiszahegyes közelében feküdt Füzesfalu is, melyet 1561-ben I. Ferdinánd király Kerecsényi Lászlónak adományozott. Itt volt valahol még Vámhalom falu is, mely az 1405–1442. években Becse várával kapcsolatban fordul elő. 1462-ben Temes vármegyéhez számították, de inkább a régi Torontál vármegyéhez tartozott.
