Törökbecsei árment. és belvízrend. társ.
Törökbecsei árment. és belvízrend. társ.
A Törökbecsei Ármentesítő és Belvízrendező Társulat 1875-ben alakult meg Tiszatarrason, Urbán Gyula, Bischitz János, Rohonczy Gedeon és Rosenberg József törökbecsei nagybirtokosok kezdeményezésére. Okot a megalakulásra az adott, hogy a meglevő védtöltések a rendszertelen fenntartás következtében nem nyujtottak elég védelmet a Tisza árvizei ellen.
A társulat megalakítását megelőzőleg voltak régi keletű, még a XIX. század elejéről való töltések, a melyeket Törökbecsén a közös uradalom, Kumánon és Tarrason a kisebb birtokosok tartottak fenn.
Az 1875. évet megelőzőleg gróf Bethlen József volt az, a ki a fenntartás kérdését még a társulat megalakítása előtt akként szabályozta, hogy az érdekeltek pénzzel járuljanak hozzá a mérnök fizetéséhez, a töltés fenntartásához szükséges anyagot, fuvart és kézierőt pedig természetben adják. Ez időből, 1871-ből egy szép sikerrel végzett árvédekezés is emlékezetes, melyet a borjasi átvágás elején keletkezett jégtorlódás tett szükségessé. Ennél gróf Bethlen Józsefen kívül Istvánfi István védbizottsági elnök, valamint Szekulity Sándor kumáni jegyző, Luxeder György és Molnár Gyula érdemelték ki az érdekeltek hálás elismerését.
196A társulat árterülete kiterjed Aracs község belsőségeire, melyeket a Felső-torontáli Ármentesítő Társulattal kötött demarkaczionális egyezség értelmében véd a társulat, továbbá Törökbecse, Kumán és Tiszatarros községek egész területére (a törökbecsei nagyrét kivételével, mely a Bácsföldvári Ármentesítő Társulat kezelésébe tartozik), végül Melencze és Felsőelemér községek területeinek ama részeire, melyeket a Felsőtorontáli és a Temes-Begavölgyi Ármentesítő Társulatokkal történt megegyezés értelmében ártérbe esőknek ismertek el. Az ártér kiterjedése 42.727 hold. A társulat védtöltéseinek hossza, a közbeeső beregi magaslat leszámításával, 18.508 km, belvízcsatornáié pedig 103.508 km. A telefon-hálózat hossza 21.856 km., állomásainak száma 8.
A társulat nevezetesebb védőművei az aracsi Szlatinán elhelyezett l5 lóerős motorszivattyú, a törökbecsei belsőségek mentén 334.5 m. hosszban elhúzódó támfal, a törökbecsei úgynevezett törökpart mentén a Tiszába beépített kősarkantyúk, a töltés 4.066 kilométerénél levő s lokomobil-hajtásra berendezett Solymos-féle, továbbá a 5.726 kilométernél levő ugyanilyen berendezésű Dungyerszky-féle vízemelőtelep és végül a társulat 180 lóerejű, 2 turbinás gőzszivattyú-telepe, mely a kumán–tarrasi határnál a töltés 16.437 kilométerjénél fekszik és úgy van berendezve, hogy az 1.0 m. átmérőjű vascsőzsilip segélyével a Tisza alacsonyabb vízállásainál a belvizek szabadon is levezethetők.
Az 1875-ben megalakult Törökbecsei Ármentesítő Társulattal 1899. évben Urbán Iván társulati elnök és Szilágyi Zsigmond igazgató-főmérnök munkálkodásának eredményeképen, egyesült a Törökbecsei Belvízrendező és a Kumán–Tarrasi Belvízrendező Társulat. Az így egyesített társulatok a »Törökbecse Ármentesítő és Belvízrendező Társulat« nevét vevén fel, a miniszterileg jóváhagyott ártérfejlesztés alapján, árterületét 42.727 kat. holdra szaporította.
A társulatnak az 1875. évet megelőző ősi árterülete, az 1830-as nagyvízre vonatkoztatva, csupán 22621 kat. hold volt, a mit a későbbi 1881. évi ártér 13.63 kat. holddal, az 1895-ös pedig 6466 holddal szaporított, úgy hogy a végleges ártér 42727 kat. holdra emelkedett.
A társulat adóssága a következő kölcsönökből áll: a Pesti Hazai Takarékpénztár Egyesülettől 1,300.000 K, ugyanattól 400.000 K; a Pesti Magyar Kereskedelmi banktól 300.000 K, ugyanattól 85.000 K. A társulat adósságainak eredeti összege e szerint 2,085.000 K.
A társulat kivetése kölcsönben és fenntartási költségben évenként 105.515 korona, melyből az árterület egy holdjára 2.47 K esik.
A kivetés alapja a kataszteri tiszta jövedelem, melynek az 1830-as ártérnél egész értéke, az 1881-es ártérnél 38%-a, az 1895-ös ártérnél pedig 8%-a vétetik alapul. A kivetés a kölcsönnél minden tiszta jövedelmi 1 forint után 52 fillér, a kezelési költségekre pedig 3.3 fillér. A kivetés összege évről-évre állandó.
A társulat fennállása óta, töltésszakadás következtében, az érdekeltség károkat nem szenvedett. Voltak azonban belvízkárok, melyek az időnként megismétlődő nedves esztendők és nagy víz idején, a töltés csurgásával keletkeztek; ily károsodásokat azonban a meglevő csatornák rendszeres kezelésével a jövőben el lehet hárítani.
A társulat belső életében azonban 1903-ban az érdekeltség között oly egyenetlenségek keletkeztek, melyek a társulatnak önkormányzati hatáskörben való vezetését lehetetlenné tették, a miért is a földmívelésügyi miniszter 1904. évi február 27-én 21597 V/2. szám alatt kelt rendeletével, a társulat önkormányzati jogát felfüggesztette és miniszteri biztosul Jankó Ágostont, Torontál vármegye alispánját nevezte ki, a ki az érdekeltek között a békességet helyreállította és az ártérfejlesztés és osztályozás sokáig vajúdott kérdését, az érdekeltség megnyugvására oldotta meg. A társulat ezek után a nyugodt fejlődés stádiumába lépett, de azért a miniszteri biztosságot, az érdekeltség egyhangú kívánságára két évről, két évre meghosszabbították.
A társulat ügyeinek vezetői: Miniszteri biztos: Jankó Ágoston alispán, véleményező-bizottsági tagok: Istvánfi István, Ivánovits Iván dr. Theodorovits Dusán, Jankovits Szilárd és Vlaskalits Emil. Igazgató-főmérnök: Szenczy Tivadar. Pénztáros-nyilvántartó: Sebestyén Károly.
