Keleti vagy pusztai vegetáczió.

Teljes szövegű keresés

Keleti vagy pusztai vegetáczió.
A havasaljai és nórikumi növényzet a hegység aljában megszűnik s itt, a sik részen, részint a völgyekben, a neogén földrétegen, a keleti vagy magyar vegetáczió diszlett. Díszlett mondom, mert Vasvármegyének azt a területét, hol valaha ez az érdekes vegetáczió volt, ma már szántják-vetik, még a hegy lejtőit is szőllőnek kapálták föl, úgy, hogy az eredeti szép vegetáczió legnagyobbrészt elpusztúlt s csak a mesgyén, elhagyott helyen, vagy a Sághegy tetején győződünk meg róla, hogy itt a keleti flórának hazánkban nyugat felé húzódó de itt szétoszladozó területén vagyunk. Ez az alacsony és melegebb vidék a havasalji növényeknek már nem kedvez, megalakúl a határ s a Kemenes síkja és Vasvármegye keleti részének egyébb alacsonyabb vidéke kitárúl a magyar növények befogadására.
A keleti vagy magyarföldi növényeknek Vasvármegyében való összesereglésére két út nyílik: a Balaton melléke felől, meg a kis magyar Alföldről, leginkább Győrvármegye felől. A Balaton mellékén azonban a magyarföldi vegetáczió tetemesen foszladozott, azért Budapest felől a kis Alföldön át, melynek Vasvármegye síksága a legdélibb darabját alkotja, szabadabb közlekedése van a magyarföldi növényeknek Vasvármegye alacsonyabb vidékével.
A pusztai flóra tehát a Vötöm és a Bakony között mélyre benyujtja karját Nórikum flórájának területébe s itt kiváltképen a Kemenesalja volt egykori tanyája. A Sághegyen a délkeleti vegetácziónak ma is nevezetes szigetkéje ékeskedik, a hol a puszta árvalányhaj a kis-czelli búcsujáróknak ép oly kedves virága és magával vitt emléke, mint a havasok vidékén vagy a turistáknak a havasszépe (Rhododendron) vagy a havasi hófehérke.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem