Az 1840-iki tisztújítás.
Az 1840-iki tisztújítás.
1840 augusztus 4-én Piukovics József főispáni helytartó ismét megjelenvén, az előző év november 14-én félbeszakadt tisztújítást folytatta. A másodalispánságra Kazinczy András és Rhédey László között szavazást rendelt el, melynek eredményeképpen Kazinczy András választatott meg. 473Másnap hadi főbeszedővé Draveczky Alajos, házi főbeszedővé Kulin Menyhért, főügyészszé Szögyényi Imre, tokaji főszolgabíróvá Szabó Gábor, újhelyi főszolgabíróvá Stépán László, a bodrogközi járásba Szerdahelyi János, a hommonaiba Füzesséry Ágoston, a göröginyeibe Füzesséry Dániel, a sztropkóiba Szemere József választattak meg. Főjegyzővé a főispáni helytartó Szemere Pétert nevezte ki, a mi ellen a rendek – minthogy hajdan a jegyzőket is szabadon választották – óvást emeltek; mire viszont a főispáni helytartó kijelentette, hogy elnöki jogairól le nem mondhat. E két részről tett nyilatkozatok a jegyzőkönyvbe vétettek. A további választások során számvevő lett Geőcze Károly, első alügyész Reviczky György, második Szirmay József. Alszolgabírák lettek: Füleky György, Szentimrey Miklós, Szepsy János, Dobos János, Füzesséry József, Isépy László, Szilágyi Pál, Szirmay László, Horváth László, Kolosy János, Brjanovics Frigyes. A főispáni helytartó kinevezte első aljegyzővé Pilisy Menyhértet, másodiknak Somogyi Istvánt, harmadiknak Fantó Sándort; végül tiszteletbeli jegyzővé, a többi között, ifj. Dókus Józsefet.
Az augusztus 26-án tartott közgyűlésben a rendek Deák Ferenczet táblabíróvá választották, illetőleg felkérték a főispáni helytartót, hogy nevezze ki. A kinevezés meg is jött a novemberi közgyűlésre. Feltűnő, hogy a míg a vármegyei rendek egy részről ragaszkodtak ahhoz, hogy csak a maguk választotta bírák előtt perlekedjenek, és féltékenyen őrizték a vármegye gyűlésein a kormánynyal szemben az alkotmányt; ugyanakkor a táblabírák kineveztetését, a kik pedig mind a közjogi tárgyalásokban, mind a vármegyei törvényszéki bíráskodásban a főszerepet vitték, a kormány közegének engedték át.
Minthogy a tisztújításkor katonaságot helyeztek készenlétbe, a vármegye feliratot intézett a királyhoz, hogy a jövőben ez meg ne ismétlődjék. Az esetet különben az országgyűlésre sérelemképpen feljegyezték. Az iránt is történt felszólalás, hogy jövőre a pertári elnököt ne a főispán nevezze ki, hanem a rendek válaszszák. Szemere Péter főjegyző időközben elhalván, helyébe a novemberi közgyűlésen Rhédei Lászlót nevezték ki.
Az 1840 augusztusi közgyűlésből feliratot intéztek a királyhoz, hogy az előző évi tisztújításkor történtek miatt többek ellen indított pert szüntesse be. E feliratra az 1841 január 15-én tartott közgyűléshez érkezett meg a kanczellária útján a tagadó válasz. A rendek újabb feliratot menesztettek a királyhoz, de arra is tagadó volt a válasz. Ekkor azt kérték a rendek, hogy a per vitelénél ne mellőzzék a vármegye választott bíráit és ne bízzák külön kinevezett bíróságra ennek az ügynek az elintézését, a mire nem is volt ok; a király azonban, az 1842 szeptember 5-iki közgyűléshez leérkezett válaszában, ezúttal is ragaszkodott mind a per folytatásához, mind pedig a kinevezett bírosághoz. A rendek e választ fájdalommal vették és minthogy a tett intézkedések az 1805. V. t.-cz. 6. §-a ellenére történtek: ezt a jövő országgyűlésre sérelmül jegyezték fel. Most azonban a per folytatását nem hátráltathatván, az ügyet kiadták Malonyay Imrének, mint a kinevezett bíróság elnökének, oly felhívással, hogy abban mentül előbb járjon el. A Tajnay királyi biztostól vezetett vizsgálat alapján azonban csak két egyént fogtak perbe: Lónyay Gábort és Nagy Gedeont. Az előbbit azzal vádolták, hogy maga vágyott az első alispánságra és minthogy nem is jelölték, bosszúból Szent-Ivány Károly ellen izgalmat támasztott. Nagy Gedeont pedig azzal vádolták, hogy a mikor a zavargók már csillapodni kezdtek, szónoklatával újra felizgatta őket és a főispáni helytartót sértésekkel illette. Lónyay Gábor ellen a pert 1840 márczius 9-én indították meg; a vádat Eperjessy Góbert tiszti alügyész vitte, míg a védelemről Buday András gondoskodott. Negyvenhárom tanút hallgattak ki, kiknek nyilatkozatai alapján a törvényszék 1843 január 16-án hozott ítéletével a vádlottat felmentette és ezt az ítéletet a királyi tábla egyszerűen helybenhagyta. Nagy Gedeon pere 1842 deczember 13-án kezdődött; Reviczky György tiszteletbeli alügyész volt a vádló és Gót-Pápay Zsigmond a védő. Az ítélet ebben is felmentő volt.
Az 1831-iki parasztlázadásnak érdekes epilógusát találjuk 1840-ben. Sok adófizető „józas magokviseletével tűnvén ki” a parasztlázadás alkalmával, ezeket részint ezüstéremmel, részint megdícséréssel jutalmazták. Az ezt 474tartalmazó rendelet az 1840 június havi közgyűlésre leérkezvén, a királyi kegyelmet a szolgabírák és lelkészek közhírré tették, a kitüntetett egyéneket pedig 40 kr. napidíjjal berendelték egy jövő közgyűlésre, hogy az érdemjel kiosztása és a nyilvános megdícsérés ünnepélyes legyen. Ez az aktus az 1840 augusztus 28-án tartott közgyűlésen ment végbe, a mikor is az első-alispán alkalmi beszédet mondott és három kitüntetettnek maga tűzte fel az érdemrendet, a többieknek pedig a király megelégedését tolmácsolta. További jutalmul még valamennyiöket felmentették az útmunka kötelezettsége alól.
Ugyanez a közgyűlés hozta azt a határozatot, hogy az új törvényeket kerületenként a szolgabíró, egy táblabíró jelenlétében, kihírdesse és megmagyarázza. Az új törvényekkel a szolgabírói teendők megsokasodtak, miért is a vármegye a szolgabírák számát huszonegyre emelte.
Az újhelyi járás főszolgabírájának a halálakor azt az elvi határozatot hozta a vármegye, hogy a helyettesítésért folyamodók közül csak a legérdemesebbek kérvényét terjeszti föl és ezeket is abban a sorban, a melyben őket az érdem minősíti. Ezt az eljárást a főispáni helytartó sem kifogásolta.
Siskovics József főispáni helytartót 1841 november 29-én a tisztétől felmentették és azzal a megjegyzéssel, hogy gróf Mailáth Antal kanczellár főispán a vármegye ügyeibe ezentúl is közvetetlenül beleavatkozhassék, – segítségére, főispáni helytartóvá gróf Péchy Manót nevezték ki, a ki ugyanez évi deczember 13-ára tűzte ki beiktatását.
Az abban az időben híres „szatmári 12 pontot” Zemplén vármegye rendei 1842-iki október hóban vették tárgyalás alá és azt a határozatot hozták, hogy az ősiséget fenntartani óhajtják, de azzal a módosítással, hogy az a hitelnek, iparnak akadálya ne legyen. Az országgyűlési ügyekkel foglalkozó választmányt utasították, hogy a kérdést az özvegyi, házastársi, hitbéri és más hasonló kérdésekkel gondosan egybevetvén, mutassa be a véleményét; de már akkor kimondták, hogy nem nemesek nemesi jószágot az ahhoz kötött kiváltságokkal, nem birtokolhatnak, legfeljebb csak zálog czímén. A fiscus örökösödése kártalanítás nélkül nem levén megszüntethető, az ez iránt való egyezkedésre az országgyűlés lesz hivatva. A jobbágyok kényszermegváltását ellenzik és a mostani törvény mellett kívánnak maradni. Nem nemesek minden más hivatalra alkalmazhatók, csak bírói hivatalokra nem. A czéhek eltörlendők. A mészárszék-, hús- és kenyérszabás, az eddigi gyakorlat szerint, a vármegye felügyelete alatt maradjon. Az egyházi javakat a népnevelés czéljaira elkoboztatni nem kivánják, iskolának telket a földesurak adjanak, a tanítónak pedig féltelki illetőséget. Az egyházi javadalmak intercalaris jövedelme a népnevelés czéljaira fordítandó. Előleges könyvvizsgálat csak az újságokra és röpiratokra szorítassék, könyvek szabadon nyomathassanak. A vármegyék egymás között való levelezése gátoltatván, ez külön törvénynyel biztosítandó. Bírói hivatalokra csak olyanok alkalmaztassanak, a kik a törvénytudományból vizsgát tettek. A királyi biztosok megszüntetendők. Azt azonban a rendek nem pártolják, hogy a közügyekbe az egész népnek befolyása legyen. Mind a protestáns, mind a gör. kath. lelkészeknek a római katholikus lelkészekével egyenlő szavazatot adnak.
Az 1843. év tavaszán a zágrábi tisztújításon előfordult események révén, Gömör, Nógrád, Tolna, Liptó és Veszprém vármegyék figyelmeztetnek a nemzetiségek között terjedő muszka izgatásra. Gömör minden összeköttetést megszakított Zágrábbal, Zemplén pedig ez alkalomból is feljegyzé a közelgő országgyűlésre küldendő követek számára utasításul, hogy a nemesség fegyvergyakorlatait szorgalmazzák.
1843 április 20-án kihirdettetvén az országgyűlés, első követté Lónyay Gábort és második követté Draveczky Alajost választották meg. Tapasztalatszerzés végett a követek mellé tíz ifjút választottak 48 kr. napidíjjal.
