Törvénytelen adóemelés.
449Törvénytelen adóemelés.
Minthogy ezzel a kérdéssel párhuzamosan járt az adónak országgyűlésen kívül, királyi rendelettel megkísérlett felemeltetése, tárgyaljuk itt ezt a kérdést is.
Az 1822 szeptember 15-iki közgyűlésen az elnöklő főispáni helytartó felolvasta ő felsége parancsát, melylyel az eddigi váltóczédulában szedett adót ezentúl pengő pénzben rendelte szedetni, (tehát 100 frt helyett 250 frt) minek ellenében ő felsége megengedi, hogy a vármegye tiszviselői is pengő pénzben szedjék a fizetésüket, a köznépnek pedig az utóbbi országgyűléseken felemelt adó az 1823. és 1824. évekre eső részét elengedi. Erre a királyi parancsra azt válaszolták a rendek, hogy az adófelemelés az országgyűlés elé tartozik; ha tehát ő felsége több adót kiván, hívja össze az országgyűlést.
A deczember 13-diki közgyűlésen ismét felolvasták a király újabb rendeletét az adófelemelésről s ez alkalommal már azt parancsolta ő felsége, hogy a vármegye „azonnal és minden halasztás nélkül fogjon hozzá megváltoztathatatlan felséges czélzásának és akaratjának teljesíttetéséhez.” A vármegyét azonban az ismételt királyi rendelet sem térítette el az elvétől és feliratában hangsúlyozván, hogy a conventiós pénz, különösen itt a Felvidéken, oly ritka, hogy azzal adót fizetni nem lehet, sőt a papiros-pénz is oly kevés, hogy minden készségök mellett, a melylyel ő felségének „a törvénynyel megegyező és a lehetetlenség által meg nem akadályozott atyai kivánságait és kegyelmes parancsolatjait teljesítették és teljesíteni kivánják, illendőbbnek és a jobbágyi hűséggel inkább megegyezőnek vélvén azt, a minek a lehetetlenség határ szab, inkább nem is ajánlani”, feliratban kérik tehát ő felségét, hogy a míg a conventiós pénz folyó-pénzért be nem váltható, a mostani fizetési módot meghagyni kegyeskedjék, annál is inkább, mert az adó tárgya az országgyűlésre tartozik, melyet is mentül hamarabb összehivatni kérnek.
Az 1823 május 21-diki közgyűlésen a főispáni helytartó előterjeszti, hogy ő felsége az ismételt feliratok ellenére is föltétlenül ragaszkodik megváltozhatatlan akaratához és annak végrehajtására őt rendelte ki királyi biztosként. Felkéri tehát a rendeket, teljesítsék ő felsége akaratát. Válaszul a rendek arra kérték a főispáni helytartót, hogy mielőtt az újabban érkezett királyi rendeleteket felbontanák, vesse magát közbe és eszközölje ki ő felségénél, hogy terjeszsze ezeket az ügyeket az egybehívandó országgyűlés elé. Ha pedig ezt el nem érhetik, „eddigi álláspontjukhoz ragaszkodva, egyszersmind hűségüknek azon pontján állanak, melyből tulajdon közügyök mellett dicsőségesen országló felséges királyuknak is királyi székét s ennek állandó felmaradását is megvédelmezik; ellenben pedig a veszedelmes újításokat … a közrendnek s igazgatásnak felforgatására … bal javaslatokat incselkedéseket megvetik s tántoríthatlanul hűségökkel ostromolják, mindezekért engedetleneknek, hűségteleneknek és ellenállóknak nem tartathatván, semmi esetben sem szűnnek meg ő cs. kir. felségének atyai szívét közelebbről is kéréseik és könyörgéseik által mind addig jobbágyi alázatossággal környül venni, míg a mértéket szinte már betöltő igaz sérelmeiket s közkesreveiket a minél elébb tartandó országgyűlésen orvosolni nem méltóztatik.” A főispáni helytartó azonban semmilyen feleletbe, vagy tanácskozásba nem ereszkedvén, a két parancsot a jegyzői hivatallal felbontatni s teljesítés végett kihirdettetni rendelte. Felolvasták tehát a két királyi parancsot, melyeknek végrehajtása a főispáni helytartó, mint királyi biztos feladata, a ki – kijelentvén, hogy a fölött tanácskozásnak helye nincs – a közgyűlést berekesztette – „székéről felkele s az első alispánt is felszólítá, hogy kövesse és a midőn ez felkelt, a mozdulatlanul együtt maradott rendek őt törvényes hivatalának szentségére figyelmeztetvén, felszólíták, hogy az elnöki széket foglalja el, a mit ő meg is tevén, a rendek kinyilatkoztaták, miszerint fájdalommal váltak meg a főispáni helytartótól királyi biztossá kineveztetése miatt, a kihez mindvégig bizalommal ragaszkodtak.”
Immár tárgyalás alá vétetvén a két királyi rendelet, azokra a következő határozatban állapodtak meg: Tapasztalván, hogy utóbbi felirataik óta magát a törvényes alkotmányt és szabadságot is legnagyobb veszélylyel fenyegető sérelmek fordultak elő, újabb felirattal kérik ő felségét, álljon el 450a királyi biztosokal való kormányzástól és hívjon össze országgyűlést. Ennek támogatására és kieszközlésére pedig a nádor is kéressék fel. Legnagyobb sérelmet abban látnak a rendek, hogy a királyi parancsolatok különösen a tisztikart hívják fel a rendeletek végrehajtására, miért is a rendek, a tisztviselőkkel egyetértve, kinyilatkoztatják, hogy a tisztek is a rendek alatt értetnek, egymás között külömbséget nem ismernek, egymástól elválaszthatatlanok és így lehetetlen, hogy a tisztviselők a rendek határozata nélkül, vagy éppen annak ellenére, bármely rendeletet végrehajtsanak; a tisztviselők pedig kijelentik, hogy attól a testülettől, a mely őket megválasztotta, soha el nem válnak, de a törvényhez és a vármegye határozatához ragaszkodnak. Ez a nyilatkozat közmegelégedéssel vétetvén, követendő példa gyanánt a késő maradékok számára a jegyzőkönyvben megörökíttetik.
Malonyay János főispáni helytartó királyi biztosként való kiküldetése sikert nem aratván, vagy maga kérte a fölmentését, vagy egyszerüen félretolták és helyette királyi biztosul Lónyay Gábor ungvármegyei főispánt és beregi főispáni helytartót nevezték ki, a ki augusztus 18-ra hívta össze a rendek közgyűlését, a melyre nemcsak a vármegyebeliek teljes számban, de más tizenkét vármegyéből is számosan megjelentek, sőt Erdélyből eljött báró Wesselényi Miklós is. A megelőző napon a királyi biztos nagy ebédet adott, a melyre azonban a meghívottak közül sokan nem mentek el, sőt egyenesen visszautasították a meghívást. Majd előleges konferencziára hívta meg a rendeket, a kik azonban arra sem mentek el, azzal indokolva elmaradásukat, hogy megjelenésükkel a királyi biztos küldetésének törvényességét ismernék el. Másnap, a kitűzött közgyűlés napján, az első alispán a zsúfolásig megtelt nagyteremben megjelenvén, az elnöki széket a királyi biztos számára üresen akarta hagyni, mire a rendek az elnöki szék elfoglalására kényszerítették őt. Ekkor az első alispán bemutatta a királyi biztos kinevezési rendeletét és a partitionalis (engedelmességet parancsoló) rendeletet; továbbá jelentette a rendeknek, hogy a királyi biztos a partitionalis rendelet kihírdetése után jelentést vár. A rendeletek felolvastatása után közakarattal kijelentették a rendek, hogy a királyi biztos elnöklete alatt e tárgyban tartandó gyűlést törvényesnek el nem ismerik, abban részt venni nem óhajtanak és a királyi biztosnak meghívás nélkül való megjelenését a feliratukra érkezett válasznak tekintik. Egyébként az érdekelt tárgyak vitatásába nem bocsátkoznak, de előbbi határozataikat ez alkalommal is megerősítik. Hogy pedig elveiket az egész ország előtt demonstrálják, ezt a határozatot minden vármegyének megküldik. Ha a királyi biztos a gyűlésre bejönne és a királyi parancs kihírdetése után a gyűlést folytatni akarná, a rendek inkább tüntetőleg távoznak a teremből. Ha pedig a királyi biztos távozna, a gyűlést az első alispán elnöklete alatt folytatják. Mialatt ezek a tárgyalások folytak, a terembe váratlanul benyitott a királyi biztos. Az első alispán készségesen igyekezett neki az elnöki széket átadni, de a királyi biztos nem juthatott székéig, mert a rendek, az elnöki szék köré gyűlve, ezt megakadályozták. A királyi biztos, látva a helyzetet, a közgyűlést feloszlatottnak nyilvánította és eltávozott, a mi a jegyzőkönyv tanúsága szerint, a rendeknél nagy megütközést keltett és noha az ő elnökletét törvényesnek el nem ismerték, még sem akarták a történteknek azt a látszatot adni, mintha a királyi leiratokat nem engedték volna felolvastatni; kiküldték tehát a királyi biztoshoz a főjegyzőt, hogy ezek előadásával a történtet csak véletlen esetenként mentegesse. A főjegyző csakhamar azzal a válaszszal tért vissza, hogy a királyi biztos „szívbeli fájdalommal vette a történteket, mert azzal ő felsége hatalma és méltósága sértetett meg, a mennyiben ő az elnöki székhez nem juthatott, de épen ezért sem ebben az űlésbe vissza nem jöhet, sem azt holnapra el nem halaszthatja”. Erre a rendek kijelentették, hogy „nem ismerik el, mintha a királyi biztost az elnöki székhez való jutásban szándékosan megakadályozták volna, vagy hogy e véletlen esettel ő felsége legforróbban szeretett királyunk megsérthető lett volna”. Szétoszlanak tehát azzal a meggyőződéssel, hogy a vármegyei tisztviselők ezentúl is meg fognak felelni a beléjök helyezett bizalomnak. Ezen a közgyűlésen Matolay Gábor ügyvéd és báró Vécsey Pál bodrogszerdahelyi birtokos táblabírák vitték a vezérszerepet.
451A királyi biztos, zempléni kudarcza után, Ung vármegyében akart küldetésének megfelelőleg rendet csinálni; de az ott lakó számos zempléni birtokos annyira felizgatta az ungváriakat, hogy a királyi biztos ott is hasonló ellenszegülésre talált. A két vármegyében követett eljárásról együttesen tevén jelentést, felmentését kérte. Azonban a kanczellária, vagyis inkább a király ragaszkodott ahhoz, hogy e két vármegye makacsságát ő törje meg, a királyi biztosi tisztről való lemondását tehát el nem fogadta és deczember 15-ére újabb közgyűlést tűzött ki, melyre a királyi biztos már fegyveres kísérettel (egy zászlóalj Geppert ezredbeli gyalogsággal és két század Vilmos huszárral) jött el. A terembe lépvén, felbontotta a királyi rendeleteket és azokat a főjegyzővel felolvastatta. Az első királyi levél ezt mondta: „Miután a rendek sem ő felsége atyai intései, sem más vármegyék dícséretes például után a királyi rendeleteket nem teljesítették, sőt felirataikat az alkotmánynyal ellenkező anarchiára czélzó elvekkel támogatják, a főhatalom végrehajtói jussait kérdésbe venni bátorkodtak, magoknak tulajdonítsák, hogy ezen és némely más vármegyéket az engedelmességre keményebb eszközökkel visszahozni kénytelen. Ezen teljesen elhatározott két dologban álljanak el a további felírástól és várják nyugodtan, míg ő felsége jónak látja az országgyűlést egybehívni.”
Felolvastak továbbá egy másik, ugyanazon kelet és szám alatt kiadott királyi levelet, a mely rosszalását fejezi ki, hogy a rendek május 21-én, noha a királyi biztos a gyűlést feloszlatta, azt az első alispán elnöklete alatt folytatni és tisztviselőiket kötelességüktől elvonni merészelték. De „legnagyobb neheztelését jelenti ki ő felsége azért, hogy augusztus 18-án a mostani királyi biztost el nem ismerték, őt az elnöki székhez való jutásban megakadályozták és tiltott levelezés útján határozatukat minden vármegyével közölni elhatározták. Ezennel tehát, feltartván azok indítói ellen a törvényes büntetést, meghagyja a királyi biztosnak, hogy az említett határozatokat nyilvánosan széjjel szakítsa és a végrehajtáshoz fogjon hozzá, az indítók ellen nyomozást tartson s a koholókról és eszközlőkről jelentést tegyen”.
Ekkor a királyi biztos a május 28. és augusztus 18-iki határozatokat széttépte, a közgyűlést feloszlatta és a tisztviselőknek megparancsolta, hogy őt a szobájába kövessék. (Az eddig felsorolt adatokat a vármegye levéltárában őrzött jegyzkőkönyvekből vettük, ettől kezdve azonban 1824 július 8-ig nincsenek jegyzőkönyvek, mert gyűlések sem voltak; az alkotmányos küzdelem további lefolyásának adatait tehát más forrásokból kellett merítenünk.)
