Homoki lábastyúk (Lipoa Gould)
Homoki lábastyúk (Lipoa Gould)
A lábastyúkokkal közel rokonnemzetség. A tarkót alacsony, tömött tollbóbita díszíti; hosszú farka 16 kormánytollból áll. Csűdje és ujjai meglehetős rövidek. A nemzetségnek csak egyetlen faja ismeretes.
A homoki lábastyúk (Lipoa ocellata Gould)
Ausztrália déli és nyugati vidékein honos. Az ivarok tökéletesen egyformák. Bóbitájuk sötétbarna, dolmányuk szürke, a tollak végén sötétbarna – pávaszemhez hasonló – harántfolt. A pofák, áll és torok világos rozsdavörös. A fej oldalain levő csupasz helyek színe kék; a csőr s a lábak sötétbarnák. Szeme dióbarna.
A homoki lábastyúk életmódja, amelyet Le Souëf közléseiből ismerünk, annyira eltérő a lábastyúkétól, hogy vázolása szükségesnek látszik.
Madarunk Ausztráliának főként azokon a vidékein gyakori, amelyeken a „malle”-nek nevezett törpe eukaliptuszfa honos. Ezért malle-tyúknak is hívják. Remete életet kedvelő, félénk madár, tehát ritkán kerül szem elé. Hébe-hóba halk szavát is hallatja. Tápláléka mindenféle rovarból, bogyókból és rügyekből telik ki. Éjjeli pihenőre csak a sötétség teljes beálltakor keresi föl az eukaliptusz ágait. Fészekkupacát rendszerint valamely tűlevelű fa tövében, vagy pedig sűrű bozótban készíti, s csak nagy ritkán szabad helyen.
Mihelyt a párocska szükségét érzi a fészekkészítésnek, első teendőjük, hogy a talajba 60 cm széles és 20 cm mély, lapos gödröt kaparnak. Ebbe lombot, fakérget, rőzsét és más növényi törmeléket kaparnak össze elegendő mennyiségben, s ezzel nemcsak a mélyedést töltik ki, hanem 25 cm magas kupacot készítenek. Ennek közepe táján 35 cm széles és 8–12 cm mély vermet vájnak a tojások számára. Minderre mintegy 8 cm vastag homokréteget kaparnak, ezt a szárnyaikkal elegyengetik s az így lefödött kupac az első kiadós esőt várja, hogy alaposan átnedvesedjék. Ha mármost ilyen alapos esőtől a kupac egész fenékig beázott s így a növényi törmelék korhadása, illetőleg a melegképződése megindult, a keltető berendezés alkalmassá vált a tojások befogadására. A kupac rendesen júliusban és augusztusban készül el, s az első tojás többnyire szeptember végén kerül belé. De ha az eső várat magára, a tojáslerakást a tojó elhalasztja. Mihelyt alkalmas az idő, a tojó a tojásveremből a homok legnagyobb részét kiszórja, s nagy gonddal úgy helyezi belé tojásait. A fészekalj rendszerint 14 tojás, s ezeket háromnapos időközökben rakja le a tojó. A tojásverem hőmérséklete 35 Cş; a csibék kb. 5 hét alatt kelnek ki. S minthogy az első s az utolsó tojás lerakása közt tetemes idő telik el, a csirkék kikelése is hosszú ideig tart.
A tojások színe barnássárga; héjuk nagyon törékeny. A homok nyomását nem is bírnák ki máskép, mint úgy, hogy a tojó hegyükkel állítja be a verembe.
Mihelyt a csirkék kikeltek, élelmüket meg tudják keresni. Még repülni is tudnak azonnal, – ha csak kis távolságra is – de miután igen gyorsan futnak, inkább lábaikra bízzák magukat.
