Lábastyúk (Megapodius Quoy et Gaimard)
Lábastyúk (Megapodius Quoy et Gaimard)
Karcsú termetű, nagyfejű, közepes nyakhosszúságú, elég rövidcsőrű madarak. Szárnyuk széles, kerekített, 3–5 evezője egyforma hosszú, s egyúttal leghosszabb, 12 tollú, rövid farkuk kerek. Az ivarok tollazata egyforma. A szemkörnyék, torok, nyak, s a fej jó része rendszerint csupasz.
A lábastyúk (Megapodius duperreyi Less. et Garn.)
[Régi neve: M. tumulus, M. reinwardti.]
Körülbelül fácántyúk nagyságú. Meglehetős hosszú bóbitája és feje vörhenyesbarnák; az evező- és kormánytollak feketésbarnák, alsó részei szürkék. Szemei világos vörösesbarnák, csőre valamivel sötétebb, lábai élénk narancsvörösek.
Gilbert szerint a lábastyúk szorosan a tengerpart környékén él, s ott is a legsűrűbb bozótban tanyázik. Párosan vagy egyesével keresi a földön táplálékát. Ez gyökerekből áll, amelyeket hatalmas karmai segítségével kapar ki; ezenkívül magvak, bogyók, csigák, giliszták, s különösen nagy bogarak teszik étlapját változatossá. Le Souëf írja, hogy vizet csak nagy ritkán isznak. Hangja állítólag a házityúk kodácsolásához hasonlít, végső szava pedig a páva kiáltására.
Fészekkupacaik részletes leírását szintén Le Souëfnek köszönjük. A legtöbb közvetlenül a tenger partjára, a tengerjárás legmagasabb vonalán felül található. Ilyen helyeken főként homokból épültek, amely közé kavicsot, gyökereket, rőzsét és leveleket kevernek. A fészekkupac főanyaga tehát – legalább ennél a fajnál – mindig ásványi, s csak annyi növényi anyagot kevernek hozzá, amennyi a megfelelő melegmennyiség előidézésére szükséges. Madaraink nem építenek minden évben új fészket, hanem csak a régit bővítik ki. Idők folyamán tehát ez tekintélyes méreteket ölt, s miután lényegében földmenű anygokból áll, bokrok, sőt fák is nőnek rajta, amelyek gyökerei át- és átjárják azt. Ilyenkor azonban madaraink már elhagyják a régi „családi fészket”, mert hiszen a fölhalmozva volt növényi anyagok elkorhadtak benne, s így meleget nem fejlesztenek.
A fészekkupac az első esztendőben mindössze körülbelül 60 cm magas, 1.5 m alap átmérőjű kúp; a régiek azonban 4–5 m magasak és 10–12 m átmérőjüek s ezek bizonnyal a nemzedékek egész sorát szolgálták. Inkább nedves, mint száraz időben, július és augusztus havában kezdik a régi fészket bővíteni, mégpedig felülről. A tyúk ugyanis szeptemberben vagy október elején kezd tojni. A tojások száma legföljebb 9. A kupacot csak egy pár használja. A kakas mindig a közelben tartózkodik, hogy az esetleges rongálódást azonnal kijavíthassa. A tyúk a csúcs közelében 0.2–1.2 méter mély lyukat kapar s a tojást ebben merőlegesen helyezi el, a fönnmaradó üreget pedig porhanyó földdel tölti ki. Kivételesen azonban vízszintes irányú tárót kapar a tyúk. A tojások lerakása négynaponként történik. Az egyes gödrök szabálytalanul sorakoznak a kupacon s mindegyikben csak egy tojás lehet. A tojások méretei nagyon különbözők, alakjuk azonban megegyező. Színük az őket befogadó földnem szerint változó; a fekete földbe helyezetteké sötét vörhenyesbarna, a homokos anyagba rakottaké piszkos sárgásfehér.
A fiókák kikelését sem Gilbert, sem Mc Gillivray nem figyelhették meg. Az előbb nevezett kutató azonban egyik üregben 60 cm mélyen alig pár naposnak látszó, néhány száraz levelen heverő fiókát talált. Mindent elkövetett, hogy fölnevelje, csakhogy a kis madár annyira vad és rakoncátlan volt, hogy semmi áron sem tudott beletörődni a rabságba. Szabadon kellett tehát bocsátani.
Az erdei lábastyúk (Megapodius wallacei Gray)
Jóval kisebb, mindössze csak 36 cm hosszú madár. Ezzel szemben annál feltűnőbb tojásainak nagysága, amelyek 7.5–9 cm hosszúak és 5–6 cm szélesek. Így nagyon is hihető Kükenthal följegyzése, aki szerint a tojás lerakása annyira elcsigázza a tojót, hogy utána hosszabbb ideig mozdulni sem tud.
Ennek a szárazföld belsejének erdőségeiben tanyázó fajnak különben a fentebbiekétől eltérő a fészkelése. A tojó ugyanis csak kotlás idején keresi föl a tengerpart homokját, hogy tojásait lerakhassa. Az erdei lábastyúk azonban nem épít fészekkupacot, hanem mintegy 90 cm hosszú menedékes járatot kapar, s abba tojik.
Ez a faj Halmahera, Ternate és Buru szigetein honos.
