Karvaly (Accipiter Briss.)
Karvaly (Accipiter Briss.)
A valamennyi földrészen elterjedt és körülbelül 30 fajt magában foglaló nemzetség törzsalakja a mi karvalyunk. Főbb ismertetőjegyeik a nyúlánk test, a kis fej, a csinos és nagyon éleskampójú csőr, a rövid szárny, a hosszú és csapottvégű farok, a nagyon magas és gyenge csűd, valamint a vékony, hosszú és rendkívül éles karmokkal ellátott ujjak. A karvalyok az alcsalád legügyesebb és legbátrabb tagjai, s annak valamennyi tulajdonsága a legnagyobb mértékben megvan bennük.
A karvaly (Accipiter nisus L.)
A nemzetség kisebb fajaihoz tartozik. Az öreg madarak egész felső része feketés hamuszürke; alsó része „kendermagos”, vagyis fehér alapon rozsdavörös hullámvonalakkal és rozsdaszínű szárnyonalakkal mintázott, melyek a hímnél élénkebb színűek, mint a tojónál; farkán 5–6 fekete szalag látszik és hegye fehéren szegett. Szeme aranysárga, csőre kék, viaszhártyája sárga, lába halványsárga.
Úgy látszik, hogy a karvaly Európában mindenütt előfordul és Közép-Ázsia legnagyobb részében is állandó madár. Ősszel ő is bizonyos vándorlásokban vesz részt, különösen a pintyeket követve és ilyenkor Észak-Afrikáig, illetve Ázsiában Indiáig is eljut. Az embereket egyáltalában nem kerüli el, sőt ellenkezőleg: szívesen telepszik meg a falvak és városok közelében, vagy legalább is ősszel és télen rendszeresen felkeresi azokat s még a nagyobb városok szívében fekvő fás kertekben is vadászik zsákmány után. Ahol egyszer szerencsésen prédára akadt: ott naponta bizonyos meghatározott időben jelenik meg és némelykor még annyi fáradságot sem vesz magának, hogy fogott zsákmányával messzebbre vonuljon, hanem azt a lakott épületek közvetlen közelében, valami rejtettebb zugban fogyasztja el.
A karvaly az apró madarak legfélelmetesebb ellensége, de nem ritkán és elég merészen a nagyobb madarakra is vadászik. E mellett a kisebb emlősöket sem veti meg.
Az összes kisebb madarak ismerik és a legnagyobb mértékben félnek ettől a legfélelmetesebb ellenségüktől. „A verebek – mint Naumann mondja – a karvalytól való félelmükben még az egérlyukba is belebújnak.” A többi madár is hasonló módon igyekszik menekülni előle. Egyesek ilyenkor sajátságos, de célszerű módon védekeznek, olykép, hogy szűk körökben röpködnek a faágak vagy fatörzsek körül, hol a karvaly minden ügyessége mellett mégsem követheti őket oly gyorsan, mint szükséges volna, miáltal az üldözöttek némi előnyhöz jutnak, melyet felhasználva: villámgyorsan a sűrű bokrokba surrannak. Mások a rabló megjelenésekor mozdulatlanul meglapulnak a földön és így a karvaly néha elnézi őket. Egyszóval: mindegyik a legjobb tudása szerint igyekszik menteni a bőrét. A kis szárnyasok legügyesebbjei hangos kiáltások közepette üldözőbe veszik az ádáz zsarnokot és ezáltal figyelmeztetik a többi madarakat is. Ilyen módon főleg a füsti fecskék szokták meghiusítani vadászatait.
A nagyobb nemes sólymok és a héja, ha el tudják fogni, úgy minden teketória nélkül felfalják a karvalyt; a kisebb madarak azonban a karvaly iránti ösztönszerű gyűlöletüket legalább is annak üldözése útján nyilvánítják. Az ember ezzel a roppant kártékony ragadozóval szemben mindenütt ellenségesen lép fel. De ez a ragadozó nem is érdemel kíméletet. Ám nem mindenütt gondolkoznak így az emberek. Így például Ázsia sok népénél a karvaly még manapság is nagyrabecsült pedző, illetve vadászmadár, mely mint ilyen, igen sok barátot szerzett magának.
Jerdon szerint a karvalyt, valamint „beszra” (Accipiter virgatus Reinw.) nevű indiai képviselőjét minden indiai solymász nagyrabecsüli.
A karvaly, verebésző, karol, karoly, Magyarország egyik leggyakoribb ragadozó madara, amely síkon, hegyvidéken egyaránt megtelepszik, ha fészkeléséhez fenyőt talál, de általában véve az Alföldön mégis gyérebb. Ertl Liptóban 1000 méterig találta fészkelve. Állandó madár; a fiatalok ősszel kóborolnak, a magasabb hegyvidékről az öregek is lekényszerülnek az alacsonyabb és lakott helyekre, azonkívül nagyszámban érkező téli vendégek is gyarapítják az állományt, úgyhogy pl. télen át az Alföld egyes vidékein nagy számban mutatkozik olyan helyeken is, ahol nyáron át alig látható. Általánosan vallott nézet, hogy ezek az északi téi vengdégek apróbbak, sötétebbek és hasuk vörhenyesebb. Gyürűzési kísérletekkel azonban ez még nincs megállapítva. Hartert az északi formát nem különítette el a törzsalaktól.
Köztudomás szerint a héjával együtt legkárosabb madarunk, amely még a fészeklési idő alatt sem részesül védelemben.
